2300 új munkahely jön létre

Csaknem 2300 új munkahely létesítését vállalták a sikeres pályázók, az idei 2,426 milliárd forint összegű támogatási keret egészét jóváhagyták részükre. Az új munkahelyek létrehozását már régóta támogatja a Munkaerőpiaci Alap, évente váltakozó összeggel.

Ez a támogatási keret például 2003-ban elérte az 5,6 milliárd forintot, 2005-ben viszont csupán 1,5 milliárd forint volt. Az utóbbi években rendszerint 1,8 milliárd forintot hagyott jóvá erre a célra a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT), ezt az év közben - ha lehetőség volt rá - még kiegészítették. Az idén már 2,3 milliárd forinttal indult a keret, ezt később egy másik hasonló pályázati forrás csökkentésével, az összeg átcsoportosításával egészítette ki 2,426 milliárd forintra a MAT.

Néhány éve külön támogatási keretből finanszírozzák a kis beruházási összeget igénylő, de magas hozzáadott értéket képviselő, új munkahelyeket is eredményező fejlesztéseket. Ez a támogatás az újonnan felvett dolgozók kereseti és járulékköltségeinek részbeni átvállalását jelenti és nem a beruházásokat, eszközbeszerzéseket szolgálja.

Az idén erre a célra ugyancsak több pénzt hagyott jóvá a MAT. A múlt évben 200 millió forint volt a keret, az idén pedig 360 millió forint. Az alacsonyabb érdeklődés miatt viszont májusban a testület ezt a keretösszeget 226 millió forintra csökkentette és a maradék pénzt átcsoportosította az új munkahelyek létesítésének hagyományos pályázatához.

80 millió pályázónként

A pályázónként "alapesetben" elnyerhető 80 millió forintos támogatás hátrányos helyzetű régiókban 160 millió forintra növelhető, a legalább 300 új munkahely létesítése esetén további 100 millió forinttal emelhető meg a pénzösszeg.

A szigorú feltételek ellenére a támogatási forma igen népszerű a munkáltatók körében. A pályázó cégeknek vállalniuk kell, hogy telephelyenként legalább 5 dolgozónak létesítenek új munkahelyet, a létesített gyártó vagy szolgáltató kapacitást legalább 5 évig fenntartják, a kis- és közepes vállalatoknak ez a kötelezettség 3 évre szól. Követelmény az is, hogy a vállalásban szereplő többletlétszámot legalább 3 évig, kis- és közepes vállalatoknál 2 évig kell foglalkoztatni.

Általában a teljes fejlesztési összeg 25-50 százalékára nyerhető el támogatás más állami támogatásokkal összevetve, attól függően, hogy a beruházást milyen régióban valósítják meg. Ez a mérték közepes vállalkozásoknál 10 százalékponttal, kisvállalkozásoknál 20 százalékponttal növelhető.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo