Cégek is pályázhatnak elektromos autóra – itt vannak a részletek

Egy friss pályázati kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében bejelentette: a kormány egymilliárd forintot különített el erre a célra. A pályázók a gépjármű értékének legfeljebb felét kaphatják meg támogatásként.

Az elektromos személyautók és tehergépkocsik vételárának felső korlátja a gépjármű típusától függően 15 vagy 17 millió forint, az elektromos robogóké pedig 1,1 millió forint.

(Fotó: depositphotos.com)

Az új lehetőséggel más cégek és az egyéni vállalkozók mellett a közösségi autómegosztással foglalkozó gazdasági társaságok is élhetnek.

A kiírás részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A pályázatokat július 12-én reggel 8 óra 1 perctől a keret kimerüléséig lehet benyújtani.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány számos különböző célcsoportnak biztosít támogatást tiszta járművek beszerzéséhez. A magánszemélyek , vállalkozások, egyházak mellett a nagyvárosi autóbuszos szolgáltatókat is segítjük flottájuk megújításában.

Az állami támogatás minimálisra szűkíti a hagyományos és az elektromos meghajtású járművek közötti árkülönbséget.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo