Isten óvja a Népszabadságot!

Papp Béla, természetesen üzleti alapon, múlt péntek estétől teljes terjedelmével rászabadulhatott a Népszabira. A megelőző órákban egy lapszámnyi költségmegtakarítási többletet még bezsebelt kedvenc gazdájának, a svájci Ringiernek: a Magyar Hírlapot, élve ügyvezető igazgatói rendfokozatával, végleg, s saját ígéretével is ellentétesen, egy nappal előbb bezáratta. A 37. évfolyam 258. száma tehát az utolsóelőttiből az utolsó lett - Papp Béla pedig mehet, természetesen szigorúan üzleti alapon rendet rakni a Ringier cég másik magyar politikai napilapjához, a 49 százalékban tulajdonolt Népszabadsághoz. Papp Bélát egy ugyancsak lapkiadással foglalkozó holland vállalkozásnak sikerült Magyarországra importálnia. A Figyelő környezetéből igazolt át a svájciakhoz, ahol is lecövekelt, s hozzálátott a piacszerzéshez. Sikerült - a Magyar Hírlap két év alatt porrá hullott, a kérdés csak az mekkora is a piac, amelyre szüksége van az újság felszámolójának? A Magyar Hírlapnál dolgozó újságírók nem tudják a választ. No és a népszabisok sejtik vajon?

A derék svájci lapgazdák - egyre több jel szerint - csak a saját kultúrájuk szerinti értékeket veszik komolyan Magyarországon: a bankok hazájához híven a pénz kultúráját. Ezért is tesznek egyenlőségjelet újság és újság közé, legyen az egyik bulvár, a másik értékekben gondolkodó politikai napilap.  Így persze még azon mondatok sem hatják meg a Ringier érdekszférát, amelyek a neki oly kedves oldalról fogalmazódtak meg. Idézzük Orbán Viktor múlt heti megnyilatkozását: "A lap megszűnése még akkor is veszteség lenne, ha más szellemi és értékalapon áll, mint mi. Mindannyiunk vesztesége." E dolgok fonákja, hogy a lapüzlet svájci felkent papjai talán valami mást akarhattak Magyarországon már akkor is, amikor a 90-es évek első felében gazdasági hetilapot akartak alapítani, s magyar újságírókkal tárgyalva kiderült róluk,  az üzleti szempontok valahogy nem érdekelték őket. Közölték is, tervezett lapjukkal a negyedik-ötödik helyet akarják megszerezni a gazdasági hetilapok táborában. Nem az elsőt, nem a másodikat, a negyediket, avagy az ötödiket. Ez a helyezés akkoriban is legfeljebb a piacon való jelenlétről szólhatott, s nem a nyereségességről. Talán mégsem (csak) a pénz kultúrája az, amiért magyar földön készek piacszerző tranzakciókra az Alpokból alászálló lapgyárosok?

Az üzleti köntösben tetszelgő Magyar Hírlap felszántók, itt, Budapesten, az Európai Unióban igazán lehettek volna elegánsak is. Márpedig a Magyarországon lecövekelt Papp Bélától csak azt nem olvashatta és hallhatta senki, hogy mi lesz például a Magyar Hírlap múltjával. Neki, Papp Bélának adatik meg az az értékteremtő cselekedet, hogy kukás autót hív és a 37 évfolyamnyi Magyar Hírlap archívumot a szeméttelepre küldi? A név - Magyar Hírlap - persze az övé, még akkor is, ha 1968-as lapalapítók büszkén vállalták, hogy történelmi hagyományokat folytatnak a névválasztással is. Papp Béla otthon bizonyára bedugja a kredencbe a két szót, Magyar Hírlap, Svájcba mégsem postázhatja. Hiszen mit is kezdene ott egy liberális újság címével az igencsak jobbos sajtómágnás? Papp Bélának végül sikerült az ingyen olvasókat is haza zavarni, hiszen a múlt péntek este óta senki sem kutakodhat az újság internetes archívumában sem. A kredencben az is jól mutat majd - már csak azért is, mert a mai Magyarországon még nem találták fel a megfelelő jogszabályt, amely egy ilyen archívum sorsát szabályozná, netán egy nemzet kincsének, kultúrájának részeként kezelve valamely levéltár, könyvtár tulajdonává tenné. A Magyar Hírlap is, a 2000 előtti Magyar Nemzet is csak papírtömeg, illetve informatikai eszközökkel tárolt (azaz nem tárolt) cikk, információ, s mint ilyen, bizonyára azért nem számít veszteségnek, mert manapság történelmet nem a tények, nem az olvasmányok, nem a kor dokumentumai alapján írnak.

Így csak a véletlennek köszönheti unokánk, dédunokánk, ha majdan talál valamilyen korabeli sajtótörténeti anyagot szakdolgozatához. Tegyük fel, azt akarja kutatni, hogy ki volt igazán gógyis miniszter az ezredforduló éveiben? A Magyar Hírlap november 3-i számára, ha ráakad, mázlija lesz, mert abból elolvashatja Csillag István gazdagodásának krónikáját. A leköszönt gazdasági miniszterről, a gyakorló kormányfőről, s az úri huncutságoknak ugyancsak hátat fordító igazságügy-miniszterről, Bárándy Péterről, hármójuk jövedelméről adott számot az újság. Csillag - olvashattuk mi, maiak - átrendezte a vagyonát az utóbbi fél évben. A számok: márciusban 52,4 millió forintnyi diszkont kincstárjegye volt, tegnap (azaz november 2-án) már csak 35,4 milliónyi, dollár-megtakarítása ugyanakkor csaknem tízmillió forinttal nőtt.

A világ ennyire egyszerű 2004 novemberében - csak figyelni kell Csillag István pénztárcáját. És már látjuk is, lassan, nagyon lassan, de kezd visszatérni a magyar gazdaság iránti bizalom, az állampapír hozama pedig kezd - kezd? - lefelé araszolni. A legkövetkezetesebben is ő, Csillag István készült az amerikai választásokra, s egyszerűen megjósolta: akár Kerry, akár Bush győz, neki is győznie kell, amennyiben dollár-megtakarítását szaporítja, november 2-át követően csak és kizárólag stabilabb, erősödőbb pozíciója lehet a zöldhasúnak. Keresni, jól keresni bizony tudni kell, lásd Gyurcsány Ferencet, akiről azt írja az újság: rejtély, milyen formában tartja 81 millió forintot meghaladó éves jövedelmét, a miniszterelnöknek bevallása szerint ugyanis sem értékpapírja, sem takarékbetétje, sem készpénz-megtakarítása nincs. Normál esetben kapásból hozzátennénk, más uraknak is azért van magas, ám nem létező jövedelmük, mert van feleségük is. Hangsúlyozzuk, normál esetben, mikor is a pénz ugyan megérkezik hozzájuk, de nem is látják, átmegy rajtuk, hála oldalbordájuknak. Gyurcsány Ferenc esetében ez az  összefüggés áll is meg nem is,  mert tudjuk, hitvesében a legutóbbi időkig kormányzati tisztséget vállaló hölgyet tisztelhettünk, következésképp jövedelmét nem a volt sportminiszter prezentálta, hanem a magyar állam.

Szép halál - szokták volt mondani, ha az idősbödő úrról kiderül a ravatalánál, telivérként teljesített éjszaka után partnere mellett szenderült örök nyugalomra. Élvezetek közben kimúlni azonban lehet idétlenül is. Az idén már négy helyszínen, összesen hat polgártársunknak sikerült is ez - valamennyien leugrottak a pincébe belekóstolni az amúgy gyönge idei termésbe: a mustgáz azonban sehol sem volt gyönge. Elég volt lehajolniuk a hordó aljához, mindezt tették gyertya nélkül, s már gyújthatták is értük a gyertyát. Legutóbb három férfiúért, ők a múlt héten együtt igyekeztek megkóstolni a hegy levét - nem sikerült. Vagy inkább az nem sikerült, hogy végre valós borkultúrára tegyünk szert - boldog-boldogtalan kiáltja ki magát hozzáértőnek manapság is, holott csak kizárásos alapon tudják, melyik gyümölcs is a szőlő. Stép számban lettek szerte e hazában zugborászok, meg - így mustgázos időkben - halottak is.

Az agrárium egyébként is egyre inkább hasonlít a ki mit tud versenyekre. Sőt, a felkészítés is önzetlen, lásd a Baromfi Termék Tanácsot, mely imígyen szól az ország miniszterelnökéhez: természetesen bármilyen szakmai kérdésben rendelkezésére állunk, közreműködésünket ajánlva. Amennyiben nem a kormányzás szakmai titkaiba akarják Gyurcsányt beavatni, akkor a miniszterelnök tanulhat csirkéül. Pontosabban - ez kiderült ki a múlt heti nyílt levélből - a pénzügyminiszter és tárcája engedi a fiskális baromfivész eluralkodását széles e hazában. Vagyis nem engedi odaadni azt a támogatást sem az ágazat cégeinek, amelyet az Európai Unió nem ellenezne. A folytatást a magyar állattenyésztők így látják: lehet, hogy már ez év végén, de belátható időn belül a gabonatermelők, a takarmánygyártók is kérdéseket tesznek majd fel, hogy mit kezdjenek öt és félmillió tonna eddig itthon felhasznált takarmánygabonával?

A baromfisok idén, itt és most két termékpálya elvesző 4 milliárd forintját írják a fiskális tárca vezetőjének a kontójára, a gazdaság más területein tevékenykedő vállalkozások pedig azt, hogy ez évben már nem juthatnak hozzá a nekik visszajáró áfához.  Becslések szerint az intézkedés mintegy 100 milliárd forint finanszírozási hiányt okoz számukra, amelynek fedezetét sokan a késedelmi kamat ellenére sem lesznek képesek előteremteni - címezte a baromfisokéhoz hasonló súlyú bírálatát a pénzügyminiszternek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A kérdés csak az, hogy a társadalom mely területe nem érezte úgy: a Draskovics-csapat soha nem látott mélységekig is kész belenyúlni a honi jövedelemtulajdonosok zsebébe. Pedig a PM a múlt hetet is nyereségnek könyvelhetné el, a korábbi évek novembereiben például már hidegek voltak, s a lapok túl voltak az első két-három cikken, melyekben korholták a kormányzatot és az önkormányzatokat a téli felkészülés hiánya miatt.  Most csak az óra mutatóján csavartunk egyet, nem a fűtőtestek csapjain, s ezen a télkezdeten kivételesen nem akarta senki sem meghágni a büdzsé tartalékait.

A téli felkészülésre nemcsak a gazdaság egészének van, lehet szüksége, hanem annak is, aki új környezetben, új társakkal vág neki a hideg időszaknak. De még ilyenkor is vigyáznia kell, ne legyen túl meleg, vagy túl hideg körülötte. Mint kiderült, ez már az első percben - azaz a múlt héten - sem sikerült a Nagy Ignác utca (hajdanán Markó) csalogányának. Cinit itt - szól az újsághír - magánzárkába dugták, tekintettel arra, hogy felforrósodott körülötte a hangulat egy cella(nem)takarítási ügylet miatt. A hír fonáksága, hogy a bulvárlapok rangot adtak a történésnek, tekintettel a magánzárka előző lakójára, Rejtő E. Tiborra. A K & H ex-vezérének - őt még nem ítélte el senki és semmi - nyomdokaiba lépni a százmilliós  Cini-féle bizonyított bűncselekménnyel akárhogy is vesszük, rang. A Ringier-lapokban feltétlenül.