Ismét beleszólhatunk a milliárdok elköltésébe

Már a jövő héten elindulhat a közlekedés, a gazdaságfejlesztés és az államreform operatív program társadalmi vitája - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kétévente vizsgálja meg, hogy az egyes területeken belül milyen célokra érdemes fordítani pénzt. Véleményezésre az NFÜ honlapján, illetve az úgynevezett partnerségi fórumon van lehetőség.

Az egyeztetés keretében civil szervezetek, önkormányzatok, kamarák, illetve szakmai testületek is véleményezhetik a fejlesztési irányokat, koncepciókat. Az egyeztetésben automatikusan bevont partnereken túl, egy regisztrációval bárkinek lehetősége lesz arra, hogy közölje véleményét.

Téma szempontjából meghatározók az úgynevezett makrofórumok, amelyek szintén kifejthetik véleményüket. A kormányszóvivő ide sorolta a Magyar Tudományos Akadémiát, az Országos Érdekegyeztetési Tanácsot, a területfejlesztési és a környezetvédelmi tanácsot, valamint a Gazdasági és Szociális Tanácsot.

Mind a javaslattevők, mind a véleményezők válaszlevelet kapnak, hogy javaslataikat befogadták-e vagy sem. A társadalmi egyeztetés garancia arra, hogy a fejlesztési források valóban a megfelelő helyre kerüljenek - emelte ki Budai Bernadett. A végleges akciótervekről a kormány dönt, azt a verziót tartalmazza majd az elfogadott kormánydöntés, amely a társadalmi partnerek észrevételeit, javaslatait is összegzi.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo