Átadjuk a tapasztalatainkat Romániának

Az Európai Unió Leader programjáról osztotta meg tapasztalatait a kezdeményezést Magyarországon koordináló központ Erdélyben több, múlt heti fórum keretében.

Az "Erdélyi Leader Karaván" keretében a központ munkatársai a romániai Civitas Alapítvánnyal közösen 11 erdélyi helyszínen tartottak fórumot a programról, amelyet ezzel párhuzamosan 45 erdélyi magyar fiatal területfejlesztési szakértő tanulmányozott.

A program keretében egy adott vidéki településcsoport polgármesterei, civil szervezetei és vállalkozásai úgynevezett Leader akciócsoportot hoznak létre, amelyek maguk készítik el a térség vidékfejlesztési stratégiáját, és maguk választják ki a nemzeti és uniós támogatással megvalósítandó projekteket.

Most kezdődik a felkészülés

Az uniós csatlakozással Romániában is megnyíltak az Európai Unió vidékfejlesztési forrásai. Megkezdődött tehát a felkészülés a Magyarországon már 2005 óta működő Leader Program elindítására. A program keretében vidékfejlesztési forrásokból válnak támogathatóvá a népi hagyományőrzéssel, a népi kultúra megőrzésével és ápolásával kapcsolatos projektek.

Az oktatás előnye a szervező Magyarországi Leader Központ szerint, hogy a program új pénzügyi és módszertani eszköz lehet a magyarországi és erdélyi magyarlakta vidéki térségek összekapcsolására.

Magyarországon jelenleg 960 település 70 Leader-közösséget alkotva vesz részt a programban. 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo