Újabb pénzcsapok nyílnak meg

A hazai kis- és középvállalkozások május 5-től adhatják be pályázataikat a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) és a Közép-Magyarország Operatív Program (KMOP) legújabb kiírásaira. Tavaly mindkét felhívás iránt élénk volt az érdeklődés.

E-kereskedelemre és e-szolgáltatásra (GOP 2.2.3 és KMOP 1.2.7) négyszáztizenöt pályázó hárommilliárd forintnyi támogatási igényt nyújtott be, ennek segítségével összesen 6,6 milliárd forintnyi fejlesztést terveznek megvalósítani. Vállalati folyamatmenedzsment támogatására (GOP 2.2.1 és KMOP 1.2.5) háromszáznyolcvannégyen jelentkeztek 2007-ben, 3,8 milliárdos támogatási igénnyel, ennek felhasználásával 8,8 milliárd forintnyi fejlesztés megvalósítását tervezik a projektgazdák. Az igények tehát tavaly jócskán túllépték a keretösszeget, amely az e-kereskedelmi pályázatoknál 1,7 milliárd, a vállalati folyamatmenedzsment esetében kétmilliárd forint volt.

Eddig összesen mintegy ötszáz pályázat esetében született támogatási döntés. A nyertesek listája a www.magzrt.hu honlapon található.

A 2008-as kiírások részleteikben nem különböznek a tavalyiaktól. Közép-Magyarországon két- és tizenhatmillió, a többi (konvergencia-) régióban három- és húszmillió forint közötti összeg nyerhető. A támogatás mértéke Budapesten és Pest megyében legfeljebb 35 százalékos, azon kívül maximum az összes költség 50 százaléka lehet. Változtak viszont a keretösszegek, méghozzá pozitív irányban. A jelentős érdeklődésre való tekintettel 2008-ban e-kereskedelemre összesen 2,3 milliárd, vállalati folyamatmenedzsmentre pedig 3,6 milliárd forintot irányzott elő a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Véleményvezér

Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo