NEP: ennyi volt

A Nemzeti Energiatakarékossági Program és a Sikeres Magyarországért Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram pályázatainak befogadása erre az évre, 2007. december 15-én lezárul.

Csak a 2007. december 15-én, 24.00 óráig postára adott pályázatok befogadására van mód, későbbi keletbélyegzésű NEP-2007 jelű pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem fogad be - áll a szaktárca közleményében. Azoknak sem kell azonban aggódniuk akik lemaradtak, hiszen a jelentős érdeklődést figyelembe véve a tárca jövőre ismét meghirdeti az energiatakarékossági programot. Erre előreláthatólag 2008 tavaszán kerül sor. (2015-ig több mint százmilliárd forint fordítható a megújuló energiaforrások használatát, az energiatakarékosságot szolgáló programokra.)

Idén az energiatakarékossági program keretében a hatékonyabb energiafelhasználás és a megújuló energiaforrások fokozottabb kihasználása érdekében hirdette meg pályázatát a GKM. (A környezettudatos szemlélet az értékelési szempontok között a második helyen áll a kormányzati negyed tervpályázatán.)

Népszerű a kedvezményes hitel

Kedvezményes hitelt csak az idei évtől vehettek fel a pályázók, ez pedig a minisztérium szerint jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2007-ben az előző évhez képest lényegesen nagyobb az eddig regisztrált beruházások összértéke is. (2006-ban ez az összeg 3397 M Ft volt.)

A lakossági energiatakarékossági pályázat támogatási kerete idén kétmilliárd forint volt, eddig a beérkezett 3217 darab pályázatból 2978 kapott 647,3 millió forint támogatást és 1740 millió forint kedvezményes hitelt az összesen 4596,6 millió értékű beruházáshoz.

A megújuló energiaforrások felhasználására idén négyszázmilliót költ a szakminisztérium, az eddig beérkezett 508 db pályázatból 459 kapott 109,7 milliós támogatást és 360,8 millió forint kedvezményes hitelt a 929 millió értékű beruházáshoz.

Az eddig összesített adatok a következők:

Beérkezett pályázatok száma összesen 3725 db.

A támogatott pályázatok száma 3437, ami nagyobb, mint az előző esztendőben (2969). Megítélt támogatás összege 757 M Ft.

Az ehhez kapcsolódó kedvezményes megítélt hitel 2100,8 M Ft.

Az így generált beruházások összértéke 5525,6 M Ft.

Véleményvezér

Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo