De nem, mégsem, annyit nem lehet levágni a szárnyából meg a csőréből, hogy ne a háború előtti jobboldali szélsőségesek jelképe legyen ez a turul. Visszametszve, átpofozva hogyan is mutatna az ajándék pipi a szerkesztőség ablaka alatt? Nem jól. De akkor mi lesz vele?
Talán mégsem kell beolvasztani, van is egy tanácsunk. A választások előtti hónapok hűséges véleményközvetítőinek valamelyikét jutalmazzák meg az ingyen turullal. Például - írtuk is ehelyütt tavaly - a Mátraalján élő Hné (teljes név és cím a szerkesztőségben) udvarán fantasztikus látvány lenne a XII. kerületből kitiltott szobor. A 2005 júniusában megjelent jegyzetünkből (Múlt heti fonákságok - fideszesen radikális adócsökkentéssel) kiderül, Hné tényleg rászolgált egy rendes ajándékra kedvenc pártjától: "Hivatásos Fidesz-hívőként a népnek szóló Orbán-levelekkel megkeres ezt-azt a környéken, s ha már ott van, akkor elmondja készen kapott véleményét. Faluja kocsmájában, a városba zötykölődő buszon, a boltban jól szokott elsülni a féligazságokból táplált hőbörgés, az aktuális kormányzat le mocskos tolvaj bandázása. Hné, aki az Orbán-kormány időszaka óta élvezi a fix jövedelmet, a rokkant nyugdíjat, most tényleg bele fog rokkanni a fejtörésbe. Jó eszű asszony ugyanis és rájön, spontán véleményét, melyet hallott és betanult a térségi véleményközvetítő központban, a múlt héten elfelejtették átgondolni."
Hné boldog lenne, ha a szavakat tettek követnék, a készen kapott, mindenütt elhintett spontán véleményéért cserébe most egy vasból készült súlyos véleményt tennének le háza bejáratához. Jó "kezekbe" kerülne a tonnás jószág, lelkiismeretes gazdát kapna, s a falun átszáguldó autósok megtudnák: Hné turulja több mint spontán vélemény. Örvendhetne a XII. kerületi helyhatósági hatalom is, melyet egyébként éppen a Fidesz bontat le azzal, hogy hűséges polgármestere helyére még hűségesebb Pokorni Zoltánját engedi polgármester jelöltnek. Az önkormányzat segítséget kapna ugyanis Hnétől, a turul befogadójától, mert hiszen a 4,5 méteres vasmadárnak - a legújabb döntés szerint - pillanatnyilag tulajdonosa van, de helye már nincs. Az I. kerületi jegyző - ő kapta feladatul a madár sorsának az eldöntését - a lebontás elrendelését tette közzé a múlt héten. Így tehát ott biztosan nem fészkelhet tovább a madár, ahol most van, hiszen le kell bontani. De, gondoljuk, a szobrász sem viheti haza, amint anno átadta a XII. kerületi helyhatóságnak a turult, átadta a tulajdonlás jogait is. Az önkormányzatnak most tehát van egy olyan madara, amilyennel nem tud mit kezdeni, hiszen a talapzatról le kell vetetnie, de nincs hová tennie - nagyon is helyénvaló lehet odaajándékozni egy hithű portatulajdonosnak...
Írtuk volt: "Hné, aki az Orbán-kormány időszaka óta élvezi a fix jövedelmet, a rokkant nyugdíjat, most tényleg bele fog rokkanni a fejtörésbe". Örömmel vettük hírét, nem lett beteg tavaly sem, az idei választások előtt, alatt és után sem. S ha távol tartja magát a szakmai és finanszírozási reformra, regulára szoruló egészségügytől, akkor még sokáig épségben és egészségben élvezheti nyugdíjas éveit. Ha mégsem ezt választja Hné, akkor is segítünk, ehelyütt elmondjuk, mitől óvja magát, hiszen ha nem vigyáz, akkor belebetegszik az egészségügybe. Szóval a tanács: azt a rendelőt ne keresse meg, ahol Aranka asszonyság dolgozik.
Mi persze megtettük, a múlt hét egyik munkanapján, s 9 óra 31-kor meg is pillantottuk Arankát. Éppen besétált az 1-es röntgen nyitott ajtaján. Jött, ment, nézelődött, majd rádöbbent, nem talál ott senkit, mert tényleg nem volt ott senki. Kicsit később, 9 óra 32-kor Arankát már hárman nézték, amint visszatért a folyosóra. Aki addig olvasott, az is felfigyelt a hangra, Aranka ugyanis nem egyforma hangerővel kopogott cipőjével, lévén sántikált. Aki tehát kibámult a könyvből, elemelte szeme elől az újságot, az azt is rögtön látta, hogy Arankának aznap reggel például nem sikerült tiszta köpenyt ölteni magára. Viszont ezzel a ténnyel nem ütött el a környezetétől, Aranka szutykossága a 9 óra 25-től ott ülőknek éppen úgy nem tűnt fel, mint a 9 óra 34 perecre megérkező szatyros embernek. Annak, akinek akkor és ott sikerült is megbeszélnie Arankával, hogy mit és miért vigyen haza...
#page#
A 9 óra 20-ra érkező páciensnek, az abszolút elsőnek is sikerült tüzetesen megvizsgálni a környezetet, hiszen az orvosi rendelőben egyetlen történés volt, ő maga. Személyzetnek nyomát nem látta, s miközben papírjával a kezében ácsorgott, sétálgatott, s persze bámészkodott, megállapította, ha otthon lenne olyan csempe a falon, mint az egészségügyi intézményben, akkor vagy elköltözne, vagy táblát tenne a lakása ajtajára - múzeum - és belépődíjat szedne. A telefonközpont feliratú ajtóval szembeni röntgent, az 1-est is nyilván minden nap takarítják, de nem lehet lemosással eltűntetni a tárgyak, berendezések állagának jellemzőit, az elrejthetetlenül düledező bútorzatot, az egyetlen fali kampóból álló öltözőt. Az egész intézményrész a '60-as évek retrója. Beleértve Arankát is, aki csak azért, mert nyomaiban fehér köpenyt visel, szabadon járkálhat az intézményben, s a 60-as évek normáinak megfelelően töltögeti hazavinnivalóval férje szatyrát. S mivel fehér köpenyes, ezért aztán kolléga, akinek ugyancsak az ősi normák szerint jár minden, példának okáért egy kis röntgenezés. A doktornő is inkább csak kedvcsináló éllel, választ nem is várva kérdezte meg asszisztensét: ha Aranka sántít, akkor miért hasi röntgent kér?
Az Arankának fölöslegesen is ingyenes, amúgy a köznek elég drága orvosi beavatkozásra, a röntgenezésre még a 60-as évek közfelfogásának megfelelően került sor, holott a rendelőben már jelen volt egy későbbi korszak is: a 70-es évek. Egy szobára nyíló folyosói nyitott ablak mögött például személyzet nem, de egy-két tárgy kedvesen mosolygott a 9 óra 20-as páciensre. Egy igazi NDK-s mechanikus írógép, olyan, amilyennek kopácsoló hangját húszegynéhány évvel korábban hallhatta utoljára a rendelő folyosóján tébláboló középkorú páciens. Ő igen, de a 9 óra 25-kor mögé álló második betegjelölt, életkorából ítélve, mechanikus írógépet, géppapírt, szalagot meg indigót eddig még sosem láthatott. De sajnos a fiatalembernek hangemlékei mégsem keletkezhettek a rendelőben, mivel a folyosó mélyéből előlépő, a folyosóablakos, Robotronos szobába belépő szakszemélyzetnek már gépelnie sem kellett. Szakmunkája annyi volt, hogy a füzetbe beírt neveket összevetette a beutalókon lévő nevekkel, majd pedig a sikeres párosítást a "mehet az 1-es elé" utasítással nyugtázta. Szép, tiszta, igényes, felelősségteljes munka - illik jól megfizetni. A páciensek pedig, akik az intézménytől kapott időpontot komolyan vették, akkor és ott tudták meg, hogy ők bizony turnust fognak alkotnak, mennyiséget, mivel az egészségügy vigyáz arra, nehogy elszokjanak a kórházba járó népek a 60-as, 70-es évekből jól ismert sorakozóktól, tömegjelenetektől. Ez nyomban megmagyarázta, miért is volt magányos sokáig a fél tíz előtt pár perccel megérkező páciens, majd miért tudhatta magát a betegek nagy csoportja tagjának akkor, amikor összegyűltek a többiek is, mindazok, akikkel együtt érte el azt a kritikus tömeget, amiért az egyik oldalsó folyosórész ugyancsak nyitott ajtaja mögül előlépő orvos pedig azt érezhette, ennyinek már megéri dolgozni.
A figyelmesebb páciensek azt is hallhatták, hogy a félhomályból közeledő doki egy intenzív beszélgetés részese, hiszen egy mély férfihang abban a tempóban erősödött, amilyen tempóban a kollegina őt elhagyta és a betegjelölteket - az 1-es röntgent - megközelítette. A mély, dörmögő hang az időutazást egy kicsit megzavarta, hiszen a 60-as, 70-es évek tárgyaival, eszközeivel és Arankájával berendezett rendelőben volt oly bátor a jelenbe ugrani, s az előző napi, május 9-i politikai ízű, a sajtóban is rendesen tálalt pénzügyminiszteri közlést visszaidézni. Azt, hogy reformhangulat van az országban.
Az országban, igen, bizonyosan valóságos a reformhangulat, de a rendelőben aligha, ami ki is derült a doktornőt követő férfihang kommentárjából, melyet most itt nem tanácsos szó szerint nyilvánosságra hozni. És valóban, a 60-as, 70-es évek stílusában, kellően Arankásan működő gyógyintézménybe, ha merő véletlenségből betévedne Rácz Jenő, Kóka János, vagy Molnár Lajos, akkor nem az egészségügyi, hanem a vallásügyi tárcát érezné mindhárom miniszterjelölt a magáénak: ott a jó isten, esetleg a ráolvasás az, ami gyógyítani képes. Minden más, legfőképp a reform, hatástalan marad.
A láthatatlan doki, aki nemcsak a távozó kolléganőjének, hanem az Úr hangját kölcsönözve a kisebb tömeggé duzzadt, időre berendelt pácienseknek is szónokolt, bizonyára nem az egészségügy reformjától érezné jól magát. Hanem a 60-as, 70-es évek gyógy-múzeumában - de ez szíve joga. Nem is hajlandó szeretni a változásokat, s azt a belső fejlődést sem, mely az utóbbi hetekben nyilvánosság elé lépő, s nemcsak egészségügyi reformban gondolkodó gazdaságpolitikusokat jellemezte. Pedig látható, hogyan is finomodnak a közlések a győztesek, s a győztesek nevében - vagy helyettük - beszélők interpretálásában. Izgalmas, ahogyan maguk helyesbítik magukat, mert hiszen kívülről senki nem tud beleszólni abba, ami az öszödi titkosítás jegyében Öszödön, illetve a egyensúlyjavító kiigazítások, reformok műhelyeiben történik.
#page#
Veres pénzügyminiszter ezért hallgatta szótlanul - és cáfolásmentesen - Vértes András GKI-elnököt azon a bizonyos múlt keddi rendezvényen, amelyen a reformhangulatban az ország megjegyzést oly hangosan mondták, hogy még a reformellenes doki is meghallotta a röntgenben. Vértes GKI-elnök ilyen nyilvánvalóság előtt nevezte nevén a kiadáscsökkentések legérzékenyebb, ám legkevésbé elkerülhető tételét, a gázártámogatás leépítését. Két vagy három lépésben történik meg mindez, de megtörténik. És megtörténik az 15 százalékos áfa felemelése 20 százalékosra, a társasági nyereségadó is "feltornázható" hasonló magasságokba. Sőt, az eva 15 százalékától is elbúcsúzhatunk, a kulcs ugyancsak 20 százalékos lesz. Az ingatlanadót, a magasabb munkavállalói járulékot sem szabad kifelejtenünk a táncrendünkből. S már el is érkeztünk a belső változáshoz, a választások után megnyilatkozók önfejlődéséhez. Demján Sándor - Bokros Lajosra hivatkozva - azt üzente be az öszödi üdülőbe a sajtóval, hogy az evásságnak legyen végre vége már. Eltelik két hét, s lám, nem - mégsem - akarják éhen dögleszteni az újságírókat, hanem Vértes András - Veres miniszterrel a balján - bejelenti, kell az evások adója is, tehát élve és épségben kell az evás népség is - persze 5 százalékkal arrébb piszkálandó az adókulcsuk.
Eddig az evások szenvedtek az üzengetők által összetákolt siralomház falai között, a múlt héten azonban átadhatták helyüket az alapkutatást végző tudósoknak. Az evásokat a vállalkozók legfőbb embere, Demján Sándor állította a célkereszt elé, az akadémikusokat viszont a gyáriparosok elnöke jutalmazta ezzel a nem túl kellemes pozícióval. És amint Demján Bokrost, Széles Gábor egy hazatalált orvoskutatót, Szabó Csabát citálta igazságát bizonyítandó. Sőt, Széles és a doki Friderikusz Sándort és esti műsorát is segítségül hívta, majd pedig egy másik médiát, a saját napilapját is, ez utóbbiban megszólaltatva az NKTH-elnökét. A kormányzati hivatalnok így kedveskedett a tudományt nemzetközi szinten művelő akadémikusoknak: "A kívülről jövőknek semmi esélyük a hazai kutatói életben... Megpróbáltam változtatni a pályázati szempontokon, de olyan mértékű ellenállásba ütköztem, annyi érdeket sértettem, hogy rendkívüli mennyiségű bírálatot kaptam."
Észleljük, veszzük, fogjuk az üzenetet: francba az alapkutatókkal. A nyomaték kedvéért pedig a Friderikusz-műsorban is, a Széles-újságban is szánkba rágták: Szabó Csaba - az ő elvitathatatlan tudományos érdemeivel - Amerikából, tehát kívülről érkezett és az egyetemén betettek neki. El is mondta, hogy tanszéki előmenetele az egyetemiek leszavazásainak köszönhetően megfeneklett, noha - ugyancsak elmondta - az akadémiai grémium igennel támogatta pályázását. Majd Széles Gáborral egyetemben, nem kevés Friderikusz-segédlettel sztálinista maradványnak kiáltotta ki és vesztőhelyre küldte az Akadémiát az akadémikusokkal együtt, mert az egyetemen az előléptetése ellen döntöttek. Szabó Csabát ugyan zavarta - helyesen - , hogy bizonyos kormányzati tudomány-felügyelő és finanszírozó intézmény érdemi munka helyett még tavaly is csak koncepciókat gyártogatott. De az már sem őt, sem a tévében nyilatkozó társát nem zavarta, hogy ez a bizonyos megbírált koncepciógyártó kormányzati szervezet az alkalmazott kutatás képviseletében tevékenykedik és az alapkutatókra sértődik meg nagy nyilvánosság előtt, idézzük az iméntit ismét: "Megpróbáltam változtatni a pályázati szempontokon, de olyan mértékű ellenállásba ütköztem, annyi érdeket sértettem, hogy rendkívüli mennyiségű bírálatot kaptam".
A Széles-Szabó duó persze nem véletlenül a múlt hétre tempírozva kiabált bele a nagyvilágba: az Akadémia akkor tartotta közgyűlését. De az időzítéshez nemcsak a nagyvállalkozó-kutatóorvos páros ért, hanem más is, oly annyira, hogy az elmúlt napokban el is kezdődött a nagy átverő show. Bolgár György pedig kapásból bedőlt és elhitte, amit olvasott a Magyar Nemzet nevet viselő lapban: botrányos a fideszes polgármester jelölés a fővárosban. S mivel nemcsak elhitte, hanem hírré is formálta rádióműsorában, megérdemli a kérdést: 2000. március 16.-a óta volt-e - lehetett-e - akár egyetlen egy olyan mondata is a lapnak, amelyet nem a szabad népes szolgalelkűséggel írt és közölt? Vajon most nem annyi történik csak, hogy altatásra játszik a Fidesz - a 2000. március 16-án megszerzett lapjával egyetemben -, de eljön a pillanat, amikor "robbantanak"? Kedvenc ősmagyarjaik stílusában menekülést színlelnek, majd visszafordulva a nyeregbe, mindenre és mindenkire nyilaznak?
Lesz itt azért még összehívott új parlament, hangzik ott el kormányprogram, jár még erre Járai-hergeléses állapotában Almunia pénzügyi biztos úr, és lesz még itt helyhatósági választás, s'56-os utcai megemlékezés - egytől-egyig terep arra, hogy a most még ellenfeleit altató Fidesz előjöjjön a farbával. Addig persze némi pénzmaggal is dolga akadhat a pártnak. Némelyek persze annak is bedőltek, hogy az újabb választások után egy újabb székház úszott el.
Vagy talán mégis odaveszett a Lendvai utcainál kisebb pártközpont? Netán ősmagyar jurtákat állítanak fel Sárazsadányban - ott már illene kapálni a szőlőt (!) -, vagy az ősmagyar foci hazájában, Al- és Felcsúton, hogy legyen hol meghúznia magát a megújuló Fidesz-vezetésnek? Ha nem kacsa, hanem valóság az elúszott székház, akkor a kérdés az, kinek kénytelenek átadni a Fidesz a Szentkirályi utcai székház kulcsait? Talán csak nem őszinte segítőjének, az egyik offshore szigetre bejegyzett Liszkay Gábor-féle vállalkozásnak, amelyik a választások idején rendes kis vagyont kereshetett? A Liszkay-cég tulajdonolja a Magyar Nemzet nevet, s nem mellékesen a főszerkesztői széket. A választásnak pedig az a sajátja, hogy sokat hoz a lapok konyhájára a hirdetések és a nagyobb példányszám révén. A főszerkesztő pedig talán elvonult a világtól egy kicsit, hogy olvasgassa a bankókat. Sőt, nemcsak azt, meglehet, egy offshore szigeten a Magyar Távirati Iroda híreit is olvasgatja. Még rá is csodálkozott az egyik múlt heti MTI-s információra: róla szólt ugyanis és az állt benne, hogy bizony körözi, de nem találja őt a rendőrség. Rágalmazási perre kapott idézést már háromszor, de hiába. Nem találták otthon. Vagy a szerkesztőségében. Talán mert költözik? Netán a Szentkirályi utcába? S vajon viszi magával a Magyar Nemzetet is?
#page#
Ha ez utóbbit tenné, akkor a mai szerzőknek aligha dukálna, de a Magyar Nemzet névnek mindenképpen jót tenne, hogy visszakerül az újság a belvárosba. Oda, ahol polgári értékekkel és polgári élettel lehet találkozni, olyannal, amilyenhez köze volt egykoron a Magyar Nemzetnek. Annak a lapnak, amelyiknek a polgári lét volt a sajátja 2000. március 16.-a előtt, bő fél évszázadon át. Ennek megfelelően "lakott" is a belvárosban, 1990-ig a New York Palotában. Ott, ahol most már olasz és - bizonyára - orosz polgártársak húzhatják meg magukat, író- és számítógépet nem nagy esetsűrűséggel használva. Mire e cikk megjelenik, már bizonyára felszolgálták az első feketét a kávéház azon vendégének is, akinek asztala talán éppen ott áll, ahol hajdanán egy Kosztolányi Dezső nevű kávéfogyasztó is helyet foglalt a reggel kikért és délre elfogyott dupláját kortyolgatva. Nos, ilyen malőr bizonyára nem lesz többet, csóró írók meg újságírók négy órán át eltartó feketékkel nem fogják rontani az üzletet. Sőt, a szocializmus vívmányával, a Tollasbállal sem kell bajlódniuk a Boscolo csoport embereinek.
De felvehetnének egy éhező öreg újságírót - mind több van belőlük -, aki elmeséli az érdeklődő és fizetni kész turista csoportoknak, hogy a New York Kávéházban tartott számos sajtóbál tiszteletére este és éjjel a New York Palota szerkesztőségeiben és a nyomdában szép kivitelű, a mai New York Times-nál is frissebb - az esti sajtóbáli híreket éjfélre kinyomtató - újságot készítettek. Ilyen minőségű lapra a mai olvasónak azonban már nincs szüksége, így eggyel több az ok arra, hogy Boscolóék - bár a beruházók, a New York Palota megvásárlói, szállodává alakítói nemrégiben az ellenkezőjét ígérték - újságírókat ne engedjenek a múlt héten átadott épületbe. Az árak erre garanciát is adnak. A mai Magyar Nemzet főszerkesztője is csak offshore-bankjában őrzött vagyona fedezetének biztos tudatában merészkedhenet be a kávéházba - egy déli spagettire.
Az off-shore szigetekkel - sőt, az azoknál is szerényebbekkel - már egyszer meggyűlt a magyarok baja. De igaz volt ez fordítva is, melyről a múlt esztendőben ehelyütt így emlékeztünk meg: "van olcsó módszer is arra, hogy a golyóbis legeldugottabb zugaiban is elővegyék az atlaszt és megkeressék rajtat Budapestet. Most éppen Antigua és Barbuda lakói teszik ezt, elvégre jó dolog tudni, hogy merre is van az az ország, amelynek fiaiból tizenegy az ő focistáik ellen fut ki a gyepre Amerikában... December végefelé egyébként is fontos a jó szájíz, a siker, a győzelem, kell nekünk is egy skalp, még akkor is, ha Antigua és Barbuda a származási helye a fejbőrnek".
Mivel már évszázadok óta nem mossa egyetlen egy tenger sem határainkat, növekszik a vágyunk arra, hogy újabb és újabb szigetlakókkal - legyenek azok akár focisták - ismerkedjünk meg. Ezért az Antigua és Barbuda válogatott után - jelentette be az új szövetségi kapitány a múlt héten - két további sziget következi: Új-Zéland, majd pedig Anglia labdarúgói ellen küldi pályára a nemzeti tizenegyet. De maradt még közönsége a magyar labdarúgásnak? A lelátóra talán akad egy utolsó drukkerünk, aki nem ábrándult ki a hazai fociból. Csak nehogy az derüljön ki róla, hogy a megszokott magány és a szigeti lét öröme viszi őt a lelátóra, mivel Robinson Crusoe-nak hívják.
