Lista készült az uniós pénzekkel csalókról

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint az elmúlt évben az intézmények közül a Bizottsággal szemben indult a legtöbb vizsgálat, míg a tagállamok közül Románia, Olaszország, Németország, Belgium és Bulgária vezeti a kétes tekintélyű listát.

Az OLAF beszámolója szerint a Bizottsággal szemben indított vagy folyamatban lévő eljárások száma 2007-ben 84 volt. Ezzel szemben a Tanács ellen hét, az Európai Parlament ellen pedig mindössze öt esetben indult vizsgálat - számol be az EUvonal.

"Mivel a Bizottság rendelkezik a közösségi források túlnyomó többsége felett, illetve ennek a szervnek a legnagyobb a személyi állománya, ezért természetes, hogy itt a legmagasabb a vizsgálatok száma" - áll a kedden (július 22.) nyilvánosságra hozott jelentésben.

Előfordult, hogy a Bizottság egyik meg nem nevezett irodájának alkalmazottja pénzt lopott, meghamisította a könyvelést, és kollégáit is sikkasztásra próbálta rávenni. Egy másik esetben egy nyugállományú EU hivatalnok próbált magasabb nyugdíjat kiharcolni azáltal, hogy hamisan tüntette fel tartózkodási helyét.  A feltárt visszaélések további vizsgálata átkerült a nemzeti igazságszolgáltatási szervek hatáskörébe.

A tagállamok közül Románia ellen indult a legtöbb eljárás, szám szerint 95. Ezt követi Olaszország (80), Németország (75) és Belgium (72), Magyarország ellen mindössze 13 esetben indult eljárás a tavalyi évben. Népességszámra vetítve kissé módosul a "rangsor": az egy lakosra jutó ügyek száma Belgiumban volt a legmagasabb tavaly, majd Luxemburg, Bulgária, Románia és Görögország következik. A vizsgálatok többsége a mezőgazdasági támogatások kezelése, a cigarettacsempészet, illetve az EU által nyújtott fejlesztési és humanitárius segélyek felhasználása kapcsán indult.

72 millió euró a felderítésre

A Csalás Elleni Hivatal működését korábban számos kritika érte. Az Európai Számvevőszék a hivatal működésének hatékonyságát bírálta, míg az újságírók és az EP képviselők a belső vizsgálatok eltussolásával vádolták az OLAF-ot.

"A 2007 folyamán feltárt visszaélések száma növelte a hivatallal szembeni bizalmat" - mondta Franz-Hermenn Bruner, az OLAF igazgatója.

Az elmúlt egy év során a csalás elleni hivatal dolgozóinak száma 388-ról 467-re emelkedett, költségvetése pedig elérte a 72,6 millió eurót. A 2007 folyamán felderített csalások összértéke 204 millió euró volt, amely közel kétszerese a 2006-ban feltártaknak, ugyanakkor az eljárások átlagos hossza 27-ről 28 hónapra emelkedett.

A jelentés teljes szövege az Európai Bizottság alábbi oldalán olvasható.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo