Váncsa az igazi mágus. Úgy roppant könnyű adatokhoz jutni és számításokat végezni egy krigli sör negyven évvel ezelőtti meg mostani áráról, hogy bármikor kutakodhat adattárban, lófrálhat az interneten. Váncsa István a "jobban élünk nem élünk jobban" viszonyrendszerről úgy elmélkedhetett jegyzetében, hogy a fogyasztói társadalomnak nem csupán a tényét, hanem a minőségét is élvezhette. Mert nem elég, hogy van számítógépe, meg internetje, de még a parlamenti vitanap is arról szólt a múlt héten, hogy nőtt-e a jólétünk vagy csökkent. A Váncsa-bizonyítás a 3,50-esből negyven év alatt 350-esre százszorozódó sör csak a sörivóknak fontos. Annak az ellenzéki agynak, amelyik nem februárra szervezi a jóléti vitát, bármiről lehet papolni, nem érti. Október 1996. óta minden évben a bevásárlóközpontok megnyitásának a hónapja, ekkor avatták a Duna Plázát és a Pólust, egy-két év elteltével a Mammutokat, maga Orbán Viktor is átmeneti kabátban érkezett a Westendet megnyitni. Ha ekkor nincs átadás, akkor nincs forgalom meg bevétel karácsonyig.
Igazán nem véletlen, hogy 2004 októberében Savoya Parkot, benne Auchant meg OBI-t már avattak, jön a törökbálinti és budaörsi nyitány, rögtön két fogyasztási temploma is lesz a leértékelt márkás cuccoknak, s már tudható, hogy toboroznak kereskedőket a premierjére készülő legújabb német üzletlánchoz. Ha tehát itt az október, akkor a kereskedelem nyit, tágít, erősít, nekiront a vevőnek, szereti, cirógatja, felizgatja őt, s csak az alaposan felkészült politikus képes kiolvasni a költésfolyam számsorából: ember, te éhezel, nyomorogva veszed meg a tavalyi hegyes orrú után az idei tompa orrú csízmádat.
A negyedik bében a dagi - minden iskola minden negyedik béjében kifolyik a padból egy zabálós, túlsúlyos, tornából felmentett mangalica - a végigzabált nagyszünet után korgó gyomorral és mérhetetlen mennyiségű szusszanással várja a 45 perc végét, elvégre megint enne egy keveset, még a menza előtt. Az ilyen dagit szereti a politika. Az egyik fél is bizonyíthatja igazát, tilos tovább etetni, mert kidurran, a másik is, hiszen ország-világ hallja, hogy mennyire éhes a szerencsétlen. Ezért jó vitanapot rendezni, meg azért, hogy Váncsának szerencséje legyen, a honatyák akkor nyitottak be a négybébe, amikor ő volt a soros jegyzetíró az ÉS-nél. Váncsa nyilván belülről ismerheti a fogyasztói társadalom IT-tagozatát is, ami szabad fordításban annyit tesz, hogy bement a boltba, azt mondta, itt a pénz, kérek érte számítógépet, meg szeretnék internetezni. A fogyasztói társadalom IT-tagozata azt is jelenthette, hogy Váncsa otthon leült a számítógép elé, bekapcsolta, cikket írt, majd meg interneten beküldte az ÉS-hez. Pedig lehet, hogy csak a Váncsa él jobban, mert őneki volt olyan mérhetetlenül nagy mázlija, hogy bement a boltba informatikát vásárolni, s kapott is. Némely friss számok azt bizonyítják, hogy vagy nem mennek be más népek informatikát vásárolni a boltba, vagy bemennek, de a boltos nem érti, amit a vevő mond és kér, a vevő meg azt nem, amit neki karatyolnak. Az elminiszteresedett fő informatikus Kóka Jánosból lehetne álruhás boltos egy kicsit. Esetleg még azt is megoldaná, hogy a boltba betévedő nagyszülőnek úgy tudna eladni gépet, jogtiszta programokat, világháló elérést, hogy az öreg hazaviszi, karácsonykor a fa alá teszi, a gyerek meg egyszerűen bekapcsolja és használja. Ám Kóka nem boltos, csak miniszter, s a múlt héten importált államtitkárával, Szanyi Tiborral most már ketten vannak. Nem igazán ott, ahol a legjobban érezhetnék magukat: az informatikai tárcánál az egyik, a vidékfejlesztésinél a másik. A kormányzás különben sem akkor jó, amikor mívelik azt, hanem amikor abbahagyják, az eltávozott igazságügyi miniszter ezért is ölti fel boldogságos örömmel már-már molyrágta talárját, s be is jelentette a múlt héten: védeni a pénz igazi nagymesterét, magát Princz Gábort fogja. Micsoda show lesz itt maholnap, a sztárbankár és a sztárügyvéd különleges bírát kap, azt, akit a Kunos, a Holló és Schlosar, a Tocsik ügyekben elfogulatlannak, hozzáértőnek, bölcsnek ismert meg az ország is, s a mindannyiszor fellebbező vádló is.
A pénz nagymestere utolsó munkakönyves állását állami bankárként töltötte be, majd 1998-ban, látogatást téve a Parlamentben, az Orbán-Járai kormányzati párosnál hagyta ezt a dokumentumot, meg talán a VIP-lista azon részét is, amelyet esetleg mostanában porolnak le valahol, valakik. Ha másért nem, hát azért, mert a K&H-s névsort több hónapja oda-vissza végigcsámcsogták, s már-már csökkenni kezd a politikai adrenalin-szint.
Princz Gábor az irodalmár, a történész - nem ám az unalmas közgazdaság-tudományból doktorált anno -, a pénzvilág szinte utolsó színes egyénisége. Még szerencse, hogy másoknak is vérükben van megóvni a pénzvilágot a szürkeségtől, lásd Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök múlt héten megnyitott olimpiai fotókiállítását. A tőkepiac és az öttusa kitűnősége saját felvételeivel kápráztatva el az árfolyamnyereség-adóra készülő sportos befektetőket. A tárlatot előszeretettel vette szemügyre Kovács Katalin kajakozó olimpikon, aki az árhoz talán nem, de a folyamhoz tényleg aranyérmes szinten ért. S akár azt is remélte, hogy a polihisztor tőzsdeelnök talán elmélyedt keveset az orvostudományban is. Mint hírlik, gyógyítóra van szüksége a kajakzseninek, a Sportkórházban vesekő gyanúval ijesztgették. Elhajthatná valaki, legyen az akár maga a pénzember, hiszen még rá is érhet, nem sok dolga akad a börzén, megy most minden magától. A tőkepiac szereplői az idén mintha folyamatosan készülnének a jövő évi, ki tudja mekkora korrekciókra - száguld tehát a tőzsde, hiszen ki tudja, mit hoz az adóprés, mit hoz a holnap.
A holnap? Az életerős sportolónak - ha valóban vesekő bántja - kínt és borzalmat. De a kajakbajnokról legalább tudjuk, ha hiányzik az edzésről, as versenyről, akkor annak kórság lehet az oka. Az idei október 23-a azonban másmilyen betegségüzenetet is hordozott. Nagy Erzsébettel - Nagy Imre lányával - nem koszorúzott, nem ment ki a 301-es parcellába egyik politikai csoportosulás sem. Nagy Erzsébet beteg. De nem a híradásokból tudja meg a földi halandó ezt, hanem csak úgy. Koszorúzás, kitüntetésosztás, felvonulás, zászlófelvonás, minden, ami kell, de a hatalomnak, meg ellenzékének Nagy Erzsébet nem hiányzott. A legújabb hatalom legújabb emberei - mert '56 után születtek - nem is tudják, ki hiányozhat nekik? Az ellenzék fővezérei, a kortársak, éppen úgy nem ültek be egy autóba és éppen úgy nem kocsiztak el az Etele úti lakótelepi lakáshoz Nagy Erzsébetet meglátogatni, mint a hivatalos kurzus emberei. Hogy-hogy nem, így aztán egyikük sem lepleztette le magát véletlenül arra járó kamerával, ott sétáló újságíróval, fotóriporterrel.
Ez a mérlegelő logika most Nagy Erzsébet esetében működhetett, valahogy úgy, mint legalább egy évtizede évről-évre: jó-e, ha itt bóklászik az ünnepségeken a Vadmacska, a most már idős hölggyel, aki 48 évvel ezelőtt jelen volt a Corvin közben, a Széna téren, akinek történetét legendává formálták a két '56-os helyszín harcosai, túlélői. Akiről, tőle függetlenül, de róla - ötvenhatosságáról - film készüljön a '90-es évek elején. Neki, Tova Mayernek is sokkal jobb otthon, a kibucban, mint itt, Budapesten, ahol ugyan lehetett '56-ban Vadmacska, de manapság őróla is őnélküle jobb emlékezni. Vagyis: a tanácsadók és protokollosok világában, amikor Nagy Erzsébet feltűnés nélkül hiányozhat Nagy Imre szobrának megkoszorúzásáról, a Vadmacska is akkor van leginkább velünk, amikor a Bácsfi- és Zuschlag-mentes övezetben, ide két és félezer kilométerre tölti el.
Az '56-os ingyen mozijegy pedig nem véletlenül csalóka. A Magyar Nemzet nevet viselő lap munkatársa kettőt is kaphatott, hogy megfigyelje a Corvin mozi, majd pedig az Uránia közönségét, emitt az abszolút hivatalosságok nézték meg Mészáros Márta Nagy Imréről szóló filmjét, amott azok, akiket nyilvántartanak 56 még élő tanúiként. A cikkíró nem film-, hanem közönség kritikusaként emitt papírcsörgést, beszélgetéseket tapasztalt a nézőtéren, amott halálos csöndet és mély átélést. Micsoda megfigyelés. Azért az igazi mégis az, amikor valaki jegyet vesz. Pénzért. Nagy Imréért, meg Mészáros Mártáért. De az egy másik mozi és másik vetítés.
