Pénzhegy a Zemplénben

"Forráscsomagot" szerveztek össze és kínálnak együtt, egyszerre a vállalkozók megerősödése érdekében a versenyre késztető Zemplén Európa Házban.


Juhász István
A vállalkozások a méretükhöz és a helyi lehetőségekhez, szokásokhoz képest rekord összegű támogatásokat kaphatnak az elkövetkezendőkben. A pénzhez - a cégbővüléshez - adott esetben új tudást, pályázataik elkészítéséhez felelős szaktanácsadást is kapcsolhatnak. Minderre most már egy helyen - Zemplén "fővárosában", Sátoraljaújhelyen -  van módjuk a térség vállalakozóinak, a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál, melynek ügyvezető igazgatója, Juhász István az összeszervezett lehetőségekről a Piac és Profitnak elmondta: a közvetlen előzmény a helyi üzletemberek riadalma volt.

-         Sátoraljaújhely és közvetlen környezete hamarosan két multi bevásárlóközpontjával gazdagodik, de ezt a vállalkozók itt úgy élik meg, hogy ők, cégeik kiszorulnak a piacról - folytatta Juhász István, aki a Zemplén Európa Háznak is a vezetője. - A védekezés módját mifelénk azonban nem a máshol szokásos kitiltási kísérletekben, az ellenfél ellehetetlenítésében látják, hanem  a kihívás elfogadásában,  a helyiek versenyképesebbé tételében. A Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tehát tízféle ismert támogatási lehetőséget szervezett egy csokorba és egyszerre teszi le a kínálatot a felkészülni, versenyezni, megerősödni kész vállalakozók asztalára.

-         Pénzt kérhetnek, vagy tanulhatnak, esetleg pályázatot készíttethetnek el szakértőkkel, de miszerint választanak?

-         Nem vagy-vagy alapon kell "elvenniük" az asztalról a kínálat valamelyik darabját, hanem a szükségesnek ítélt változatokat tetszés szerint, praktikusan a lehetőségeik határáig.  Tanfolyamok, tréningek indulnak az elkövetkezendőkben is, ha ilyenre iratkoznak be a vállalkozók, akkor a költségek 50 százalékát állja a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. De most legalább ennyire fontosnak érzik a város belső részein lévő üzletek, szolgáltatások tulajdonosai, hogy hozzájussanak a "forráscsomagból" olyan pénzekhez, amilyenekkel a vélt versenyhátrányukat mérsékelhetik. A forgóeszköz finanszírozásához a Széchenyi kártya és a mikrohitel, az EU-s elvárások teljesítését lehetővé tevő fejlesztésekhez pedig a "Mikrohitel plusz" az, ami most már az Zemplén Európa Házban elindítható, kapható. Pályázatfigyelő szolgáltatáshoz immáron itt, a világ végén is hozzájuthat a cég. 

-         Mire és mennyi pénzt adnak?

-         A mikrohitel program 6,3 millió forint lehet maximum, felét fejlesztésre költheti a vállalkozó, s mindehhez még felvehet maximum 15 milliót, ha gépet, technológiát akar venni, üzlethelyiséget bővíteni, korszerűsíteni.  A Széchenyi kártya értelemszerűen 25 milliós felső határig lehetséges, s persze az ismert folyamatos visszatöltési feltétellel működik. A szaktanácsadásokért nem kell fizetni, a pályázatfigyelő rendszer - melynek feltétele, hogy a vállalkozó elmondja, milyen információk alapján akar pályázni, fejleszteni - kedvezményesen áll a helyiek rendelkezésére. A tréningek egy része nyelvtanulás, egy másik része üzleti tervkészítés, pályázatírás "tantárgyakat" ölel fel, vagy ingyenesen, vagy féláron. Külön-külön természetesen nem újdonság a hitel, a kártya, a tréning. De együtt felkínálva, egy csomagban a vállalkozó rendelkezésére bocsátva újszerű, s nemcsak Sátoraljaújhelyen, hanem talán még az országban is. Itt, a keleti végeken mindenesetre arra is jó, hogy ne elbátortalanodjanak a város vállalkozói, kereskedői, szolgáltató cégei a két áruházlánc megjelenésétől, hanem fordítva, erőre kapva bölcsen versenyezzenek.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo