Kína válhat a klímatárgyalások kulcsszereplőjévé?

Az Európát sújtó hőhullám különösen fókuszba helyezte a klímaváltozás elleni fellépés kérdését. A júniusban Bonnban rendezett ENSZ-klímatárgyalások ugyanakkor azt is megmutatták, milyen nehéz nemzetközi megállapodásra jutni a kibocsátáscsökkentésről és az energiaátmenetről.

A bonni egyeztetések során vita tárgyává vált a klímatudomány szerepe is. A következő Globális Értékelés előkészítésében kulcsszerepet játszó IPCC tudományos jelentéseit több
fosszilisenergia-termelő ország megkérdőjelezte, amire sérülékeny fejlődő és fejlett országok közös fellépéssel reagáltak, nyilvánosan kiállva a tudomány és annak művelői mellett.

Kína szerepe felértékelődhet

A sok kudarc mellett a bonni tárgyalások egy kevésbé látványos, de hosszabb távon jelentős fejleményre is rámutattak. Miközben több kérdésben nem sikerült előrelépni, Kína azt hangsúlyozta, hogy legalább bizonyos alapvető célokban sikerült közös nevezőre jutni. A kínai értékelés szerint „senki sem ellenzi a kibocsátás-csökkentés végrehajtását és az ambíciók növelését”, vagyis továbbra is megvan az egyetértés a klímavédelmi célok irányát illetően.



Schaffhauser Tibor szerint ez egy szélesebb geopolitikai átrendeződés jele lehet. Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés mellett emeli fel a hangját, amit a Brüsszelben tartott miniszteri egyeztetéseken is megerősített. Ez különösen felértékelődik az Egyesült Államok jelenlegi, klímaszkeptikusabb politikai irányvonala mellett, hiszen a globális klímatárgyalások sikeréhez elengedhetetlen, hogy a legnagyobb kibocsátók közül minél többen érdekeltek maradjanak az
együttműködésben.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo