Egyre többet fizetünk az APEH-nak

Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatsorokból.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez jelentősen meghaladja a tavalyi évi bevételeket, hiszen a Pénzügyminisztérium nyilvántartása szerint 2006-ban november végéig a költségvetés illetékbevétele 96,4 milliárd forint volt, novemberben 10,1 milliárd. Az idén a befizetések közel 64 százaléka (83,5 milliárd forint) a háztartások, mintegy 36 százaléka (47,2 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származott. A pénzforgalmi bevétel - ami figyelembe veszi a túlfizetéseket, visszatérítéseket, függő és átfutó tételeket is - 85,5 milliárd forint volt a tavalyi első tizenegy hónapban. (Az adóhatóság kötelessége januártól, hogy a nyugdíjasok éves, minimálbért meghaladó jövedelméről értesítést küldjön a nyugdíjfolyósítónak.)

A legnagyobb illetékbevétel az ingatlan-átruházásokból (94,7 milliárd forint) és a gépjármű-átruházásokból (18,7 milliárd forint) keletkezett. A háztartások ezen a két címen mintegy 52,7 milliárd, illetve 15,7 milliárd forint illetéket róttak le, de az öröklési illeték is sok pénzt, közel 10,4 milliárd forintot vett ki a lakosság tárcájából. Ajándékozási illetékre közel 2,3 milliárd, bírósági eljárási illetékekre több mint 1,7 milliárd, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 684 millió forintot költöttek a háztartások. (Január 1-jétől az APEH vizsgálja a járulékellenőrzések keretén belül azt, ha valaki - az OEP jelzése alapján - jogosulatlanul vesz igénybe egészségügyi szolgáltatást.)

Budapest fizeti a harmadát

A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték (közel 42 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén közel 3 milliárd, bírósági eljárási illeték gyanánt mintegy 1,2 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén 809 millió forintot fizettek ki, míg öröklési illetékre 158 millió forintot költöttek a vállalkozások.

A november végéig képződött illetékbevételből közel 74,3 milliárd forintra a központi költségvetés, mintegy 56,2 milliárd forintra az önkormányzatok jogosultak.

Budapesten az első tizenegy hónapban 44,2 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, az összes bevétel mintegy harmada. A megyék közül a legtöbb illetéket Pest megyében (13,5 milliárd forint) és Veszprém megyében (4,1 milliárd forint) rótták le a háztartások és vállalkozások. Három milliárd forint feletti illetékbevétellel dicsekedhet Bács-Kiskun megye (3,39 milliárd forint), Borsod-Abaúj-Zemplén megye (3,13 milliárd forint) és Somogy megye (3,1 milliárd) valamint Debrecen (3,19 milliárd forint).

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo