Hova menjen a turista?

Összesen 300 milliárd forint értékű beruházásokkal kívánja elősegíteni az állam az idegenforgalom Budapest- és Balaton-központúságának oldását.

E törekvés jegyében vált az Európai Unió támogatásával a nyíregyházi Pagony Panzió és Étterem négycsillagos szállodává. A hotel az előresorolás részeként wellness- és konferenciaközponttal is bővült. A szállodabővítés 535 millió forintos költségből valósult meg. Ennek ötven százalékát az Európai Unió Strukturális Alapja finanszírozta, 25 százaléka nemzeti támogatás, 25 százaléka pedig saját forrás, magántőke volt.

A létesítmény avatásán Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta: az idegenforgalom megújításába az ÚMFT keretében 300 milliárd forintot fektethetnek be a beruházók 2013-ig, illetve hogy 60 milliárd forint értékű pályázat most van elbírálás alatt. Nyolcvanmilliárd forint értékben pedig turisztikai célt szolgáló, úgynevezett attrakció-fejlesztés is megvalósulhat. Ilyen például a nyíregyházi állatparkban 1,7 milliárd forintért felépülő óceanárium is, amely az indonéziai térség állat- és növényvilágát mutatja majd be.

Veres János pénzügyminiszter közölte, hogy a fejlesztésekhez a nemzeti forrás biztosított, sőt az idén és jövőre a költségvetési egyensúly javulásával még kedvezőbbé válnak a támogatáshoz jutás feltételei. Bajnai Gordon a tervezett idegenforgalmi fejlesztésekkel kapcsolatban megfogalmazta, hogy a jelentős, együttesen 300 milliárd forint értékű beruházásokkal szeretnék megszüntetni a turizmus Budapest- és Balaton-központúságát, bevonva az ágazatba az ország minden részét. Kiemelte, hogy ez a foglalkoztatás szempontjából is jelentős, hiszen a turizmus az alacsonyabb képzettségű munkavállalók egy részét alkalmazni tudja.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo