Két csaló már rács mögött...

Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésére irányuló kísérlet gyanúja miatt Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Központi Bűnüldözési Parancsnoksága őrizetbe vett két budapesti lakost, és indítványozta előzetes letartóztatásukat az illetékes ügyészségnél - közölte a VPOP.

Közleményük szerint a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feljelentése alapján rendelt el csütörtökön nyomozást az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése kísérlete miatt.


Mint arról lapunk korábban beszámolt, Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán jelentette be, hogy egy 140 mikro- és kisvállalkozásból álló "céghálózat" 970 millió forintos csalási kísérletét akadályozta meg a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt.

A VPOP közleménye szerint az őrizetbe vett két budapesti lakos a vezetője azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a valótlan tartalmú árajánlatokat, pályázatokat készítették, és beadták a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-hez.

A VPOP tájékoztatása szerint a 140 mikro- és kisvállalkozást érintő csalás kísérlettel mintegy 1 milliárd forint összértékű, uniós forrásokat tartalmazó fejlesztést célzott meg a pályázatíró cég, azonban jelenlegi adatok alapján nem rendelkeztek a szükséges önerővel, valamint feltételezhető, hogy fiktív számlákkal igazolták volna a befektetések megvalósulását is. A VPOP tájékoztatása szerint a nyomozás még tart annak érdekében, hogy valamennyi bizonyítékot beszerezzék.

Az ügyben az érintett pályázatíró cég vezetője is megszólalt, s kifogásolta a csalási kísérletet.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo