A fejlett világ nem vállalja túl magát

Néhány nappal a koppenhágai klímacsúcs előtt a fejlett országok együttes kibocsátás-csökkentési vállalásai csak mintegy felét érik annak a szintnek, amire szükség lenne ahhoz, hogy az iparosodás előtti állapothoz képest a globális hőmérséklet-emelkedés ne haladja meg a 2 Celsius-fokot - hangzott el szerdán egy európai bizottsági háttérbeszélgetésen. - tudta meg a Bruxinfo.

„Nagyon messze vagyunk még a 25 és 40 százalék közötti célkitűzéstől. Az azonban bizakodásra ad okot, hogy a barcelonai tárgyalássorozat óta egyre több vállalás hangzik el mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országok részéről; bízunk abban, hogy az állam- és kormányfők az eddigi vállalásoknál jóval nagyobb számokkal érkeznek majd Koppenhágába" - közölte a Bizottság környezetvédelmi igazgatóságának egyik klímaszakértője. Hozzátette: az EU arra fog törekedni, hogy Koppenhágában egy tartalmilag erős, és néhány hónap követési idővel jogilag kötelező megállapodás szülessen.

A Bizottság számításai szerint a fejlett országok részéről az együttes csökkentési vállalások jelenleg 13 és 17 százalék között vannak; a végleges étékek attól függnek, hogy az egyes országok vagy országcsoportok - például az EU - az általuk megadott csökkentési sávok alsó vagy felső hányadában rögzítik-e a végleges számokat.

Norvégia vállalta

Ezzel szemben a fejlődő országok azt várják a fejlettektől, hogy legalább 40 százalékos kibocsátás-csökkentést vállaljanak 2020-ig; ezt egyelőre csak Norvégia vállalta (az 1990-es szinthez képest), míg Brazília arra tett ígéretet, hogy ugyanebben az időszakban 36,1-38,9 százalék között csökkenti az emisszióját.

Az Egyesült Államok az 1990-es szinthez képest mindössze 3 százalékos csökkentést ígér, ugyanakkor Japán 25 százalékos kibocsátás-csökkentést vállalt (itt is 1990 a bázis év), míg Oroszország a közelmúltban bejelentette, hogy a korábban tett 10-15 százalékos vállalását kész 20-25 százalékra emelni 2020-ig, szintén az 1990-es szinthez képest.

Kína - a világ legnagyobb kibocsátója - egyelőre nem akar csökkentést vállalni, hanem az ipar energiaintenzitásának 40-45 százalékos csökkentésével kívánja a kibocsátását is kordában tartani. A közelmúltban, Pekingben megtartott amerikai-kínai csúcstalálkozón Barack Obama amerikai, és Hu Csin-tao kínai elnök bejelentették, hogy a két ország megújulóenergia-partnerségi megállapodást kötött, amelynek keretében együttesen fognak szélenergia- és fejlett bioüzemagyanyok gyártását célzó kutatásokat folytatni. A partnerség ugyanakkor kiterjed a tiszta széntechnológiák kifejlesztésére, és a két ország közös szabványokat kíván kidolgozni az elektromos gépjárművekre is.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo