Csökkent az elvárás!

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv új gazdaságfejlesztési pályázatainál a pályázóknak a korábbinál alacsonyabb árbevétel-növekedést kell produkálniuk az elnyert támogatásból finanszírozott beruházás által - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter hétfőn sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Az árbevétel-növekedési elvárás az infláció felett 3-6 százalékra csökken, és könnyítés az is a vállalkozók számára, hogy az elvárásnak az eddigi 3 év helyett a beruházást követő 2 évig kell megfelelniük. Az új pályázatok február közepén jelennek meg, de az árbevételi elvárás időszakának 2 évre csökkentése a tavalyi gazdaságfejlesztési pályázatok nyerteseire is vonatkozik.

A miniszter elmondta: a vállalkozások beruházását támogató gazdaságfejlesztési pályázatokban a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérségben a támogatás mértéke 50 százalékra, a hátrányos helyzetű területeken 40 százalékra növekszik. Bajnai Gordon megjegyezte: ezek a változások azt szolgálják, hogy az új kiírásokban a területi felzárkóztatás és az esélyteremtés szempontjai jobban érvényesülnek.

A miniszter úgy vélekedett: a kiemelt projektek megvalósítása nincs késésben, annak ellenére, hogy a tavaly nyáron elfogadott 258 kiemelt projektből 8 projektgazdával kötöttek eddig szerződést. Számítások szerint a 258 kiemelt projektből az idén az első félévben 120-150 megvalósítására szerződést kötnek.

A miniszter elmondta, hogy a kiemelt projektek megvalósításának felgyorsítására jogszabályi változtatásokat készítenek elő, amelyek érintik egyebek között a különböző engedélyezési eljárásokat, a közbeszerzési törvényt, illetve megerősítenék a hatósági közvetítő intézményrendszert, ami már most is létezik, csak kevéssé ismert. Továbbá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a kiemelt projektek gazdái közösen egy úgynevezett "útvonaltervet" alakítanak ki, amely kijelöli a projekt megvalósításának fontosabb állomásait, és ennek betartását szigorúan számon fogják kérni. Bajnai Gordon szólt arról, hogy az eddig elfogadott kiemelt projektek között 16 olyan van, amelyet az Európai Unióval is jóvá kell hagyatni.

Ezzel az enyhítő lépéssel enyhülni látszik a szigor, hiszen korábban a miniszter azt nyilatkozta, hogy bevált az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati rendszerének új filozófiája, amely szerint a közpénzekből történő finanszírozásnak a növekedést és közcélt is szolgálnia kell, éppen ezért jövedelmezőnek is kell lennie.

Már ezt megelőzően is számos pályázat, valamint annak kiírása felborzolta a kedélyeket, kinek ez, kinek az nem tetszett. Egyesek szerint alacsony a támogatás mértéke, mások szerint az összege, megint mások pedig úgy vélik, továbbra is túl szigorúak a támogatási feltételek. Nos, első blikkre úgy tűnik, egy kicsit mindenkinek igaza van: az új pályázati rendszer új gyermekbetegségeket nevelt ki magában.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo