A szabály az szabály, bármennyit is veszít politikai nimbuszából az ellenzék fővezére, bármekkora kár is érheti a gyors regulák hiányában az országot, ő hű marad önmagához. Mint egy jó lokomotív, amelyiket ha felfűtenek, addig robog a pályán, ameddig tart benne a szufla. Éppen úgy, ahogyan a pécsi kőműves, akinek azt mondták az építők napja előestéjén, a múlt héten, hogy ott az a vakolat, tessék leverni. Az meg leverte, nem érdekelte őt, hogy a vésője és kalapácsa előtt milyen grafiti díszeleg, a parancs az parancs, kalapált, vésett, ameddig tartott benne a szufla, a falon meg a freskó. A rossz parancs is parancs, s még ha sikerülne neki, akkor sem az ő dolga felülbírálni a felettesét, hát még a reneszánsz festőt, aki telerajzolta mindenfélével, de leginkább egy Fájdalmas Krisztussal a Zsolnay Múzeum homlokzatát. A mai modern építőipari szakképzés sem akkor ér célt, ha az a növendékeit művészettörténeti elmélkedésekkel, építészeti ismeretekkel bombázza, hanem akkor, amikor lényegre törő gyakorlati tudással látja el őket. Azokat az iparosokat, akik például sosem fogják eltéveszteni az eszközöket, s oly annyira virtuóz mesterek lesznek, hogy véletlenül sem ütnek rá vésővel a kalapácsra. A Zsolnay Múzeumban ilyen képzett, művelt vakolatvésnök iparos tette tiszteletét, aki katonás fegyelemmel dolgozott és dolgozik, s addig bont, ameddig azt nem mondják neki, hogy elég, állj, elfogyott a Fájdalmas Krisztus. Igen, elfogyott, de nem szabad csüggedni egy uniós ország falbontójának, elvégre uniós jogosítvánnyal és uniós IQ-val rendelkező kőműves ő, s maholnap bekapcsolódhat a Sixtus Kápolna rekonstrukciójába is.
Némelyek szerint olyan hibát követtek el Pécsett, mint amilyet a Puskás stadion környékén lévő utcákban a rendőrök és a fotóriporterek. Ugyanis az lehetett a gondok oka a Zsolnay Múzeumban, hogy eggyel több építőipari specialista tette tiszteletét az állványokon. Az Újpest-Fehérvár meccsen is eggyel több fotós volt jelen, igaz, rendőrből viszont eggyel kevesebb jelent meg a terepen. Nem lett volna akkora balhé, mint amekkora lett, ha nincs a helyszínen az a plusz egy riporter, aki megörökítette a kollégáját agyaló rendőrt. Ha nincs fénykép, akkor tíz perc alatt elkészül a jegyzőkönyv: a Magyar Nemzet fotósa, miközben kedvesen anyázta az őrmestert, úgy botlott meg, hogy hasra esvén éppen a kilapuló masinájába ütötte be a fejét, s a dudor csak azért nem lett nagyobb rajta, mert a segítségére siető, a feltápászkodáshoz gumibotját nyújtó egyenruhás bekísérte őt az őrszobára, ahol a szolgálatos kollégái az előző meccsről megmaradt állott vizes prizniccel borogatták homlokát.
De hát eggyel több volt a fotós és eggyel több kép készült a meccs utáni balhéról, mint amennyit a rend őrei jó néven vettek. A felvételről - melyet az a szerencsés fotóriporter készített, akinek kedvéért nyilván addig agyaltatta magát a Magyar Nemzet fényképésze, ameddig a legelőnyösebb riportkép el nem készült a műveletről - kiderül, rendőrből eggyel kevesebb volt a helyszínen. Az a fő(bb) rendőr nem volt ott, aki visszavonhatta volna a parancsot: fotóriportert, újságírót, operatőrt nyilvánosan nem pofozunk. Sőt, az a fő(bb) rendőr sem volt ott, aki segített volna megkülönböztetni kollégáinak a búzát az ocsutól. S bizony ezzel a több mint egy héttel ezelőtti paradoxonnal lépett át a fotósverés történet a múlt hétbe, amikor is parlamenti üggyé nőtte ki magát a dádá. Az immáron a rendőrséget is felügyelő igazságügyi és rendészeti tárcavezető is foglalkozni volt kénytelen az esettel a miniszteri meghallgatáson. Sőt, az is megvitatandóvá vált, hogyan lehet elejét venni az újabb utcai rendőrattaknak. A legtovább pedig eredetét, származását tekintve az a főszerkesztő már volt, de az életet testközelből ismerő újságíró még nem javaslat tartotta magát, amelyik szerint a fotóriporter és a tévés operatőr öltözzön céltáblába. Kapjon feliratos, megfelelő színjelekkel ellátott mellényt a verekedős alkalmakra. Ekkor a kisrendőr is el tudja választani a búzát az ocsutól, s tévedhetetlenül fejbe kólinthatja az újságírót, a fotóriportert, az operatőrt. Amúgy a három szakterület képviselői feliratos mellény nélkül is képesek közölni a gumibottal fejüket célzó rendőrrel, hogy kik is ők és miért vannak ott, a fotósok és az operatőrök pedig némi nyomatékul a náluk lévő kamerákat is fel tudják mutatni. De ha nagyobb távolságról e tárgyak mégsem vehetők ki tisztán, ezért - emberbaráti okokból, hogy a rendőr és a kirakat-, illetve autótöréssel foglalatoskodó fociszakértő fölöslegesen ne gyalogoljon - tényleg hasznos a céltáblát jól pótló feliratos, lehetőleg foszforeszkáló mellény. Így a rendőr véletlenül sem vágja pofán a balhézni akaró Újpest (Fradi B-közép, DVTK) drukkert, s a drukker sem bántja a rendőrt, hiszen nem a rendőrség felirattal ellátott urakat, hanem a sajtós zubbonyba bújtakat agyalgatja, miközben ő is, az egyenruhás is levezeti addig fortyogó indulatát.
#page#
A múlt héten szerencsére sikerült jóval jobb színben is feltüntetni a focit - már azzal a puszta ténnyel is, hogy egy abszolút békés és szórakoztató mérkőzéssel vette kezdetét a világbajnokság. Itthon pedig az egy hónapnyi időre tévé elé ragasztott urak jó és jókedvű kiszolgálásban reménykedhetnek. Az asszonyságok valószínűleg minden eddiginél jobban fogadják a családfők e programját, amire abból az interneten "közlekedő" nőies önkritikából is következtethetünk, amelyet hozzánk egy pályatársnőnk küldött el. Idézzük is: "Hogy a hölgyekről se feledkezzünk meg, néhány fociszabály outsidereknek: Szöglet kerek vagy ovális stadionban is van. A bedobást nem a szurkolók végzik. A pálya szélén hiába emelik fel a zászlót, attól még nem indul el a vonat. A plexitető alatt ülő játékosok nem a buszra várnak. A 11-est nem csak a 11 számú játékos rúghatja. A vb abban különbözik a Bajnokok Ligájától, hogy a vb-n a Real Madrid játékosai a spanyolok ellen játszanak. A vb abban hasonlít az Eb-re, hogy egyiken sincsenek ott a magyarok! A pálya közepén futó kapus a bíró.
Most pedig jöjjön a 8 legidegesítőbb női kérdés a foci vb alatt: Kik játszanak az izék ellen? Átkapcsolnál, amíg megnézem a Lucecitat? Te, a Figonak van felesége? Szerinted melyik csapatnak szebb a meze? Akinek nincs labdája, az miért fut? A hosszabbításra is kíváncsi vagy? Összesen hány félidő van?"
A másmilyen, nem interneten érkező, valós élményeket kínáló olvasnivalóról is gondoskodtak a múlt héten. A könyvhétre 298 új könyv jelent meg, s egy rádió, valamint egy újság is kiszámolta: ha minden új műből vennénk egyet-egyet, akkor éppen 718 929 forintot fizetnénk. Hogy mi mennyi, ahhoz egy múlt heti adalék, bejelentették: új, saját szja-adósávot kapnak a havi 500 ezer forint fölött keresők, vagyis a könyvheti újdonságokat csak a hon jövedelmi elitje képes megfizetni egy, esetleg másfél havi keresményéből.
A szerényebb jövedelmű olvasó a Vörösmarty téri könyvsátrak előtt is dönthetett úgy, hogy mennyit nem olvas az elkövetkező hetekben, hónapokban: a könyvárakat és a pénztárcájában lévő bankjegyeket egymással összevetve gyorsan és egyszerűen kiszámolhatta a végeredményt. Az olvasó tehát döntési helyzetben van, ellentétben az írók közül nem is eggyel. Egyik-másik koszorús költőnk valóban nincs annyira "szerencsés" helyzetben sem, hogy lenne miből alább adnia. Ezért tehát örömteli a múlt heti felfedezésünk, az, hogy Marafkó László sokadik kötetes író szinten tudott maradni.
Hogy milyen szinten? Rögvest bemutatjuk, mégpedig abból az apropóból, hogy Búcsúregény címmel a könyvhétre megjelent legújabb alkotása. A szintről tanúskodik az idézet, mely a 2005. május 1-én megjelent Múlt heti fonákságok - Orbán portós kérdőívével című jegyzetből való: "Marafkó Lászlónak, a 2000. márciusáig tartó valódi Magyar Nemzet szerkesztőjének saját ponyvájáról kell eladnia tavaly megjelent esszékötetét. Ha nem fogy - jó marketing nélkül pedig nem fogy - , akkor Marafkó szerkesztő úrnak felkopik az álla. A modern kor ponyvája kicsit más, mint amilyen volt az elmúlt évszázadokban. Marafkó író úr ezt tudja, hiszen - az egyik jobboldali hetilap szerkesztőségében, ahol megtűrik - titokban ott növeli a telefon (vagy inkább ponyva) számlát: 'Neked, régi nemzetesnek talán nem szégyen kézből eladni a könyvemet, ugye kérsz egyet?' A kolléga kért egyet, s Marafkó szerkesztő másnap hajnalban - BKV-mozgóponyva bérletét kihasználva - vitte is a pályatárs szerkesztőségébe az eladott példányt."
Marafkó úrnak nem sikerült éhen halnia a két évvel ezelőtti könyvével, s minden jel szerint a tavaly megírt, az idei könyvhétre elkészült új mű is hozzásegíti őt az újabb és újabb BKV-bérlethez, az 1200 forintos Búcsúregény egyike a 298 könyvheti új könyvnek, a 718 929 forintot kitevő irodalmi árunak. Jelentjük, egy könyvet garantáltan sikerült eladnia a szerzőnek, elvégre a tavalyi vevőjének is van BKV bérlete, aki azóta már azt is tudja: megérte.
