Barátokra inkább hallgatunk, mint szakértőkre

Családunktól és barátainktól tájékozódunk elsősorban a pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor, szakértői információra csak minden harmadik magyar lakos hallgat. Megtakarításainkat és befektetéseinket szívesen helyezzük el egy intézménynél, amit később nem is szeretünk lecserélni. Emellett úgy érezzük, hogy a legfontosabb, amit egy pénzügyi szolgáltató tehet értünk az, ha betartja, amit ígér.

A magyar lakosság 60 százaléka nyilatkozik úgy, hogy torzításoktól mentes, független információra lenne szüksége megtakarításai, befektetései megtervezéséhez. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy kitől származzon ez a tanács: a megkérdezettek egyharmada családjától szeretne ilyen információt kapni, egyharmaduk inkább pénzügyi tanácsadó véleményére hallgatna, míg egyharmaduk ezek közül egyik véleményére sem ad - derül ki az Aviva Életbiztosító által végzett nemzetközi kutatásból.

"Az európai tendenciához hasonlóan azt látjuk, hogy nem erősödik a pénzügyi szolgáltatók iránti bizalom Magyarországon. Az emberek valódi tanácsokat, segítséget és érthető információkat szeretnének a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégektől. Nincs könnyű dolguk, hiszen a termékek egyre összetettebbek, a dokumentáció egyre hosszabb. A biztosítási szakmában ezért van kiemelt jelentősége a közvetítőknek." - összegzi piaci tapasztalatait Bartók János, az Aviva elnök-vezérigazgatója, és hozzáteszi: az ügyfelek valós pénzügyi helyzetének és igényeinek felmérését, más szóval a pénzügyi tervezést a piaci szereplők közül csak igen kevesen - köztük az Aviva a kezdetektől fogva - végzik.

A pénzügyi szolgáltatók közül a legnagyobb bizalom a helyi és regionális bankokat övezi: Magyarországon a megkérdezettek 28 százaléka, a nemzetközi kutatás összesített eredményei szerint 43 százalékuk voksolt rájuk. A nagy, nemzetközi bankok ennél valamivel kevesebbet: itthon 22 százalékot, összesen pedig 37 százalékot értek el, a biztosítók pedig 18, illetve 31 százalékban részesedtek a bizalmi indexből. Az állam mindenütt sereghajtó, amíg itthon a lakosságnak mindössze 9 százaléka számít az állami gondoskodásra, a nemzetközi összesítés ennél kedvezőbb, 26 százalékos.

Magyarországon a megkérdezettek csaknem egyharmada ajánlás alapján választ pénzügyi szolgáltatást, egyharmaduk hagyatkozik korábbi személyes tapasztalatára, 20 százalékuknak fontos, hogy az adott szolgáltató hosszú múltra tekintsen vissza a piacon, 10 százalékuk értékeli a jól ismert márkákat, s mindössze 3 százalékuknak fontos a szakértő ajánlása.

A hazai pénzügyi piaci szereplők iránti bizalmatlanságot jól jellemzi, hogy az ügyfelek többsége nem tudja eldönteni: a pénzügyi szolgáltatók reális ajánlatokkal keresik-e meg őket és általában úgy vélik, hogy ezen cégek sokkal inkább törődnek saját szükségleteikkel, mint az ügyfeleik érdekeivel.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo