100 millió alatt kevés a pályázó

Február 17-e óta érhető el az érdeklődő vállalkozások számára a 140 milliárdos keretet biztosító, és akár 200 millió forint összegben is igényelhető Új Magyarország Forgóeszköz Hitel (UMFORG). A tapasztalatok szerint jellemzően a magasabb árbevétellel (100 millió feletti), és a sok foglalkoztatottal rendelkező cégek igényelik.

 

A kereskedelmi szektor egyelőre kizárva
Az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt - az állami szabályozás miatt - a kereskedelmi cégek nem vehetik igénybe, ám mivel ebből szegmensből is nagyon erőteljes érdeklődés mutatkozik a konstrukció iránt, a pénzintézet változtatna az előírásokon. 

„Jelentős az érdeklődés az Új Magyarország Forgóeszköz Hitel iránt" - foglalta össze az elmúlt majd két hónap tapasztalatait Laincsek János, a Raiffeisen Bank kisvállalati területének vezetője. Szerinte jól megfigyelhető az a tendencia, hogy a vállalkozások kivárnak a beruházásaik megvalósításával, és inkább forgóeszköz finanszírozásra keresnek használható, kedvező kamatozású konstrukciókat. „A forintnak az elmúlt hetekben, hónapokban megfigyelhető nagyon intenzív mozgásainak következtében a legtöbb kkv ma már nemcsak használható és kedvező kamatozású, hanem árfolyamkockázattól mentes finanszírozási formát keres" - közölte a szakember, aki megerősítette, hogy a támogatott hitelek népszerűségével szemben a piaci, nem államilag finanszírozott vállalati hitelezés korábbi években tapasztalt rendkívül dinamikus növekedése megtorpant.

Az UMFORG konstrukció jelenlegi feltételrendszerének leginkább a termelő/gyártó tevékenységet végző vállalkozások felelnek meg, mivel döntően ők rendelkeznek forgóeszközökkel. Ebből fakadóan leggyakrabban az ilyen típusú vállalkozások élnek ezzel a hitelfelvételi lehetőséggel. A bank eddigi tapasztalatai szerint jellemzően a magasabb árbevétellel (100 millió feletti), és a sok foglalkoztatottal rendelkező cégek igényelték az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt, pedig a konstrukció nem akadályozza a mikrovállalkozásokat sem, hogy a kisebb összegű, 1-2 millió forintos nagyságrendű hitelfelvételt válasszák.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo