EDDSZ-vocser minden kórháznak "mozgalom" indult a múlt csütörtökön, de a cserágnesi lázadásnak hat helyen volt csak foganatja. Több bért és jobb munkaeszközöket, feltételeket követeltek. S a svéd módszer szerint meglepetésszerűen derült ki, hogy a következő csütörtökön mely gyógyító intézmények bizonyítják sztrájkkal, hogy elhiszik: önhibájukon kívül mennek bele mind nagyobb adósságba, szolgálnak ki klasszikus, poroszos munkahelyi hierarchiát munkával, belső bérpolitikával, intézményen belüli finanszírozási szisztémával. Ahol ez nincs így, azaz ahol jól szervezett munka- és költségstruktúra létezik, nincs nyoma tartozásnak, futja az amortizálódó eszközök fokozatos cseréjére, ahol a betegnek nem kell belopni a pótpárizsit és a gyógyszert, ott sem veszik fela munkát, csak éppen nincs papírjuk az EDDSZ-től. Egyszerűen lemondott a Szent István Kórház teljes vezérkara, de szolidaritási sztrájknak, egyetlen szakszervezeti jó szónak nem lehettünk tanúi. Az életképest vidáman ki lehet nyírni, de a félholt többi még ellébecolhat az egészségügy bekódoltan dráguló rendszerében, hiszen még "vocser" is védi őket - a szakszervezeti főnök, Cser Ágnes előre kiállított biancoja segítségével csütörtökönként elsztrájkolgathatnak.

Egy svéd módszer lehet a bűnös léprecsalásának különös, ám roppant eredményes módja is. Ésszerű, racionális, gazdaságos praktika, hogy megkímélik magukat a kiadatási eljárásoktól, a bizonyítékok hatóságok közötti közlekedtetésétől. Egyszerűen házhoz rendelik a vétkest, aki rohan, hogy tele tömje a pénztárcáját. Ám - derült ki számunkra is a múlt héten - ahelyett, hogy a megrabolt svéd ipari cég feltöltötte volna a vétkesnek kikiáltott ember bankszámláját, a helyi rendőrséggel lekapcsoltatta a szerencsétlen ipari kémet. Vagy inkább zsenit? Azt a 20 éves magyar ifjút, aki otthoni számítógépénél ülve feltörte a svéd cég rendszerét, majd megszerezve a titkot, pénzre akart szert tenni a tudás "visszaszármaztatása" ellenében.

A legény zseniségnek alighanem két szintje van. A nemzetközi a múlt héten derült ki, amikor is elkapták a svéd hatóságok, miután Svédországba csalogatták. A hazai szint pedig, hogy zseniálisan együtt állhattak az ifjú ipari kém csillagai: az az égitest, amelyik a széles sávú internetezést reklámozza a magyar piacon és az az égitest, amelyik az ADSL-t az ügyfél lakásán - a hirdetésben vállalt módon - szolgáltatja is. Persze a fogyasztóvédelem és a reklámetika felkent papjai nem asztrológusok. De nincs is szükségük ilyen tudományra, hiszen nem az a lényeg, hogy esetleg megtéveszt hirdetéseivel egy-két fogyasztó önjelöltet kielégítetlen ADSL-kínálatával a szolgáltató, hanem az, hogy úgy is tele van zseniális koponyával az ország, akik, mielőtt elsajátítják valamely világcég ipari titkát, lopnak maguknak a Matávtól és leányától internet-lehetőséget, rögtön széles sávút. Akkor meg mit strapálják magukat egy-két ADSL-igénylő vágyának teljesítésével?

Skandináviában - lásd a kicsalogatott 20 éves ipari kém esetét - nem szerethetik a svédcsavart. Nevén nevezik a vétkest, megfogják és bekasznizzák - nincs kitérő, nincs gitt, amit rágnának egy cseppet, nincs púder és porhintés. Némely macska kész játszani egy keveset az egérrel, mielőtt laza harapással kinyiffantja az ebédjét. A svéd macska nem ilyen, nincs játék, nincs csavar, jön az egér, kitátja a száját, és ham! A mi rendőrségi macskánk is más, bonyolultabb, összetettebb, nem csap le azonnal, csócsálgat, méricskél, körbe jár. Horváth Lászlót sem viszik ám be a kapitányságra kikérdezni, hogyan sikerült (majdnem) felrobbantania húszengynéhány újságírót, s ha már egyszer alájuk gyújtott, akkor miért nem szálltak el mindahányan a fél ország legnagyobb örömére? A múlt heti bemutatón, ahol egy kelenföldi házrobbantás rejtelmeit tanulmányozhatták volna tévések, fotósok és hírlapírók, de előbb sült el a kapa nyele, a detonációt előidéző szakember, az a bizonyos Horváth László ország-világ előtt közölte, belemondta az épen maradt tévéstáb kamerájába: ő cseszte el. Hiába. Rendünk őrei azt hozták nyilvánosságra, hogy megkezdték a vizsgálatot az ismeretlen elkövető ellen. Hát persze. Horváth László robbantásmester a honi tévé és a honi hatóságok, nem pedig a svéd rendőrség színe előtt vallott, ezért aztán jött is a svédcsavar. A fel nem robbant magyar sajtó egy-két hét múlva tehát beszámolhat róla, a rendőrség kihallgatta az újságíró-robbantás gyanúsítottját, H. Lászlót. További egy év múlva azt is megírhatják a lapok, hogy az újságíró-robbantót, bizonyos Horváth Lászlót felfüggesztették állásából. Mert ha már egyszer pár kiló trotilt szán a sajtónak, akkor végezzen jó munkát, szakadjon rá a ház az összes odacsődített hírhajhászra.

Meg azokra is, akik éppen nem voltak az albertfalvai helyszínen, és ezért érzéketlenül tudósították a svéd (sic!) lottójáról is nevezetes Szerencsejáték Rt.-ért aggódó Fidesz-főnök zokogását. A 60 milliárdos bevételre képes céget már-már külföldi kézben látó ellenzéki politikusok alighanem úgy gondolták, azért lenne eszelősen nagy vesztesége a magyar államnak, mert az elprivatizált Szerencsejáték Rt. lottóit a jövőben a mongol fogadók töltenék ki Ulánbátorban, így aztán a 60 milliárd forint is tugrikra váltódva nekik ketyegne. Noha maga Gyurcsány Ferenc cáfolta a lottócég privatizációját, a Fidesz-hírverés zavartalanul folytatódott. Igaz, nincs is jobb egy kiadós népszavazásnál így, az 53 dolláros hordónkénti olajár elérkeztével, a télvíz közeledtével, amikor mellesleg szeretünk fűteni, s tehetjük is, hála a Mol gázüzletágának. Annak a szeretetre méltó cégegységnek, amelyik már a Fidesz-éra alatt majdnem különvált anyavállalatától, hogy élvezze az akkori állam ártorzóba torkolló megmásíthatatlan akaratát. A "mi a privát" és a "mi az állami", a "mi a piacgazdasági", meg "mi az adófizetők pénzén piacidegen" témák balkonzervatív tankönyvét nyilván már megírták, de az állam tankönyvkiadója nem küldi nyomdába. Nem kellene privatizálni az ennyire makacs könyves céget?

Becsapták a polgárt - hallhatjuk mostanság. Nem a jobbos, hanem a balos polgárt, aki volt olyan eszement, s balra szavazott, nem véve észre a taposóaknákat. Agyalta is rendesen a balos polgárt a Fidesz, helyette kérte számon a 2002-es kormányprogram 2004-es teljesítését. A balszavazót becsapják - aggódtak a múlt héten jelentékeny hangerővel, tudva, hogy jobbos híveiket a balos duma sosem zavarja. Hacsak... Napjainkban akár kardot is rántanának azért, amit 1998-ban, meg 1999-ben oly nagy szeretettel olvastak. A korabeli sajtó szerint kedvenceik regnálásának kezdetén az oroszországi pénzügyi krach, az árvíz, a postabankos konszolidáció "épített be" bizonytalanságot a büdzsébe, majd a 2000-re elfogadott törvényt a Budapest Sportcsarnok leégése és a kőolaj világpiaci ártrendje zavarta. No de "aki a számok mögé néz és tudja, mit mutattak a korábbi évek trendjei, nem esik kétségbe" - nyilatkozta akkoriban még pénzügyminisztériumi államtitkárként az akkori Magyar Nemzetnek Varga Mihály. Majd így folytatta: "... azt is látni kell, hogy a korábbiakhoz képest több mint 500 millió dollárral nőtt a profit repatriálásának az aránya, s ez hatott a külső egyensúlyra. Ha eltekintünk ettől az adattól, akkor semmi okunk nincs a pánikra. " Tényleg nem volt pánik, mindössze annyi történt a múlt század legvégén, hogy az 1999-es költségvetés szerint az első félévig zárolt mintegy 40 milliárd forintot az egész évre befagyasztották, s ráültek az általános tartalékokra is. Mai fideszes szóhasználattal: mást cselekedtek, mint amit a választás idején ígértek, de az ilyesmi csak 2004-ben minősül a saját választók becsapásának.

Vajon szabad itt, most, 2004 utolsó hónapjait taposva a múlt század történéseit citálni? Szabad emlékeztetni arra, hogy 1998 és 2002 között sikerült 300 milliárd forintnyi állami tulajdont privatizálni? Hát nem, a múlt században a rossz hatékonysággal, ráfizetéssel működő állami cégek fenntartását az adófizetők fedezték, akkor jogos volt privatizálni. Csak a véletlen műve, hogy a 2004 októberében végre vevőre találó Malév gépeinek eddigi minden felszállásában és landolásában megtisztelő módon szerepet vállalhatott valamennyi honfitársunk, ha utazott, ha nem. Az adóforintok első osztályra szólnak minden járaton. De mi lesz az adóforintokkal, ha nem látjuk befizetéseink sorsát annyira kristály tisztán, mint most, amikor még állami a légitársaság? A múlt héten benyújtott költségvetéshez jövőre tényleg kevesebb elvonás tartózik, s tényleg gyorsabban csökken az államháztartási hiány - a Gyurcsány-féle számtan szerint - az eddigi 0,5 százalékpont helyett 0,6 százalékponttal. Ez kell a konvergencia-programhoz, meg az, hogy a racionálisabb közigazgatásba is végre belekóstoljunk. A múlt hét óta tudjuk, hogy Balatonőszödön már modellezik is a hatékonyan szolgáltató, telejesítmények alapján javadalmazott közigazgatást - tanár és tanító, Tony Blair és Gyurcsány Ferenc a tóparti üdülőben találkozik.

Fontos ám a helyszín, elvégre a magyar miniszterelnök szorgos bírálóinak lemezjátszója megjavult, s újabban nem akad el a hangmasina tűje Gyurcsány üdülővásárlás-lízingelés-bérbeadás ügyleténél. Pedig már hogy megszoktuk. Egyenesen hiányzik, s ettől elégedetlen az ember. Márpedig az érkező brit vendég nevével fémjelzett közigazgatási modell alapeleme - hivatkozott is rá Gyurcsány Ferenc - az elégedettségmérés. A jövő hét azonban választ ad a kérdésre, a tóparti kormányfői találkozó képes-e annyira felpiszkálni az ellenzéket, hogy visszatérjen a régi, megszokott nótához? A választ megelőlegezhetjük, igen. S ha ez így lesz, akkor az elégedettségmérést máris magunkénak tudhatjuk Tony Blair modelljéből.

Előző írásunk:

Múlt heti fonákságok - antireklámozó blue chip céggel