6 milliárd jut kutatási pályázatokra

Megjelent az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) idei, közös, alapkutatásokat támogató pályázati felhívása - közölte a hivatal.

A pályázat kiírói évente 250-400 pályázatra számítanak; ebből körülbelül 55-80 részesülhet támogatásban. A pályázat három éves időtartama alatt összesen 6 milliárd forintot nyerhetnek el a pályázók. A 2008-as pályázati forduló tervezett keretösszege 2 milliárd forint. A pályázat forrása a vállalatok által befizetett innovációs járulékból gazdálkodó Innovációs Alap.

Az NKTH közleménye szerint az OTKA és az NKTH együttműködésének keretében a 2008-2010 közötti időszakra hirdetik meg a "Gazdaságban hasznosuló innovációt megalapozó alapkutatás támogatása" című pályázatot, amelynek célja gazdasági vagy társadalmi hasznú célzott alapkutatási projektek támogatása.

A kiírás a műszaki- és természettudományokkal, valamint az élettudományokkal foglalkozó kutatóműhelyeknek szól. A pályázatot két kategóriában lehet benyújtani. Az első, "célzott alapkutatás" kategóriában egy kutató és az őt foglalkoztató intézmény közösen nyújthat be alapkutatási projektjavaslatot, 10 és 50 millió forint közötti támogatásra.

A "kiemelt célzott alapkutatások" kategóriában kiemelkedő kutató által vezetett nagy kutatócsoportok vagy kutatócsoportok együttműködésében (konzorciális pályázat) végzett, kiemelt kutatások támogathatók. A kiemelt kutatás épülhet például a tudományos iskolákban dolgozó fiatal kutatókra, vagy jelenthet például olyan nagy jelentőségű, új kutatást, amely jelentős anyag- illetve műszerbeszerzést igényel. Ebben a kategóriában a támogatás maximális összege 150 millió forint.

A pályázatok futamideje az első kategória esetében 2-3, a másodikban 3 év. A pályázati kiírás mindkét kategória esetében nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a támogatott kutatásokban lehetőség szerint doktorandusz hallgatók is helyet kaphassanak.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo