Közép-Dunántúl: 22 milliárd jut turizmusra

A következő két évben a Közép-dunántúli Régióban a turizmusfejlesztési célokra mintegy 22 milliárd forint felhasználására nyílik lehetőség - jelentette be a regionális fejlesztési tanács elnöke.

Pál Béla elmondta: 2007-2008-ban erre szánják a legmagasabb összeget a régió akciótervében meghatározott pályázati lehetőségek - a gazdaságfejlesztés, a fenntartható településfejlesztés, a környezeti és közlekedési infrastruktúra fejlesztés, a humán infrastruktúra és turizmusfejlesztés - közül.

A kormány által indított Balaton zászlóshajó program közép-dunántúli részeként 3,5 milliárd forintot különítettek el. Azon belül 1,5 milliárdot kiemelt turisztikai fejlesztésekre szánnak, 2 milliárd forintra pedig pályázni lehet majd. Abból 1,8 milliárd vonzerő-fejlesztési, 200 millió pedig marketing célokat szolgál.

A Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét képviselő regionális fejlesztési tanács döntése értelmében a régió négy megyei jogú város - Székesfehérvár, Veszprém, Dunaújváros és Tatabánya - a következő két évben 10 milliárd forintra pályázhat a fenntartható városfejlesztés, városrehabilitáció céljaira.

Tájékoztatása szerint augusztus 16-tól november 16-ig  pályázhatnak az önkormányzatok, azok intézményei és társulásai, kistérségi többcélú társulások, költségvetési szervek és intézményei új kerékpárutak építésére. Erre a célra 1 milliárd forint keretösszeget vehetnek igénybe a következő két évben.

A kerékpárutak kiépítése mellett pályázni lehet azok forgalombiztonsági berendezéseire, tájékoztató táblák, biciklitárolók kialakítására is.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo