Végre jön a könnyű hitel?

Könnyebbé tenné a mikrovállakozások hitelhez jutását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; pályázni október közepétől lehet.

A pályázat, melyet a GOP 4 Prioritás, illetve a KMOP 1.3. keretekből finanszíroznak deklarált célja, hogy azok a kiscégek is juthassanak hitelhez, akik a kereskedelmi banki módszerekkel nem, vagy nem a kívánt mértékben juthatnak kölcsönhöz. Hasonló elképzelése korábban az IPOSZ-nak volt, akik a könnyebb pályáztatáshoz szükséges önrész előteremtését támogatnák.

A tender lefedi az unió azon célját is, miszerint csökkenteni kell az Európán belüli egyenlőtlenségeket, ezért szükséges az elmaradottabb térségek versenyképességét, illetve foglalkoztatási arányait javítani. Ezen célok eléréséhez szükséges javítani a kicsik versenyképességét is, ami Kóka János szerint is nemzetgazdasági érdek.

A Mikrohitel Programok keretében az unió idén induló költségvetési időszakában sokmilliárd forint áll rendelkezésre, így a GOP 4 Mikrohitel Program nyolcvanmilliárdos, míg KMOP 1.3. Mikrohitel Program 2,8 milliárd forintos keretösszeggel rendelkezik.

Véleményvezér

Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo