Van már egy politikusunk, akinek nem a sebeit kell nyalogatnia - lelkendezett is meg nem is a politizálni mindig kész, minden hírt a hajdani borbélyok jól értesültségével tálaló és kommentáló taxis. Aztán hozzá is tette, hogy ezt is elfuserálták, mint annyi minden mást, mert sem egy vak fotóst, sem egy reszkető kezű operatőrt nem sikerült odaszervezni, akkor meg mi a bánatnak az egész? A Margit hídról az Újlipótvároson át Észak-Pestnek hajtó pilóta kapott is nyomban választ, itt lakott valahol a Pozsonyi út közelében, de már rég nem él szegény Huppert úr, a Révay utcai pucerájos, akinek ilyekor már kinn lenne a tábla az üzletén: most már nem csak a szerelmi, hanem a politikai okokból foltossá vált nadrágját is diszkréten rendbe hozom!
A párbeszéd magyarázata rém egyszerű, Demszky Gábort egy SZDSZ-es választási rendezvényen, a Kuplung névre hallgató vendéglőben tortával dobták meg. A legnagyobb titokban - derült ki a taxis kommentárjából -, hiszen ugyebár sem képi politizálásra, sem demonstratív szövegre nem tett szert a sajtó, a politikus szerint rasszista provokátor az állítólag ízletes süteménnyel teljesen fölöslegesen osont be a pártmunkások közé. A szerencsétlen főpolgármester pedig valóban nem vihette át a Vidám Színpad szomszédságába tortafoltos öltözékét, mert Huppert úr, a férfi nadrágok diszkrét csodatevője, már sok-sok éve nincs közöttünk. Így valóban csak az MTI lehetett a krónikása a múlt heti afférnak, annak, hogy Demszky Gábornak bizony valóban nem a sebeit kellett nyalogatnia. Legalább egy kevéske tisztesség, jó érzés szorulhatott volna a provokátorba. Ha csupán egyetlen szeletet hajít a főpolgármester öltönyére, a többit pedig a mindig éhes hajléktalanoknak adja, akkor is ugyanott van, ahol most, nyúlfarknyi MTI-hír születik tettéről utólag, csak éppen öt-hat ember aznap teli gyomorral vág neki a hideg éjszakának.
A főpolgármester párttársa hasonló helyzetbe kerül. Őneki sem kellett a sebeit nyalogatnia, mivel jókor és jó helyen döntött jól, meg is ússza a későbbi bajokat. Esetében történt volt, hogy Moszkvában gázról tárgyalva pottyant elé a nem oda való, de ennek ellenére sem légből kapott budapesti hír: belőle akarnak MLSZ-elnököt csinálni. Kóka János szinte kapásból lesöpörte a felkérést az asztalról, majd visszament a Gazprom vezéreihez gázügyi jövőt tervezni - vélhetően az fontosabb, mint a honi labdarúgó szövetség első számú gyászhuszári tisztségét elvállalni. Kóka, mint minden épelméjű üzletember, nyomban látta, mit tettek elődei, Demján már jó ideje kimenekült az MLSZ-ből, Csányi is csak illedelmesen riszált egy kicsit a felkérésre, de a szövetségnek még a környékéről is elpucolt. Kóka sem akarja kipróbálni az új MLSZ székházat, azt a jókora kelenföldi kéglit, amelyet a még épülő sport(os) lakópark közepére maga Demján Sándor építtet oda.
Moszkvából tehát visszaüzent Kóka, NYET. Ez ugyebár a legnemzetközibb labdarúgó nyelven hangzott, érti például Abramovics úr Londonban, egy bizonyos helyi klubcsapatnak az élén, illetve pénzes ládikájának a tetején csücsülve. De érti a magyar labdarúgás is, ahol éppen a múlt héten felgyorsult az élet. Kedden kinevezték a Sopron vezető edzőjének Nagy Tamást, úgy, hogy már a csütörtököt sem érte meg, mert ő is csak egy szót hallott: NYET. Majd megtapasztalt egy lendülő lábat is, mely nem azt a bőrt találta el, amelyiknek kergetése miatt kedden szerződtették őt.
Az SZDSZ-es párosnak - Demszkynek és Kókának - nem akárki üzent a minap, hanem maga Orbán Viktor értett egyet a négyes, mi több, az ötös metró létével és építésével. A Kelenföldi pályaudvar-Keleti-Bosnyák tér útvonalon már-már alagúttal is rendelkező 4-est a múlt hét óta különösen szerethetné a Fidesz is, ha meghallotta volna saját elnöke élcelődését. Amennyiben világgá kürtölte a politikai súlyú párhozamot, a Fidesznek nem sikerült egyetlen méternyi autópályát átadnia regnálása idején, de lám, Demszkyéknek meg a metró nem gyarapodott egy méterrel sem. Ajánlható is a főpolgármesternek, a nem kapcsoló Orbán-hívőket kegyeskedjék megelőzni a megfelelő, alkalomhoz illő retorikával: már régen átértek volna a Duna alatt a fúrópajzsok, sőt az első metrószerelvények is, ha a mai ellenzék anno nem lehetetleníti el a munkálatokat.
#page#
A mi mennyi, mi hány méter politikai számtannak akadnak más terepei is. Például energetikaiak, amennyiben abszolút leegyszerűsödő példa vár megoldásra kis és nagydiákoknak egyaránt. Íme: emelés, kompenzálás, egyenlő nulla! Ez a politikai számtan három alapeleme. Az emelés egyet jelent a világpiaci árváltozás követésével, a kompenzálás pedig azt jelenti, hogy mégsem követjük a világpiaci árakat, de a jelen kormány által a magánfogyasztóknak odaadott adóforintok segítségével. Innentől lenne jó a mi mennyi számtanpéldát megoldatni úgy, hogy az is értse, aki adófizető, az is, aki adófogyasztó, az is aki mind a kettő. Ugyanis más kormány is játszott már ilyesmit, nem is olyan nagyon régen, ugyancsak az adóforintokból kipótolva a különbséget. Hat és öt évvel ezelőtt a kormányzat fittyet hányt a jogszabályra, s a világpiacon végbemenő akkori jelentős drágulás dacára a 12 százalékos hatósági áremelésnek mindössze a felét engedélyezte. Időnek utána az átlagos importárak meghaladták az átlagos értékesítési árakat, az eldugott többletkiadást ráterhelte az akkori Mol-gázüzletágra, majd meg az egészből államadósságot "alkotott". Tény, hogy az ilyesmit szintén az egész jövedelemtermelő, adófizető népség fizeti meg. A "technikai" különbség pedig "csupán" annyi, hogy 2000-ben és 2001-ben a torz árakból és a későbbi államadósságból a köz- és a magánszféra egyformán részesedett, 2006-ban pedig a gázár-kompenzáció csak a lakosságnak dukál.
A mostani kormány pár hónappal ezelőtt már szembe találkozott a drágítás magyaros elhárításának szükségességével, hiszen a világpiacon drasztikusan fölszökött előbb a kőolaj, majd pedig a földgáz ára is. Az őszön csípőből nyilatkoztak, nemet mondott a kabinet a lakossági gázáremelésre. Akkor írtuk e rovatunkban a kormány magatartásáról: "fájdalom, de kifelejtett egy időhatározót a közlendőjéből, így aztán ezúttal is kap egy politikai időhatározót kívülről, mégpedig azt, hogy soha. Mármint soha nem emelnek gázárat - olvassa ki a közlésből az ellenzék. Azért nem szabad feladni, egyszer majd csak megtudjuk, hogy az idén nem drágítanak, vagy az idei télen nem, avagy a jövő évi választásokig nem nyúlnak hozzá a gázárhoz."
Túlságosan is igazunk lett. Csak azt nehéz megértenünk, hogy ha már egyszer ellentételez a kormány, akkor miért nem üzeni meg a lényeget: a választások utáni további kompenzálás attól függ, hogy nyer-e április 9-én és rá két hétre? Ráadásul, ha az év negyedik hónapjában nyakon önt bennünket a tavasz, s már nem jönnek a magas fűtés- és gázszámlák, akkor a zsebünk agitatív ereje nagyon könnyen "elolvad".
De ha nem olvadna el, mert téltábornok kihúzta áprilisig, jó ha nem felejtjük, a fűtésmentes nyár utáni őszre is akad választás, ráadásul városatyákat lesz a dolgunk bejuttatni a városházákra. Például a 200 kilométernyi útszakaszon nagytatarozó Budapest is ilyen sorsra jut, az urnák elé járulva döntünk polgármesterekről, főpolgármesterről, képviselőkről. És Budapestről, magáról. Valamit tudhattak előre már a múlt héten is a honi guruk, közülük az a páros, amelyik amúgy nem szokott egymásra találni. Bejelentették, hogy a főváros újjáépítésére közmunkatanács elnevezéssel összeállnak, február 13-i alakuló ülésükön civil szervezetet hoznak létre. Így tehát pályára áll a Demján-Széles duó is, kiegészülve az MKB első emberével. Ez a közlés egyszerre elgondolkodtató és megnyugtató. Az újjáépítés fogalmát leginkább 1945-re vonatkoztatva hallhattuk, éppen február 13-át, a rommá lőtt Budapest felszabadulását követően. E cikk születése és az újjáépítők alakuló ülése közötti alapvetően rövid időben csupán egy, nem éppen dicső esemény híre közlekedett a városban: a betiltott vér és becsület nevű társaság Árpád-sávos, bakancsos gyűlésének hatósági engedélyekkel rendelkező - meglehet, stílusosan nem békés - megemlékezésére készültek azok, akik a németek és a nyilasok veresége miatt fájlalják a több mint száz napos ostromot. Hinni merjük, hogy nem egy újabb rombolás utáni újjáépítést álmodnak meg a guruk, hanem egyszerűen csak lakhatóbb, szerethetőbb, élvezhetőbb Budapestet készülnek varázsolni. A vállalkozók szövetségének, illetve a gyáriparosokénak az elnöke állítólag a Kiskörúton belüli sétáló zónában gondolkodik és abban, hogy rendet teremtenek a fővárosi parkolásban.
A Belváros egyik legszebb tere, az Országháznak is otthont adó Kossuth tér mostanában még nem a városszépítő guruk jóvoltából telhet meg, hanem a szelvényvagdosó nyugdíjasok kerülnek arra éppen. És nem azért, mert útba esik az egykor volt tőzsdepalota, hanem azért, mert a 2002 óta őrizgetett cetlijeikkel a kezükben a kormánytól kapott matekpélda - készpénzre váltható - megoldását ott remélik. A kormányfő nem egyébre bíztatta őket a múlt héten, mint arra, hogy szorgosan számoljanak: szorozzák össze a 2002-es havi nyugdíjukat az elmúlt négy év áremelkedésének megfelelően 20 százalékkal, mert az így kapott összeghez képest az idei nyugdíjuknak magasabbnak kell lennie. Ha valakinek mégis 20 százaléknál kisebb a növekedés mértéke, annak a kormány kifizetteti a különbözetet. Jelentjük, a kormány nem fizet - a szorzás sikerült, az önkéntes nyugdíjemelés elmarad, az átlagos öregségi nyugdíj 47500 forintról 67000-re nőtt a két dátum között, s ez testvérek között is 40 százalék. Így pedig tényleg szelvényvagdosó nyugdíjasokkal telhet meg a Kossuth tér, idősödő polgártársaink ugyanis ott vágták földhöz nyugdíjszelvényeiket. Sem részvényesek, sem tőkések nem lettek, igaz, nem szegényedtek tovább - de a négy ilyen, egymás utáni év az elmúlt 15-ből talán tényleg csak szelvényvagdosás után tűnik fel a legérintettebbeknek.
Öröm az ürömben, hogy addig, ameddig a nyugdíjas számtant akár otthon, akár a Kossuth téren ütik nyélbe idősebb honfitársaink, addig biztosan nem költik pénzüket a piacok valamelyikén. Mert bizony ott most háborús viszonyok uralkodnak. Élünk a gyanúperre, nem véletlenül. Nyolc éve bejött: a rendpártiságra felkeltett vágyaknak szerepük lehetett az akkori országgyűlési választásokon. Anno a Parlament épülete, most szombaton - egyelőre "csak" fenyegetés erejéig - nyolc budapesti csarnok volt a célpont. Nyolc esztendeje tényleg robbantottak a Háznál, most pedig a piacok népének üzentek bombariadót. Ezúttal párezer embert parancsoltak ki az épületek elé, a cekkerekkel felszerelkőzött nép ilyenkor nem tehet mást, mint nézi a tűzszerészeket, majd átsétál a sarki fűszereshez, s a sorállás közben terjeszti: ez borzasztó, hát miért nem lehet itt rendet tenni...
Ez az, erről szólt nyolc éve is a Parlament melletti robbantás. A hangulatkeltő műbalhéról, az addigi koalíció elzavarásáról. Nyolc évvel később, azaz a mai Budapesten megint túl hangos lett a választási startlövés. Vajon lettünk-e nyolc évvel érettebbek mi magunk is ahhoz, hogy a műbalhét műbalhénak kezeljük? Ki tudja. De mert még van két hónap az urnák felkereséséig, ezúttal talán le tudja fegyverezni a rendpártért kiabáltatókat a nyolc évvel ezelőttivel megegyező mostani koalíció. Ez lenne az igazán nagy és szerencsés durranás.
