Közép-dunántúli bioenergetikai klaszter alakult

Bioenergetikai klasztert alakítottak a közép-dunántúli régióban. A veszprémi Pannon Egyetemen csütörtökön megtartott alakuló közgyűlésen a tizennégy alapító cég és intézmény képviselői Maróti Rezső veszprémi vegyészmérnököt választották a klaszter igazgatósága elnökévé.

Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a közgyűlésen elmondta: 2020-ra az Európai Unió 20 százalékra kívánja növelni a megújuló energia arányát, ezt kell Magyarországnak is megcéloznia, s valószínűleg 2013-ra már 10-13 százalékos arányt el is lehet érni. Álláspontja szerint ezen belül minden uniós tagországban a bioüzemanyag arányának 10 százaléknak kell lennie.

Nő a bioetanol aránya

Az államtitkára hangsúlyozta: az első lépéseket megtettük, az idén júliustól például kedvezményes adózással kerülhet forgalomba 4,4 százalékban bioetanolt tartalmazó üzemanyag. Megjegyezte, hogy 2008. január elsejétől ugyanez vonatkozik majd a gázolajra is.

A jövedéki törvény soron lévő módosításával tovább emelik bioetanol arányát 2009-től kezdődően, 2010-re pedig az unió által ajánlott 5,7 százalékos mértéket kell megcélozni - mondta Gőgös Zoltán.

Magyarországon a szükséges mezőgazdasági alapanyag mindehhez biztosított, és 2010-ben is rendelkezésre fog állni - szögezte le az agrártárca államtitkára. Hozzátette: nagyon felértékelődött például a repce szerepe, vetésterületét a korábbi évekhez képest már a duplájára növelték a termelők, továbbá a napraforgó és a kukorica is fontos alapanyag-növényként jön számításba.

Ennek következtében az ipari fejlesztések is beindultak, az ősszel például több feldolgozó- és sajtolóüzemet adnak át - mutatott rá az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a 800 ezer tonnás etanolkapacitás Magyarországon tartható lesz.

Uniós pénz megújuló energiája

Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára a közgyűlésen elmondta: a Környezeti és Energetikai Operatív Program keretében a megújuló energiahordozók felhasználásának növelésére 2007-2013. között 68 milliárd forint pályázati támogatás jut, míg a hatékony energia-felhasználás támogatására 42 milliárd forint áll majd rendelkezésre; előbbire szeptember 18-án, utóbbira november 6-án nyílnak majd meg a pályázati lehetőségek.

2007-2008-ban a megújuló energiahordozók felhasználásának növelése címén 13,2 milliárd forintra lehet pályázni, s ebből a bioetanol üzemek létesítésének támogatására 5 milliárd jut. A hatékony energia-felhasználás támogatási kerete 2007-2008-ban 8,7 milliárd forintot tesz ki - tájékoztatott az államtitkár.

Dióssy László rámutatott: a Bábolnán és Győrben már megnyílt bioetanol üzemanyagkutak után újabbak is nyílnak még ősszel - összesen körülbelül 30-40 -, s a fővárosban például hétfőn adják majd át az első E-85-ös (85 százalékban bioetanol, 15 százalékban benzin) üzemanyagot kínáló kutat. Az E-85-ös ára lényegesen olcsóbb a benzinnél és dieselolajnál, jelenleg 209 forintba kerül literje - jegyezte meg az államtitkár.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo