ÚMFT: dől a pénz

Jövőre várhatóan a 100-700 milliárd forint kifizetésére kerül sor az Új Magyarország Fejlesztési Terv idén kiírt pályázatainak sikeres projektjeire - közölte Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Az Európai Unióban negyedikként lett Magyarországnak elfogadott fejlesztési terve, s ugyancsak negyedikként készült az ország a konkrét terveket tartalmazó operatív programmal is. A kiemelt projektekről egyedüliként Magyarország döntött ez évben az unióban, a többi 26 országban még nem született ilyen jellegű döntés 2007-ben. (Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben kiírt pályázatokra mintegy 6.000 jelentkezés érkezett be, 2.400 nyertest már kihirdettek, és elkezdődtek a kifizetések, elsősorban a kis- és középvállalkozások számára.)

A nyugat-dunántúli régióról szólva elmondta, hogy az idén 174 milliárd forint értékű projekt nyert elfogadást és támogatást, amik közül kiemelkedik a 19 nagy jelentőségű közlekedésfejlesztési - közúti és vasúti - program. Az alsóbbrendű utak korszerűsítését, fejlesztését harminc kisebb projekt tartalmazza. Molnár Csaba megítélése szerint az alsóbbrendű utak jövőre akár már el is készülhetnek. A főutak, autópályák építése azonban csak jövőre kezdődhet, mert hosszadalmas az előkészítés, ráadásul a kisajátítások, illetve a földterület-vásárlások is időigényesek.

A legjelentősebb vasútfejlesztés a régióban Szombathely és Sopron között valósulhat meg. Ennek jelentősége abban áll, hogy a modern, kényelmes személyszállítás feltételeinek megteremtése mellett az észak-déli tengelyt, a Balti-tenger és az Adria közötti összeköttetést logisztikai vonatkozásban Magyarország át tudja venni Ausztriától, ami  jelentős bevételeket hozhat a régiónak és az egész országnak. (A Nagy Phare könyv megjelenésével és egy konferenciával végleg lezárult a Phare program többéves magyarországi története.)

Már elkezdődtek a kifizetések

A Nyugat-dunánátúli Regionális  Fejlesztési Tanács az idén 12 pályázatot írt ki, egyebek mellett oktatási intézmények fejlesztésére, turisztikára, szálláshely-bővítésre. Két pályázat beadási határideje már le is járt, ezek önkormányzati akadálymentesítése és kerékpárút-fejlesztésre irányulnak.

A 2007-2008-ban aktuális I. Nemzeti Fejlesztési Terv kifizetései terén az unióban negyedik Magyarország, a hazánkkal együtt csatlakozott tíz uniós tagállam közül pedig az első. Közel húszezer projekt kapott támogatást 708 milliárd forint értékben, s 544 milliárd forintot már kifizettek csaknem 16 ezer projektre. (Jelentősen könnyebbé vált az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatott pályázatok kezelése. Az NFÜ elképzelései szerint ezáltal gyorsulnak a kifizetések, valamint átláthatóbbá válik a projekt nyomon követése.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo