Újhelyi 46 milliárdot ígér

A Dél-alföldi Regionális Operatív Program (DAROP) 238 milliárd forintos teljes keretéből 46 milliárd forint jut turisztikai célokra a régióban 2007-2013 között - közölte Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A támogatásokból 34,4 milliárd forintot a versenyképes turisztikai termékek és attrakciók fejlesztésére, 11,6 milliárd forintot pedig a turisztikai fogadóképesség javítása fordítanak - mondta el az MTI-nek az államtitkár a kormányzati, önkormányzati és szakmai képviselőkből álló Dél-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DARIB) alakuló ülését követően.

A fejlesztési elképzelésekhez kapcsolódóan akcióterv készült, amely turisztikai részének tervezése során kiemelt szerepet kaptak a régió ágazati szempontból kedvező adottságai a gyógyhatású termálvízkészlet, az épített örökség turisztikai célú fejlesztése, a bor- és a lovasturizmus, valamint a gasztronómiai látványosságokhoz kapcsolódó szolgáltatások bővítése - tudatta a politikus. Az új idegenforgalmi termékek kialakítását célzó programon belül önálló komponens lesz a régió egészségturisztikai létesítményei termál- és gyógyvízkészletén alapuló szolgáltatásainak komplex fejlesztése - tette hozzá.

Ujhelyi István elmondta, hamarosan lezajlik a régió gazdasági és társadalmi szereplőivel a regionális akcióterv társadalmi vitája is, a konkrét pályázatokat pedig azután írja ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az államtitkár kiemelte annak a jelentőségét, hogy a Brüsszellel való tárgyalásokon sikerült megőrizni a turisztikára szánt források egészét, így a következő években robbanásszerű fejlődésnek indulhat a magyar turizmus.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo