És ez a lényeg, jön a szúnyog! A városlakókhoz, s mindazokhoz, akik akár egy ausztráliai cunami-védekezést, akár egy New York-i raktártüzet, tévén - tértől és időtől kicsit elszakadva - szemlélték, hogy mi is történik előbb a Dunán, aztán a Tiszán, a Körösökön. S ha nincs a roppant szúrós hírvivő, akkor tompa kábulattal "átlapozunk" e hazai természeti csapás krónikája felett is. De nem lapozunk át, a múlt héten már láttatta magát, mi is az, ami belénk fog szúrni Budapesten, Győrött, a Szigetközben, vagy éppen Mohácson, nem különben a Tisza és mellékfolyói mentén. Jöhetnek a potyatémákat "megzenésítő" menetrendszerű tévétudósítások, a területi riporter és kameramanja bejelentkezik a budapesti szerkesztőhöz: megkeresem az áldozati bárányt, azt a (sajnos mindig) férfit, aki kiül a partra egy órára, majd tévéstábok előtt megszámolja a csípéseket. Az ilyen önkínzó mutatványosnak - rokona a Klubrádió dugóban, álló helyzetben benzingőzt eregető autós tudósítónak, aki ugyancsak ilyenkor boldog, hiszen míg más a haját tépi, ő dolgozik és fizetést kap - semmi különösebb szerepe nincsen. Adja vissza jogosítványát az a polgármester, aki magától nem jön rá, hogy az orra előtt mozgó felhő szúnyogból van, tehát el kell rendelnie az irtást. De nem. A polgármesterek Győrtől a budapesti IV., XIII., XXII. kerületeken át Mohácsig addig, amíg hetekig számoltatják a szúnyogcsípéseket a fakírok segítségével, nem költik az adóforintokat vegyszerre, pilótára, helikopterre.
Hülye is lenne Angyalföld polgármestere fellocsoltatni szúnyogkinyiffantóval a Margitszigetet, amikor mind inkább az biztos, hogy volt-nincs Európa bajnokság a Hajós Alfréd uszodában és a mögötte lévő új gödrökben, mivel az építők a legjobb esetben is csak elúszó-versenyre vállalkozhatnak, hiszen hovatovább már a munkaversenyt is lekésték. A margitszigeti pallérok minden jel szerint megúszták a balhét, a múlt héten már teljes egészében a titkos favágókra terelődött át az uszodaépítési késedelem felelőssége. Sőt, néhány héttel az előtt, hogy az Európa bajnokság versenyzői az otthonról hozott startkőre felállhatnának, színre lépett a fővárosi közgyűlés városkép-védelmi bizottságnak álcázott természetvédő és uszodaakadályozó hatósága, s kitűzte az építeni tilos felirartot. Így a nem lapátoló lapátosok helyett a fát vágó favágók viszik el a balhét azért, mert az úszók uszodát, a szúnyogok pedig úszókat nem találnak a Margitszigeten.
A kár azonban sokkal több, mint az, hogy az elmaradó bajnokság miatt pár évtizedre szegénységi bizonyítványt állít ki magáról az ország. Sem a tévék segítségével, sem másmilyen közvetlen módon nem kapnak direkt élményt gyermekeink és unokáink a természeti közlekedési lehetőségek örömeiről, például az úszásról. Pedig a vízben való önerős haladásnak éppen úgy sürgős propagandára, népnevelő akcióra van szüksége, mint a gyaloglásnak, a futásnak, a távolugrásnak. Közeledik ugyanis az autótlanodás kora, az olaj két oldalról - a Közel-Keletről és Latin-Amerikából - fogy el pillanatok alatt. Azt hisszük, hogy csak Irán zárja el a csapokat, holott a múlt héten Morales elnök a távoli Bolíviából szelíden kizavarta az olajbányászat összes külföldi képviselőjét hazájából. Azt tette, amiről minden valamirevaló budapesti fideszes álmodott, egyetlen tollvonással visszaállamosította, közvetlen ellenőrzése alá vonta a legfőbb vagyont, az olajkitermelést és -értékesítést. A spanyol, a brazil és persze az amerikai cégtulajdonosok maholnap beállnak egy másik sorba, az irániba, amelyik már amúgy is tele van. S így a múlt héten még nevetségesen alacsony 75 dolláros olajból vidáman lehet 100 dolláros fekete arany, majd meg aztán még drágább is, annyira drága, hogy minden autótulajdonos kiglancolja kocsiját, felviszi a lakásba és bedugja a vitrinbe a fiatalkori emléktárgyak közé.
#page#
Az autók, jó tudni, nem azonosak a budapesti hangrobbanások gazdáival. Nem sugárhajtású repülőket emlegetünk, hanem a péntek éjszakától vasárnap éjszakáig kötelező jelleggel, a többi napon szabadon választottan közébresztőt berregő egy-két ezer köbcentis motorokat az Attila úton, a Hegyalja úton, a Váci úton és még itt-ott, ahol emberek élnek. A motoros hangrobbanást nem a fizika órán tanultak szerint lehet azonosítani, hanem azzal a hajnali 2-kor az éterbe bebocsátott robajjal, amelytől felrobbannak az álmukból ébredő népek most még a zárt, július-augusztusban pedig a nyitott ablakok mögött. Öröm az ürömben, hogy a múlt héten sarkára állt a rendőrség és fényes nappal megbüntetett néhány bravúroskodó motorost. Ez azért jó, mert a balhés kétkerekesek nappali különítménye tanul a történtekből és ezentúl megvárja a sötétedést. Hála a rendőröknek, nem fogjuk látni őket. De hallani...
Akiket azonban fényes nappal változatlanul láthattunk fizikai valóságukban - mi, magyarok csak a tévék segítségével -, azok a derék észak-amerikai illegális bevándorlók. Tüntettek, az utcára vonultak Amerika megannyi városában, hogy legálisak és munkavállalók lehessenek. Ők ugyebár egyelőre nincsenek ott, ettől illegálisak, de mert mégis ott vannak, ettől bevándorlók. Lehet, hogy az USA messze van tőlünk, s ezért nem értettük kristály tisztán a demonstrálókat. Budapestről mintha azt hallottuk volna: "nagyon szeretnénk sok százmillió dollárnyi adót már a jövő hónaptól kezdve befizetni az USA büdzséjébe, mi másért is kérnénk azt, hogy az illegális helyett legális munkavállalókká válhassunk".
Hát nem zene füleinknek? - mondaná a magyar pénzügyminiszter, ha ilyesmit kiabálna és adóbefizetési csekkeket lobogtatna a József nádor téren tüntető ukrán, román és magyar illegális munkavállaló. De egyelőre nem adózni akaró munkavállalókkal, hanem szokásosan galambokkal van tele a környék.
Lehet, hogy a József nádor tér gazdáját már nem is ésszerű egyszerűen csak pénzügyminiszternek mondani. A múlt heti HVG szerint ráadásul nem csupán a tábla szorul átfestésre a fiskális ügyek bejárata fölött - a koalíciós keresztségben költségvetési és kincstárügyi minisztériummá avanzsál a PM -, hanem a tulajdonosa sem egy csóri, százmilliós vagyonnal bíró káder lesz Nyírbátorból, hanem a miniszterelnökhöz jól illeszkedő milliárdos Budapestről. Mert hát az, aki hat banknak az elnöke pillanatnyilag, vélhetően szert tesz akkora személyes jövedelemre, hogy kapásból új céltáblájává váljon a Magyar Nemzet nevet viselő lapnak és holdudvarához tartozó hetilapoknak, rádió- és tévé-műsoroknak. Jó lenne meggondolni tehát, hogy ki is a jelölt, hiszen 1996-ban Bokros Lajos és Surányi György együtt varázsolta ki a bajból a magyar gazdaságot, egy rendes szanálást pedig ma is le tud vezényelni mind az akkori MNB-elnök, mind a csomagjáról is elhíresült egykori pénzügyminiszter. De ÉS-publicistaként is éhbérhonoros Bokros "csak" egy gyakorló egyetemi tanár, kevesebb személyes keresményt bukna el, ha bevonul a kormányzásba, mint a hatszoros bankelnök Surányi György.
Vajon mit tenne a néhai jegybankelnök, ha mégis az övé lenne a fiskális ügyek bársonyszéke, s meghallaná a múlt heti focihírt? Nem tudjuk, de azt igen, hogy a történések hátterében megint az előbb-utóbb megérkező állami mentőkötél áll majd. Különben újabb hitelt hogyan máshogyan vehetne fel a látványosan eladósodott FTC? Amúgy egy nagyságrenddel kisebb, csak százmilliós adóssághalmazt görget maga előtt a zöld-fehér csapat, de ugyanúgy teszi, mint a Transelektro nevű vállalat. Az energetikai cég mögül is kihátrált előbb az állam bankja, majd a piac egy része és az új többségi tulajdonos is. A Fradinak - és az első osztályú foci többi klubjának - attól másabb a helyzete, mint a cégnek, hogy a választások után, ahogy szokta, az állam bizonyára most is fizet, hajlandó lesz áldozni a cirkuszra.
Stílusos lenne, elvégre focihír, de mégsem tudunk most beszámolni az egyik labdarúgó edző pénztári sorakozójáról. A sejtésünket azonban megosztjuk: a Pécs "lapzártánk" idején bizonyára rendesen töltögeti a Sopron hálóját győztes gólokkal, s ez azt is jelenti, hogy a nyugat-magyarországi város klubjának tulajdonosa felkéri a hetedik trénert a mostani bajnokság következő meccsére. A hatodik, a jelenlegi, mivel kikap a csapat, pedig mehet a pénztárhoz, ahol voltaképpen nem is olyan túl hosszú a sor, előtte csak öten várják a végkielégítést.
Meglehet, a következő szezonban már csak az egy kapura játszók bajnokságában indul a Sopron. Két okból is. Egyrészt azért, mert akkor az edzőt nem kell kapásból kirúgni, másrészt azért, mert ha csak otthon kergetik és csak egy hálót veszélyeztetve a labdát, akkor elég snassz az észak-magyarországi sörgyárról - a Borsodiról - elnevezett bajnokságot "képviselni". Egy kapura focizva, stabil edzővel, biztos győzelemmel bizonyára könnyebb lesz eladni a soproni söröket, sőt megnyerni az akkor már átkeresztelt Soproni Ligát.
