Nyár végéig nyitva lesz

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) június 1-jén újra megnyitotta a február 2-án felfüggesztett az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra való pályázás lehetőségét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.

 A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Norvég Alap program pályázati kiírásának harmadik fordulóját annak érdekében függesztette fel, hogy a későbbiekben egyszerűsített, kétkörös pályáztatás keretében válassza ki azon projekt koncepciókat, amelyek előszűrést követően a második fordulóban nagyobb eséllyel pályázhatnak majd a program által biztosított forrásokra.

45 millió euró

A megnyílt pályázat keretében hozzávetőlegesen 45 millió euró támogatás áll a pályázók rendelkezésére. A projekt-koncepciók benyújtására 2007. június 1. és 2007. augusztus 31. között folyamatosan lehetőség van. A Norvég Alapból a nem kormányzati szervezetek (NGO) számára mintegy 6,5 millió eurós úgynevezett NGO Alap létrehozásáról is döntöttek, amelyet a közeljövőben hirdetnek meg.

Az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EGT) között létrejött szerződés értelmében az EGT nem EU-tag országai - Norvégia, Liechtenstein és Izland - díjat fizetnek a belső piaci részvételért. Ez a hozzájárulás képezi az EGT Finanszírozási Mechanizmus elnevezésű támogatási forma alapját.

Részesedésünk 10 százalék

A támogatás teljes összege 5 éven keresztül évi 120 millió euró a 2004-ben csatlakozott tíz ország, továbbá Spanyolország, Portugália és Görögország számára. Ebből Magyarország részesedése 10 százalék, azaz évente mintegy 12 millió euró.

Az EGT Finanszírozási Mechanizmus mellett a 2004-ben csatlakozott országok részére Norvégia kétoldalú szerződésekkel létrehozta a Norvég Finanszírozási Mechanizmust (Norvég Alap), amelynek teljes összege 5 éven keresztül évi 113 millió euró, amelyből Magyarország részesedése 13 százalék, azaz évi 15 millió euró. Összességében Magyarország a két pénzügyi alapból 5 éven keresztül évi 27 millió euró, mintegy 6 milliárd forint támogatást kap pályázat útján.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo