Gyorsabban juthat pénzéhez

Amíg márciusban hatvanezer rendezetlen számla volt az I. NFT-n belül, addig szeptemberre már "csak" 110 projektgazda vár három hónapnál régebben a pénzére.

Sikerült a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Tervben (I. NFT) az intézményrendszer hibájából ki nem fizetett számlák arányát a korábban bejelentett szintre lecsökkenteni - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A szeptember 15.-i adatok alapján az intézményrendszer hibája miatt a 91-365 nap közötti késéssel ki nem fizetett számlák aránya mindössze 1,15 százalék, az egy éven túli kifizetési hátralékok gyakorlatilag megszűntek, hiszen ezek aránya 0,2 százalék, ami 12 projektgazdát érint.

Jelenleg száztíz olyan projekt gazda van, aki három hónapnál régebben vár a kifizetésre az intézményrendszer hibájából. Bajnai Gordon emlékeztetett rá, hogy az idén március végén 60 ezer rendezetlen számlát tartottak nyilván, ebből mintegy 40 ezer az intézményrendszer hibájából volt kifizetetlen. Az uniós pályázatoknál nemcsak ezzel volt gond, hiszen az NFT második részének indulásakor is sokan húzták a szájukat, amiért sok kedvezményt megszüntettek, vagy növelték az önerő arányát.

A kifizetések felgyorsítására hozott intézkedések eredményeként a március vége óta beérkezett számlákkal együtt 80 ezer számlát fizettek ki, 77 milliárd forint támogatást utaltak át 3.400 pályázónak. A miniszter utalt arra, hogy a pályázó hibájából ki nem fizetett számla - például nem teljesítette a hiánypótlást - 1.300 projektet érint.

Menedzsment-szemlélet

Bajnai Gordon úgy vélekedett, hogy ennél az intézményrendszernél is fel kell gyorsítani a megvalósítást, a kifizetés, többi között a projektmenedzsment szemlélet erősítésével. Hozzátette: nem elégedett a 2004-2006. évi kohéziós alap 26 százalékos kifizetési arányával, annak ellenére, hogy a 2004-ben csatlakozott tagországoknál ez az arány 22 százalék.

A kohéziós alap esetében a lemaradás okai között említette a miniszter, hogy elhúzódik az nagyprojektek engedélyeztetési, illetve a közbeszerzési folyamata, többnyire azért, mert valamilyen oknál fogva jogi úton megtámadják az eljárásokat, a határozatokat.

Bajnai Gordon úgy vélekedett, kapacitásbővítés és informatikai fejlesztés szükséges ahhoz, hogy tartani lehessen a kifizetéseket az I. NFT-ben, illetve később az Új Magyarország Fejlesztési Tervben. A miniszter bejelentette azt is, hogy az NFÜ hamarosan egy "zöld internetes oldalt" indít, amelyen keresztül bárki jelezheti, ha az uniós kifizetések kapcsán szabálytalanságról, bűncselekményről szerez tudomást.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo