Megkezdődtek a választások. A lap, amelyik a Magyar Nemzet nevet viseli, megajándékozta egy elnökkel a Hírtelevíziót. Mondhatni, a magáévá tette a nyomtatott az elektronikust. Mit fáradoztak ezzel azok a franciák, akik a '90-es évek elején tulajdonolták az akkori Magyar Nemzetet! Eredménytelenül, az Antall-kormányzattól hiába reméltek tévécsatornát. Majd pénzüket veszítve kivonultak a Magyar Nemzetből, az országból, üzenve: a világ ezen vidékén a sajtón bukni lehet.
Igen, bukni, akkor feltétlenül, ha ódivatú megoldásokkal kísérleteznek a tulajdonosok, s igényes napilapot finanszíroznak, ügyelve arra, hogy minden befolyó és kimenő pénz látható, tiszta legyen és az is maradjon. Ez a múlt, a '90-es évek első fele. A kétezres évek első fele már az új időszámításról szólt, az off-shore tulajdonlást ekkor vonultatta be az Orbán-kabinet a sajtóprivatizálás történetébe, megvéve a két szót, a magyart és a nemzetet, s azóta is még a régi lapgazdát, Princz Gábort és Postabankját is megszégyenítő ügyességgel finanszírozzák a hirdetésekkel alig átitatott vállalkozást. És ez a Magyar Nemzet nevet használó kiadvány a múlt hét óta tévét tulajdonol és felügyel. A közös elnöklés üzenete: jobbra át olvasó és néző, majd meg még az is kiderül, hogy mihez képest és mennyire jobbra.
De lehet is játszadozni a magyar sajtóval, s nem csupán kormányfői szinten. Elég, ha a magyar Bermuda háromszög háza tájáról hozzuk az aktuális példát, onnan, ahol a szőlő nélküli bortermelésnek is komoly hagyományai vannak. Ott zavarták el nagyon is messzire a televíziós hírműsor stábját, amikor az kérdezősködni akart a spanyol-brazil gombafertőzött pirospaprika sorsáról. A tévéstáb oknyomozgatása azonban nem most volt, nem a múlt héten, amikor felrobbant a magyar paprikabomba, hanem augusztus legelején. Bács-Kiskun megyében, ahol megtalálták a 60 tonnányi rákkeltő gombával fertőzött külföldi paprikát, nyugodtan játszadozhatott az ottani paprikacég a sajtóval, a tévé stábjával, ők bizony nem kívánnak a kamerák elé állni. Minek is? Hiszen a riporter a maga érdekélődésére kérdez, tár fel, keres igazságot, s nem a párszázezer (millió?) néző, alkalmasint paprikafogyasztó - sőt, a múlt hét óta tudjuk, méregfogyasztó - nevében. Augusztus és október között jól tenyészett idehaza a 60 tonnányi, a nyáron kitiltott(?) brazil-spanyol paprika. Augusztusban csak az volt biztos, hogy - idézzük a kereskedelmi tévé akkori híradását - a több zsáknyi félig feldolgozott fűszernövény jelenlegi állapotáról sem a vámosok, sem a feldolgozók nem árulnak el semmit... Október legvégén, november legelején legfeljebb azt kérdezhetjük magunktól, van még valami, amit nem tudunk a sajtó elől anno eltitkolt 60 tonna paprikáról? Meglehet, nem minden ok nélkül vagyunk ennyire rosszmájúak!...
A brazil-spanyol-magyar gombapaprikás - egészségügyi szaknyilatkozók szerint - tényleg előidézhet májrákot, de ma már tudjuk, "elfogták" a veszélyes készletek legjavát. Talán éppen azon a napon, amikor a Kofakamara vezetője úgy rontott neki a frissiben kinevezett gazdasági (tehát a kereskedelemért is felelős) miniszternek, hogy szavait csak a miniszter maga nem hallhatta. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító közgyűlésén Kóka János lelépett a pulpitusról, s távozott, amikor hozzá intézett szavaival felszólalt Kmetty Ágoston. A Nagycsarnokból ismert kereskedő így veszélytelenül fájlalta, hogy kitakarították az utolsó gramm paprikát is a pultokról, s nem hitte, hogy ennek nem a multik a legfőbb haszonélvezői, akik nyomban telenyomták üzleteiket külföldi fűszerrel. Szegény miniszter, az első nyíltszíni ütközetet megúszta - pedig mekkora nagy pohár whiskyvel kellett volna helyrebillentenie nyugalmát a főkofával vívott asszó után. Whiskyvel, a nemzeti - skót nemzeti - itallal, mely olyan a maga nemében, mint az Amerika után 500 éve nálunk is őshonos paprika. Így aztán nem tudja mozgósítani a külgazdaság magyar diplomatáit Kóka miniszter, hiszen nem hallotta a Kmetty-bírálatokat a külföldiek megutálta fűszerpaprikánk miatti károkról, arról, hogy brazilicum került a hungaricumunkba. Kókának tehát esélye sem maradt olyasmivel érvelni, hogy a rossz zabtermés esetén a skót whiskysek, ha gombás importgabonát raknak világhírű italukba, kire mutogatnának. De a whisky nem ilyen, meg különben is: az idén szeptemberig - tették közzé a múlt héten - annyit exportáltak belőle, mint a megelőző egész évben. No igen, hát ez az az ital, amely böcsülettel fertőtlenít - talán Brazíliában a gombás paprikának a skót nemzeti ital volt eddig a legfőbb ellenszere. Vajon teszteltük a másik hungaricumot - a szatmári szilvapálinkát - brazil gombára? Ha nem, hát most lehet, van mind a kettőből.
Mi több, van olyan színészi hungaricum is széles-e hazában, amely Európa bármely színpadán eladható - lenne. A múlt héten éppen huszonkét színművész palánta - harmadévesei Lukáts Andornak és Jordán Tamásnak - bizonyította be, hogy bár a magyar színésznek legfőbb fegyvere az ékes magyar szó, szótlanul képesek világszínvonalú produktumra. Ha akad színpad számukra. De nem akad, a Thalia stúdiója is a Magyar Ingatlan Információs Egyesület pénztárcája előtt nyílt meg: a patrónus azonban érezte, tudta, kiket kell felléptetni, kikkel kell például a Bolerot egyetlen hangszer nélkül előadatni.
A tehetség nem minden - ha nem párosul a legfontosabb készséggel, a pénzzel. Mint a múlt héten, amikor is a matematikai zsenialitás megszülte a jövő évi autópálya-használat új díját. A matrica áráról szóló rendelet szerint a 15 százalékos drágulás két összetevője a gyorsforgalmi úthálózat 9 százalékos bővülése és az éves infláció 6 százalékos mértéke, s ugyebár kilenc meg hat az tizenöt. Az egyszeri ember is így oldotta meg a téli fűtést, benn a lakásban volt 15 fok, kinn a szabadban 7, kinyitotta hát az ablakot, menjen csak be az a 7 is, elvégre 22 fokban már el lehet viselni a telet. De még mielőtt komolytalansággal vádolnának meg bennünket csak azért, mert összehasonlítjuk a matricaár emelését meg az egyszeri ember fűtéstechikáját, szeretnénk emlékeztetni a közlekedéstudomány legújabbkori nagy alakjára, Schamschula Györgyre, akinek regnálása idején született meg a Győr és Hegyeshalom közötti autópálya díj, s biztos, ami biztos: a Budapest és Kecskemét közötti is. Abban az időszakban, a '90-es évek első felében araszolt fölfelé az infláció is, már-már veszélyes magasságokba. Hát persze, hogy az Antall-kormány közlekedési minisztere nyomban feltalálta az autómentes autópályát, összadva az inflációt és az elkészült M1-es és M5-öst.
