Szakképző központ Kecskeméten

Átadták az 1,1 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészült Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központ (KeTISZK) központi képzőhelyét.

Kecskemét városa konzorciumi partnereivel együtt 2004-ben nyújtott be pályázatot az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében meghirdetett szakképzés fejlesztését segítő programra. A nyertes pályázat hatvanmillió forintos önrészét Kecskemét városa teremtette elő.

A térségben a gazdaság igényeivel összehangolt, korszerű gyakorlati és magas fokú elméleti képzést nyújtó intézmény készült el, amely hozzájárul a pályakezdő fiatalok munkanélküliségének csökkentéséhez - mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere az átadáson. Az újszerű, a szakképzésben még nem próbált módszerrel létrehozott intézményben a dél-alföldi régió hiányszakmáinak nyolcvan százalékát oktatják. Erre márcsak azért is szükség van, mert a szakképzett munakerővel a térség vonzóbb lehet a beruházni kívánó cégek számára.

A gyakorlati és elméleti képzésnek helyet adó három emeletes épületben 110 gyakorlatorientált képzőhely, 150 nagysebességű internet végpont lett kialakítva. A KeTISZK szolgáltatásai a partnerintézmények csaknem ötezer diákjának nyújtanak korszerű képzést.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo