"Európa bajnok Magyarország"

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervből (ÚMFT) eddig meghirdetett 182 pályázat és elfogadott 340 kiemelt projekt összesen mintegy 2.900 milliárd forint lehetőséget nyitott meg a vállalkozók, az önkormányzatok, az iskolák, a civilek, az egyházak, a hátrányos helyzetben élők számára - nyilatkozta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a 2007-2013. évi uniós költségvetési periódus induló szakaszát gyorsan maga mögött hagyta az ország, a magyar fejlesztéspolitika az Európai Unióban elsőként kapcsolt "utazó sebességbe."

Nyertesek és milliárdok

Miközben az uniós országok nagy része még csak ezekben a hetekben zárja, zárta a brüsszeli előkésztő tárgyalásokat, Magyarországon mintegy 2500 nyertest már kiválasztottak és az első kifizetések is megkezdődtek.

Ezzel párhuzamosan az első Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatainál felhalmozódott késedelmek nagy részét sikerült ledolgozni, a Magyarországgal együtt csatlakozott országok között az első helyen vagyunk a kifizetett összegek alapján. Jól állunk az összkifizetéseket illetően is. Ez azt jelenti, hogy az NFT I., a Kohéziós Alap, és az ÚMFT forrásaiból összesen 260 milliárd forintot fizettünk ki csak 2007-ben. Ezzel az eredménnyel Európa-bajnokként zárjuk az évet - mondta Bajnai.

Sikeresek a pályázatok

A miniszter a 2007-2013. évi ÚMFT elindításának eredményei között említette, hogy a korábbihoz képest szigorúbb feltételek ellenére is a meghirdetett keretek többszörösére érkeztek pályázatok. Ez azt mutatja, hogy az ország visszaigazolta a fejlesztéspolitika filozófiáját: a támogatásért cserébe fejlődést, a közösség számára is előnyös fejlesztéseket, például munkahelyteremtő beruházásokat vár az ország. Eközben jóval egyszerűbbek lettek a pályázati folyamatok, egyes szabályok szigorításával tovább csökkentek a csalási lehetőségek.

Az uniós források felhasználása során a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az idén megteremtette a fellebbezés lehetőségét, biztosítja a társadalmi ellenőrzést, civil tagok is részt vesznek a pályázatokat bíráló bizottságok döntéseiben. Az ügynökség a korrupció és a csalások kiszűrésére anti-lop portált működtet, és a Parlament az idei utolsó ülésén Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét fogadta el. A lezárt pályázati visszaélésekkel kapcsolatos dokumentumokat az interneten is elérhetővé teszik.#page#

Ne a pályázattól várjuk a sikert

A nehézségek közé sorolta a miniszter, hogy a kiváló, koncepciózus pályázatok, tervek mellett igen sok a gyengén előkésztett, irreális várakozásokat megjelenítő projekt. Nehéz feladat elmagyarázni önkormányzatoknak, vállalkozóknak, a magyar polgároknak, hogy az uniós ezermilliárdok nem garanciát, hanem csak lehetőséget teremtenek egy új európai Magyarország felépítésére.

Jövőre újabb pályázati kiírások jelennek meg, de 2008-ban már beérnek az idei döntések is - vélekedett a miniszter, aki szerint szinte naponta lesznek szerződéskötések, közbeszerzési pályázatok, megkezdődnek a beruházások, és felgyorsulnak a kifizetések.

Nagyprojektek jövőre

Bajnai Gordon úgy látta, hogy Magyarország a nagyprojekteket jövőre, az év első felében nyújtja be az Európai Uniónak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nagyprojekteknél is a siker elsősorban a beruházásokat kezdeményező projektgazdákon áll vagy bukik.

Jövőre kell lezárni a 2004-2006. évi első Nemzeti Fejlesztési Tervet. A miniszter szerint óriási lemaradást hozott be az ország a "Nagytakarítás" akcióval, a források 82 százalékát, 544 milliárd forintot már kifizettek a pályázóknak, és a projektgazdák kevesebb mint 1 százaléka vár 90 napon túl a pénzére az intézmény hibájából. Ugyanakkor a Kohéziós Alapból finanszírozott közlekedési és környezetvédelmi projektek esetében fel kell gyorsítani a folyamatokat. Ehhez szükséges az engedélyezési és közbeszerzési szabályok újragondolása. Ezek a beruházások csak 2010 után zárulnak, tehát van még időnk a hátralékok ledolgozására - vélekedett Bajnai Gordon.

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo