700 millió a leghátrányosabbaknak

Mintegy 679,2 millió forint támogatás odaítéléséről döntött az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a régió leghátrányosabb helyzetű kistérségei számára - közölte Gazda László, a tanács elnöke pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

A 2008. évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzatra (TRFC) a július 15-i határidőig összesen 111 pályázat érkezett, több mint 1,48 milliárd forint igényelt támogatási összeggel, ebből a tanács 37 pályázatot támogatott 679,2 millió forinttal. A megvalósuló fejlesztések összértéke 1,16 milliárd forint - mondta Gazda László.

Hozzátette, hogy a tanács három célra ítélt forrást: a vállalkozások beruházásaihoz maximum 50 millió forint, a megvalósuló közmunka programhoz maximum 10 millió forint és a szociális földprogramhoz legfeljebb 5 millió forint értékben lehetett pályázni a hátrányos vagy leghátrányosabb helyzetű térségekben.

Gazda László a jövőről szólva elmondta, hogy a 2007-es kormányhatározat által támogatandónak minősített 33 leghátrányosabb kistérségből nyolcnak a képviselőit bevonva indítanak tervezői munkát: január 30-ig egy komplex fejlesztési programot szándékoznak kidolgozni, amely reményeik szerint bekerül a kormány által támogatott nagyprojektek közé 2009-ben.

A sajtótájékoztatón Grasseldy Norbert, a fejlesztési tanács munkaszervezetének igazgató-helyettese bemutatta a Baross Gábor Programot és a program pályázati felhívását. Az innovációs alapból a régióban a program keretein belül 2008. október 10-ig összesen mintegy 2 milliárd forintra lehet pályázni.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo