Az internetet szeretik a hirdetők

A megkérdezettek 83 százaléka szerint növekszik az internet reklámbevétele 2010 második negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva - derül ki a Marketing&Media és az Ipsos által készített Magyar Médiaindex felmérésből. A kutatócég a hirdetőknél, médiatulajdonosoknál, illetve ügynökségeknél dolgozó 100 befolyásos szakembert és vállalatvezetőt kérdezett arról, hogy szerintük miként alakulnak a hazai médiaköltések.

 

A tv-s reklámbevételek számokban
Tavaly mintegy 16 százalékkal csökkentek a televíziók reklámbevételei 2008-hoz képest – derült ki az Enrst and Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég márciusi sajtótájékoztatóján. A vállalat összesítése szerint 2009-ben a televíziók reklámszpotokból származó összbevétele 59,95 milliárd forint volt. Az országos földi sugárzású televíziók reklámbevételei 2009-ben 48,1 milliárd forintot tettek ki, az egyéb tematikus televíziók reklámbevétele pedig mintegy 11,85 milliárd forint volt. A csökkenés az országos földi sugárzású tévék esetében 20,85 százalékos 2008-hoz képest, míg az egyéb tematikus televíziók esetén 10,4 százalékos növekedést tapasztaltak.

Hasonlóan nagy, növekedésre utaló szám csak a kábeltelevíziók esetén született, a megkérdezettek közel kétharmada prognosztizált bővülést, míg csökkenést mindössze a válaszadók egytizede jósolt. Az országos televízióknál pontosan fordított ez az arány, a kutatásban részt vevők fele voksolt a csökkenés mellett, a növekedésre pedig 30 szálak látott esélyt. A napilapok, magazinok, rádiók esetében a többség - 73, 63, illetve 68 százalékos arányban - visszaesést valószínűsített, s körülbelül 15-25 százalék közöttire tehető azok aránya, akik a változatlan költéseket tartják elképzelhetőnek. Lehetséges növekedésről a napilapoknál csupán 3, a magazinoknál 13, a rádióknál pedig 17 százalék számolt be.

A kutatásban részt vevők közel 40 százaléka nyilatkozta azt, hogy saját vállalatának médiaköltései nem változnak a második negyedévben 2009 hasonló időszakához képest, s 10 százalékkal többen állították, hogy növelik (34%) kiadásaikat, mint ahányan csökkentik (24%). Szektorok szerinti bontásban legtöbben (51%) az OTC stagnálására és autó ágazat csökkenésére (46%) voksoltak. A bank-, az FMCG- és a telekommunikációs szektornál a megkérdezettek nagyobb hányada változatlan médiaköltéseket vetít előre.

Nem a marketing költséget kell csökkenteni

A marketingbüdzsé megnyirbálása nem szolgálja a cégek kilábalását a válságból - véli  Markovich Réka, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) főtitkára. Az MTI-nek adott nyilatkozatában a szakember elmondta, hogy a vállalatok szinte minden ágazatban erősen megvágták marketing költségvetésüket, holott „a közgazdasági tankönyvek szerint sem ez a helyes eljárás válság idején". A reklámszakma elmondása szerint az idén a tavalyihoz hasonló nehéz évre számít, amikor a magyar reklámpiac hirdetőinek nettó reklámköltése 19,2 százalékkal 162 milliárd forintra csökkent.

2009-ben a legtöbb médiatípusban csökkentek a reklámköltések, kivételt csak a mozik, illetve az internetes felületek jelentették - közölte Szabó Erik, a Magyar Reklámszövetség alelnöke. Az online hirdetések a magyarországi reklámtortából 2009-ben 23,3 milliárd forinttal, 14,4 százalékkal részesedtek, míg 2008-ban még 21,8 milliárd forinttal, 10,8 százalékkal.

A szakember szerint az online piacon is átrendeződés folyik, míg a display jellegű reklámok visszaszorulnak, növekszik a keresőmarketing jelentősége. Míg 2008-ban az online reklámköltéseken belül 63 százalékos volt a display és 17 százalékos a keresőmarketing aránya, addig tavaly az előbbi 59, míg az utóbbi 22 százalékot tett ki az internetes reklámokra fordított kiadások között.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo