Megértek a pályázati kiírások

Május közepe óta már nem az a kérdés, hogy a 2007-2013-as költségvetési időszakban Magyarország rendelkezésére áll-e majd uniós forrásokból az a sokat emlegetett 7000 milliárd forint. A támogatott területeket is jóváhagyták Brüsszelben. Most már a pályázatokat kell minél előbb kiírni, illetve megpályázni - és elnyerni - a lehetséges támogatásokat.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Brüsszel május második hetében fogadta el az Új Magyarország fejlesztési tervet (ÚMFT), amelynek alapján 6875 milliárd forint uniós forrás áll majd az ország rendelkezésére 2007-2013 között. A dokumentum rögzíti, hogy Magyarország milyen területekre mennyi pénzt költhet ebből a keretből a következő hét évben. A legnagyobb rész, összesen 1703 milliárd forint (265 forintos euróárfolyamon számítva) a közlekedés operatív programra (KOP) jut.

Az ÚMFT keretében az idén mintegy 200 pályázati kiírás lesz nyitva, ebből január óta 18-at tettek közzé 59 milliárd forint keretre, közülük 8 kifejezetten a mikro- és kivállalkozásoknak szól, a regionális operatív programokból pedig két régióban ipari parkok fejlesztésére írtak ki pályázatot.. A nyár végén, ősz elején dömping várható a pályázati kiírásokból.

Társadalmi megújulás

A társadalmi megújulás operatív program (TÁMOP) olyan sikeres beavatkozásokra irányul, amelyek az egész ország lakosságát érintik, és amelyekhez az infrastrukturális hátteret, a minőségi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést elsősorban a társadalmi infrastruktúra operatív program (TIOP), illetve a regionális operatív programok biztosítják. Finanszírozásának hátterét az Európai Szociális Alap és a kapcsolódó hazai források képezik.

A TÁMOP a növekedést és a foglalkoztatás bővítését elsősorban munkaerő-kínálati intézkedésekkel, az emberi erőforrások fejlesztésével segíti. A szélesedő munkaerő-kínálatban rejlő lehetőségek azonban csak akkor használhatók ki, ha növekszik az álláskeresési aktivitás, csökken a munkaerő-piaci és a társadalmi diszkrimináció mértéke, és mindezek mellett javul az összhang a kínált és a keresett képzettségek, képességek között, továbbá, ha az egészségkultúra terjedésével nő az egészséges munkaerő aránya. A foglalkoztatás bővítéséhez tehát a munkaerő-kínálat minőségének és foglalkoztathatóságának javításán, valamint az aktivitás növelésén keresztül vezet az út.

A TÁMOP beavatkozási területein a TÁMOP keretében összesen 966 milliárd forint (4097 millió euró) áll rendelkezésünkre a hazai munkaerő fejlesztésére, míg a TIOP 539 milliárd forintot mondhat magáénak.

Egy pályázat kicsiknek

A TÁMOP keretein belül jelenleg egy pályázati ablak van nyitva, a TÁMOP-2.1.3/07/1 kódszámú, a mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzéseinek támogatására. Pályázni lehet szakmai és az Európai Unióval kapcsolatos képzésekre, ha azok a vállalkozás alapító okiratába a pályázat benyújtásakor bejegyzett tevékenységi körökhöz kapcsolódnak.

Támogatás kérhető a vállalkozás működésével kapcsolatos (pénzügyi, számviteli, adó-, vám-, társadalombiztosítási stb.) képzésekre, idegen nyelvi képzésre, számítástechnikai, informatikai, munka- és egészségvédelemi oktatásra, valamint vezetőképzésre a vállalkozás vezető tisztségviselői és középvezetői számára. Ez azonban csak abban az esetben támogatható, ha a pályázatban az említett képzéstípusok közül legalább egy már szerepel.

A pályázati kiírás keretein belül kizárólag akkreditált intézmény által nyújtott, OKJ-s vagy akkreditált képzés vehető igénybe. A képzés akkreditációs tanúsítványát a szerződéskötéshez kell benyújtani.

A teljes cikk a Piac és Profit Magazin júniusi számában olvasható.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo