Zseniális - gondolhattuk akkoron a főszerkesztőről, most meg a váratlan követőiről. Ez utóbbiak mai - múlt héten megismert - igéje valahogy így hangozhat: vállalkozó, ráérsz normálisan megélni jövedelmedből, te is, meg a többi 500 ezer is lehetsz akármilyen versenyképes ma még, meg jól tejelő, most nem kapsz, sőt fizetsz. Egyszer azon az alapon, hogy vállalkozó vagy, egyszer meg azon az alapon, hogy magánember minőségedben jövedelmet veszel fel. A vállalkozó ezek után bele bámult a tükörbe és megállapította, tényleg zöld a füle, tehát zöldfülű, csak ezt az árnyalatot eddig nem vette észre saját magán. Csak azt, hogy eddig is könyvelője segítségével praktikusan minimum elfelezte a keresményét, s mintegy 50 százalékot adó és más jogcímeken befizetett annak a saját jövedelemmel nem rendelkező, de az ő befizetéseit ide-oda-amoda átcsoportosító államnak. Most majd rátesz még 10 százalékot vállalkozó és magánember mivoltának megfelelően a zöldfülű, de akkor még nem autózott és nem fűtött a cirkogejzír nevű, leginkább téli eszközzel.
Végül be is látja ez a jól tejelő vállalkozó, az ő állam bácsija vagy fordítva ült a lóra, vagy a lónak sikerül folyamatosan hátrafelé ügetnie lóerőnként 220 forintos sebességgel. Mert nem ám a kiadások csökkentésének programját mutatta be polgárainak először állam bácsi, hanem a bevételek megsarcolásának tervével kedveskedett. Amikor pedig egy múlt heti érdekegyeztető tanácsi ülésen - e körben a munkaadók és a munkavállalók szoktak volt randevúzni állam bácsival - kérdőre vonták, akkor a szociális tanácsot érdeklő válasszal intézte el a dolgot: a családtámogatáshoz és a nyugdíjrendszerhez nem nyúl hozzá a kormányzat.
Az 500 ezer vállalkozó megszűnik versenyképesnek lenni - a piacon. Következésképp hajlandó lesz hetente egyszer-kétszer leszopogatni a madárinfluenzából visszamaradt csirke szárnyat. Az OÉT-ben - igaz, a munkavállalók képviselőjének, s nem a vállalkozók meg a gyáriparosok vezéreinek tűnt fel - elhangzott egy indítvány, a 15 százalékos áfa 20 százalékra való felemelése helyett a mostani 20 százalékost kellene egy-két százalékkal növelni. Akkor ugyanis több családnak - kényszervállalkozó famíliának - futná madárinfluenzás csirkecombra is. Nem mindegyiknek persze, hiszen kényszervállalkozóból is van vagy kétféle, közülük a "bélistás" csapat a múlt héten megkezdte önmaga tényleges összeíratását. A hónap végére evásságat feladva vagy mellőzve ekhossá kell átlényegülni, majd pedig amikor a magyar kormányzat konfliktusba kerül az Európai Unióval, akkor is kéznél lesz a lista a gyanús elemekről, amúgy az ekho megszűnik. Rühellte már kormány, nem is egy az újságírókat, azaz a maholnap ekhósodó népséget, de tömeges feltrancsírozásukat csak most rendelik el.
Ugyan az ókori Rómában voltak az államhoz és a hatalomhoz értő urak, akik pontosan tudták: a propagandistákat (ma újságírónak mondják) és a katonákat illik megfizetni saját maguk, rendszerük és országuk biztonsága érdekében. S bár egy ideje azt is tudjuk, hogy minden út Rómába vezet, de az átlag budapestinek autó nélkül az M0-áson túlra egyre kevésbé sikeredik eljutnia, a matricával együtt már igen sokba lenne az neki. Így a propagandistákat és a katonákat e hazában - ellesett római mintára - nem fogják tisztes pénzen tartani. Legfeljebb a szocialista kurzus is kineveli a maga Simicskáját, aki ugyancsak szelektív-célirányos-bosszúálló stílusban ad majd leckét mindazon hírlapíróknak, akik egyrészt nem eléggé szervilisták, másrészt azt hitték, hogy a kényszerből evássá és evásként éllovas adófizetővé válásuk elég is a kormányzat boldogságához. De a múlt hét óta szorgosan számolgató, könyvelőket ostromló újságírók az év végére, jövő év elejére már annyira belerokkannak nyomorukba, hogy például nem lesz erejük tudósítani a hidakról. Pedig ha valahol, akkor megint ott fog történni lapba kívánkozó izgalmas esemény, hiszen már itt-ott hallani is lehetett: igen nagy kár, hogy lebontották a Spenótpalotát. Anno milyen jól elbeszélgetett ott egymással Palotás János és Bod Péter Ákos. Kivált azért, mert az ablak alatt némi áremelések ürügyén kitört a taxis blokád. Vajon ki és honnan fog tudósítani 2006 végén, 2007 elején, ha az autósok ismét bepöccennek, s csak arról nem tudnak majd dönteni, hogy melyik hidat zárják le ők és melyiket a legalább kétszeresen megsarcolt, más szakmájú vállalkozók? Egyelőre persze blokádveszély nincs, hiába is beszélnek róla, csak - és erről is megemlékeznek a korosabbak - kádárista reflexek: ha bajban van a gazdaság, akkor fizessenek az autósok.
#page#
Nevesítsük is: fizessen Rúzsa Magdolna autós! Az arany hangú énekesnő, akiről pár hete ehelyütt is megírtuk, vigyázzon a boldogságos ajándékokkal, azok ugyanis enni kérnek. A lakásokat például - 60 négyzetméter környékén - jövőre már ingatlanadó formájában is etetjük, az autók pedig a megdráguló lóerőadó címen juttatnak szép summákat a pénzéhes államnak. Írtuk volt két héttel ezelőtt: "Ha pedig szerencséje, elégséges esze és mersze is van az énekesek versenyét minden okkal megnyerő határon túli magyar kisasszonynak, akkor túléli a váratlan gyarapodását. A múlt héten számolt be ugyanis a szerződéses rendszerű rabszolgatartásra berendezkedő kereskedelmi televíziók egyike arról, hogy a délvidéki kis településről Budapestre költöző bajnok megkapja és berendezi a győztesnek járó lakást, melyhez nyert egy autót is. Rezsiköltséget azonban egyikhez sem nyert. Így a kérdés csak az, hogy össze tudja-e énekelni káprázatos hangjával és tehetségével azt a pénzt hónapról-hónapra, amellyel az ölébe pottyant vagyont fenn tudja tartani?"
Két hete azt hittük, talán össze tudja énekelni. Most nem annyira hisszük. De amennyiben Szerbiával is él a kettős adóztatás elkerülését szolgáló szabályozás, Rúzsa Magdi állampolgárságának megfelelően - elvégre Szabadka szomszédságában él - megúszhatja a sarc nagy részét.
Az énekesnőt hallgatni azonban nem adóköteles tevékenység. S ez azért megnyugtató. A múltat visszasírni ugyancsak nem kerül pénzbe, még akkor sem, ha erre a múltra vélhetően maga George Bush elnök hívja fel a figyelmünket, aki - a minap elhangzott - : Washingtonból Bécs érintésével a budapesti New Yorkba érkezik. S ki tudja, az amerikai elnök talán éppen e sorok írójának egykori szerkesztőségi szobájában tér nyugovóra azon az egyetlen estén, amelyiken a magyar főváros vendége lesz. A New York Palota ugyanis - sokáig két napilap és megannyi más újság otthona - nemrégiben megkezdte harmadik életét. A háború előtt lakták, a rendszerváltás előtt lapkiadóként szolgált, most pedig a világ előtt reklámozza Bush elnök az új funkciót, a szállodát. Ezzel együtt is csak visszasírni lehet azokat az éveket, amelyeket az újságíró társadalom színe-java abban az épületben töltött el: fiatalon, üdén, s éppen ezért roppant naivan. Némelyek azt hitték, annál hermetikusabban lezárni egy várost, mint amikor Brezsnyev Budapestre látogatott, nem lehet. Az Andrássy - akkor Népköztársaság - útra vezényelt integetőkben sem csalódott az akkori hatalom, mindenki figyelte a mellette állót, ők maguk voltak a hermetikus lezárást jelentő fal. Azt a múltat nem sírjuk vissza, de ha azt hisszük, hogy az volt a biztonság csúcsa, akkor mérget vehetünk rá, tévedünk: 22-én a New York Palota messzebb lesz tőlünk, mint maga New York városa.
De ebben nincs is semmi csoda.
Meg nem is lehet, hiszen a csodát a világ most egyébként is Németországnak kölcsönözte. Mert hát hogyan máshogyan intézhette volna el a világbajnokság házigazdája, hogy a több mint egy héttel ezelőtti nyitány óta egyetlen csepp esős sem esett egyetlen meccs alatt sem 8 napon át. Addig azonban egész Európa ázott, utána is elkelt Magyarországon is párszor az esernyő, de Berlinben, Hamburgban, Lipcsében csak egy dolog volt nedves. A sör.
Jó focival és jó sörrel pedig nagyon jó világbajnokságot és idegenforgalmat lehet csinálni.
