hirdetés

Ázsia ünnepel, Európa Ciprus miatt aggódik

Ázsia az újévet ünnepli. Európában Ciprus miatt aggódnak: enyhe negatív hangulat látszik. Az Erste elemzői minden tényezőt egybevetve oldalazó piacra számítanak ma, esetleges mérsékelt csökkenéssel. Itthon a devizakötvénnyel kapcsolatos információkat várják a befektetők.
hirdetés

Ázsiában továbbra is ünnepelnek, kivéve egy-két piacot. Japánban nagyot ugrott az index a gazdasági miniszter optimista nyilatkozatának köszönhetően. Eközben Európában a Ciprus megsegítésével kapcsolatos halasztás aggodalommal tölthetne el bennünket, de valójában az egy logikus lépés, hogy csak a választások után (február 17 első kör, 24 második kör) dönt az Unió az esetleges segítségnyújtásról. Addig nincs is Ciprusnak kötvénylejárata. A felügyelet is döntött, egy évvel korábban már 2018-ra be kell vezetni a bankoknak azt, hogy legalább 30 napi kifizetéseiket fedezzék a likvid eszközök.

Ez respektálható, s szerintünk nincs is hatással az árfolyamokra. A furcsa ma reggel, hogy a határidős indexek a negatív tartományban vannak, pedig például a DAX a rövidtávú indikátorok alapján emelkedhetne.

Ráadásul a BUX is hasonló állapotban van. Ugyanakkor ez az enyhe negatív hangulat (határidős index szinten) annyira meglepett bennünket, hogy oldalazó piacra szavaztunk egy esetleges enyhe csökkenéssel.

USA

- Nem láthattunk nagy mozgást a tengerentúli börzéken, enyhe mínuszban zárták a kereskedést a tőzsdék (Dow -0,16%, Nasdaq -0,06%, S&P500 -0,06%).

- Fontos gyorsjelentés, és makroszámok híján hangulatalapú volt a tegnapi enyhe elmozdulás a tengerentúlon. Az indexek a lokális csúcsok közelében mozognak, így nem árt a pihenő.

- A New York Times hírei szerint, egy okos óra tervezésével foglalatoskodik az Apple, amit iOS operációs rendszer fog működtetni. Bár konkrétumok nincsenek, de sokan várják a cégtől, hogy egy forradalmi újdonsággal előrukkoljon.

- Yanet Yellen az amerikai jegybank elnökhelyettese tegnap azt mondta, hogy a 6,5% alatti munkanélküliség nem jelent automatikusan kamatemelést, csak egy lehetséges küszöbérték a beavatkozásra.

- Amerikai idő szerint ma este tartja Obama évente szokásos State of the Union beszédét.

- Fontos makroadat ma sem fog napvilágot látni, vállalati jelentések közül pedig a Coca Cola, a Western Union és a Goodyear Tire számaira lesz érdemes figyelni.

Európa

- Vegyesen mozogtak tegnap a főbb nyugat-európai piacok, de nem igazán tudtak elrugaszkodni a pénteki záróártól. Fontos makroadat nem látott napvilágot (FTSE 100 0,21%, DAX -0,24%, CAC40 0,04%).

- Felgyorsítaná a Bázel III szabályozás bevezetését az Európai Parlament soros elnöke Írország, ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a Likviditás fedezeti ráta (LCR) kritériumnak a tervezettnél egy évvel korábban, 2018 elején meg kelljen felelniük az EU-s bankoknak. Megítélésünk szerint a bankoknak még így is maradna elég ideje felkészülni a szigorúbb kritériumokra, így nem lenne szükség gyors alkalmazkodásra.

- Az EU-s pénzügyminiszterek úgy döntöttek, hogy Ciprus esetleges megmentéséről, csak a ciprusi választások után, márciusban fognak dönteni. A választások első körét február 17.-én, szükség esetén a második fordulót pedig 24.-én fogják tartani. Közben a ciprusi jegybank cáfolta kizártnak nevezte azokat a feltételezéseket, hogy a bankmentésbe bevonnák a garancián túli betétállományt is.

- Ma délelőtt spanyol és olasz kincstárjegy aukciók lesznek, 12:30-kor pedig EFSF kötvényaukció lesz.

Olaj, arany

- Több hetes oldalazás után tegnap nagyobb mozgást láthattunk az aranyban. Főként az utóbbi napokban szűkült be erőteljesen a kurzus, amit tegnap egy letörés követett, 1.667 dollárról 1.647 dollárig zuhant az árfolyam. Ha az 1.645 dolláros támasz is elesik, akkor short irányban érdemes pozíciókat nyitni.

- Az olaj esetében emelkedést láthattak a kereskedők, bár a nap eséssel kezdődött, de a 30 napos mozgóátlagról visszapattant az árfolyam, és napi maximumon zárta a kereskedést 96,9 dolláron. A trend emelkedő irányba mutat, a következő nap további erősödésre számítunk, rövidtávon a 98,2 dolláros tető jelent megállót.

Devizák

- Tegnap nem jelent meg fontosabb makrogazdasági adat, ennek megfelelően a nemzetközi devizapiacon is nyugodt kereskedést láthattunk.

- Az EURHUF árfolyam kisebb mértékben gyengült tegnap. Az árfolyam a nyitó 290,44-ről zárásra 290,71-re változott.

- Nem történt jelentős változás az EUR/USD devizapár esetében sem. Az árfolyam tegnap is a 20 és a 30 napos mozgóátlag közötti szűk sávban maradt és egyelőre ma reggel sem mutatja annak jelét, hogy el szeretné hagyni ezt a tartományt. A nyitó 1,3362-ről zárásra 1,3406-ra változott az árfolyam.

Távol-Kelet

- A háromnapos hosszúhétvége után a japán piac 1,94%-ot emelkedett, ami 2008 óta nem látott csúcs, miközben a yen ismételten tovább gyengült a dollárral szemben és már a 94-es szintet közelíti. A részvénypiac szárnyalását a gyengülő jen-en túl a gazdasági miniszter szavai is támogatták, aki szerint a japán részvények még mindig túl olcsóak.

- A többi főbb ázsiai piac továbbra is zárva tartott, így nem volt kereskedés Kínában, Hongkongban, Tajvanban sem.

Határidős piacok

- Negatív mozgást mutatnak a határidős piacok a reggeli órákban.

Vállalati hírek

- A PannErgy egyik nagytulajdonosában, a Lazarus Vagyonkezelőben eladta 19,3 százalékos tulajdonrészét Töröcskei István, jelentette a PannErgy tegnap. A tranzakció után Töröcskei István 360.000 részvény direkt tulajdonnal rendelkezik a PannErgyben.

- Ma tőzsdezárás után teszi közzé 2012/2013 I. negyedéves eredményét az Egis.

Gazdasági hírek

- Magyarország elküldte a dokumentumokat az USA piaci felügyeletnek azzal kapcsolatban, hogy kötvényeket szeretne kibocsátani. Részletek egyelőre nem ismertek, de a piac 1-2 milliárd eurónyi kötvénykibocsátásra számít 5,25 és 5,5 százalék közötti hozammal.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben.
A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.
 
hirdetés

Véleményvezér

Demarkációs vonal lesz az ukrán háború vége

Demarkációs vonal lesz az ukrán háború vége

Az orosz és az ukrán hadsereg láthatóan nem bír egymással.
Az adócsökkentés kormánya élen az adóemelések európai listáján

Az adócsökkentés kormánya élen az adóemelések európai listáján

A választások előtt fedezet nélkül kiszórt költségvetési milliárdok árát most fizetjük meg. A Pénzügyminisztérium gyakorlatilag átalakult adóemelési üzemmé.
Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Az értelmetlen dúlás háborújává fajul az orosz-ukrán konfliktus

Egy víztároló gátja pusztult el Ukrajnában, aminek következményeként 10 Balatonnyi víznek kell pár óra alatt lefolynia a Dnyiprón.
Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Ciki, ekkorát még nem bukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Közel 300 millió forintos pert vesztett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Ryanairrel szemben. Az ítélet jogerős.
Elszabadultak a lángosárak

Elszabadultak a lángosárak

A nyaralás kedvenc népi eledelének ára elképesztő magasságokba emelkedett.
Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Elrettentő példaként került Magyarország óriásplakátra Lengyelországban

Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo