Országszerte 706 önkormányzat összesen 1372 nyertes pályázatott nyújtott be augusztus közepéig a nemzeti fejlesztési terv operatív programjaira. Az önkormányzatok és intézményeik által elnyert támogatás összege eléri a 165 milliárd forintot, s ezáltal 190 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg. A projektek előrehaladtával a megítélt 165 milliárdból több mint 45 milliárd forint már megérkezett a nyertes önkormányzatokhoz. Az uniós pályázatokon nyertes önkormányzatok 84 százaléka 10 ezer fő alatti népességű település, sőt: mintegy 30 olyan kistelepülés is sikerrel pályázott a nemzeti fejlesztési terv forrásaira, ahol a lélekszám nem éri el a 200-at. A legtöbb pályázatot a főváros után Pécs és Miskolc nyújtotta be, az első tíz legtöbb támogatást elnyert önkormányzat között viszont szerepel Gárdony, Cegléd, Nyíregyháza, Debrecen, Hatvan, Gyula és Szolnok városa is. A legtöbb uniós támogatást elnyert önkormányzat több mint 8 milliárd forintot fordíthatott, illetve fordíthat fejlesztésre, de az egy önkormányzatra jutó legalacsonyabb támogatási összeg is meghaladja az 1,3 millió forintot.
Az egy lakosra jutó elnyert támogatási összeg tekintetében a legeredményesebb önkormányzat a borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér: ott az egy főre jutó uniós fejlesztési forrás meghaladja az 1,6 millió forintot. Az e tekintetben első tíz önkormányzat között az észak-alföldi régióból Mánd és Szelevény, az észak-magyarországiból Füzérkomlós és Felsővadász, a dél-dunántúliból Őrtilos és Gyékényes, a nyugat-dunántúliból Barlahida, a közép-dunántúliból pedig Nagyalásony és Gárdony szerepel.45 milliárd landolt
Gárdony, Cegléd, Nyíregyháza, Debrecen, Hatvan, Gyula és Szolnok pályázott legjobb hozadékkal a nemzeti fejlesztési terv pénzeire. E városok már javában költenek.
Véleményvezér
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb
A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség.
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni
Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen
Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak
Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.