Sportoljunk, minden okunk megvan rá. A jeles, ökléről is ismert orosz politikus, Vladimir Zsirinovszkij kitüntetett. Laphírek szerint a magyar Egis gyógyszergyárat jutalmazta plecsnivel. Pontosabban a Profession is Life nevű díjat biggyesztette volna a vállalat mellére, ha a vállalatnak lenne melle. A magyar piacon nemrégiben a versenyhivatal által elmarasztalt cég Moszkva egyik legizmosabb és a maga stílusában kommunista politikusától azért vehetett át elismerést, mert 44 készítményével a tíz legnagyobb forgalmazó egyike Oroszországban. Termékeivel szemben nagy a bizalom, mivel minden nemzetközi követelménynek megfelelnek. A deszantosnak sem utolsó politikus az orosz állami duma alelnökeként jutalmazott - s ez azért más.

Áthalláshoz kevés, sportteljesítményhez azonban sok az az ingatlangazdálkodási hír, amelyben az állam a Vasas javára írta hosszú távra a Pasaréti úti és Fáy utcai pályákat. Hát ezt is megérhettük, hogy arra bízzák az ingatlanvagyont, akik azt arra akarják használni, amire azokat valamikor valakik építették. Például fociznak a focipályán, teniszeznek a teniszcsarnokban. Vagy talán mégsem egészen? Meglehet, túllőttek a célon az adományozók, amikor arra gondoltak, hogy 10-20-50 év múlva is foci lesz az, amit itt, a Kárpát-medencében két, fából készült, egyik oldalán hálóval borított tákolmány között rövidgatyás pacákok lábbal művelnek. Mert mintha már ma sem lenne egészen az: a Puskás stadionban a múlt héten svájci sapka helyett svájci zakóba öltözött honi legjobbak tettei erre utalnak. Persze igaz lehet, amit a fradista főedző utólag mondott: a koncepcióval volt a baj. Eddig ugyan sokan azt hitték, hogy a koncepció nem egy gömbölyű valami 11 ember kénye kedvének és lábának kitéve, de tévedtek.

Viszont az a koncepció, hogy unokáink is lássák, a nagyik mivel ökörködtek egykoron, nem annyira bolondság. Angyalföldön tehát érdemes egy múzeumot fenntartani, oda is adták ingatlanhasznosításra a pályát Vasasnak. Bár már hetekkel korábban híre ment, hogy a helyhatóság az ugyancsak Fáy utcai kínai piacot meg be akarja zárni. A piros-kék pályaörökösök gondolkodnak tehát jól: a távol-keleti kereskedők, leszámítva a múzeumi órákat, kivehetnék haszonbérbe a szomszédos zöld gyepet, tornacipőt, vietnami papucsot és szilveszter előtt petárdát nagyon is rentábilisan lehet majd árulni a Vasas pályán. S így legalább a kitessékelt kínai kereskedőknek sem kell messzire menniük, hogy országnyi törzsvásárló körüket együtt tartsák, miközben eltartják a muzeális focit is az utókor számára.

A Vasast dícséri a Fáy utcai biznisz, bár az üzlethet az Üllői úton érthetnek igazán. A napok óta kettőegyes zakóban feszítő Fradi gazdái nem véletlenül készültek egykor a tőzsdére, de csak készültek, az rt. ma sem csábítja a befektetőket, s pénzt sem a tőkepiacról akarnak szerezni. Bár a börzeközelség hozhatott valami izgit, hiszen ma is boldogan nézegetik, hogyan reagál az üzleti világ is egy-egy álhírre. A Fradi nem is olyan régen még Prágában öltött magára egy szépen mintázott zakót, de ki figyelt oda, hiszen akkor lőtték föl a zöld-fehér égboltra: a líbiai elnök fia hazánkban járva focibefektetési lehetőségeket vizsgálgatott. Míg ő ezt tette, addig a titkosszolgálat őt vizsgálgatta. E rovatunkban találgattuk is, ki ajánlott üzletet: talán a Fradi-értékesítés zsonglőre, a Torgyán-Szabadi arénában megerősödött Furulyás János, aki a pár hónappal korábbi Celladam-fiaskó után az Európával olajozottan békülő észak-afrikai ezredes csemetéjének is talán sikerrel ajánlotta fel az Üllői úti (kapu)fákat. Igen ám, de a nyári prágai zakó és budapesti kacsává előlépett líbiai üzlet már régen volt, a decemberi Puskás stadionban lezajlott zakóvásárlás azonban ugyanúgy friss, mint a mellé desszertnek felszolgált hír: ír vevő csöngetett az FTC ajtaján. Az egész FTC volt az áru, Üllői úttal és Furulyás-focival együtt. De 24 óra alatt kiderült, csak a zakó a biztos, az 1,7 milliárd beígért forint a Fradiért már nem: az igényes sörök és boldogságos whiskyk hazájában nem sikerül annyira berúgnia senkinek sem, hogy az Üllői úti zakóboltban vásároljanak.

Hacsak úgy nem, ahogyan maholnap a német áruházépítők, eltanulva a magyar gyakorlatot, élőmunkát vásárolnak a piacon, de nem pénzt rónak le, hanem - a magyar labdarúgó hatóság stílusában - munka-, bér-, s jogvitákat generálnak, majd pontokat vonnak le az építőipari bajnokságban. Mert a múlt hét óta tény, hogy az MTK-tól, ameddig a csapat nem fizet vélt bértartózást volt edzőjének, fordulónként levonnak egy pontot. Gondoljuk, ha meg majd elfogynak a pontok, akkor leülik a játékosok - hogy mit is? No ezt nem egyszerű megmondani, mint ahogy abból a fonák helyzetből is nehéz kigabalyodni, hogyan sikerül a focihatóságnak ütőképesebb kártyákkal játszania, mint a honi munkaügyi bíróságnak, amelynek dolga lehet bérvitákban ítélkezni. Avagy az megtörtént, s a labdarúgó hatóság pedig kikiáltotta magát másodfoknak.

Ilyen megoldással élhetnek maholnap a Lidl gazdái is? Pillanatok kérdése és eszükbe juthat.  A magyar földön mostanában igen hangosan megjelent német diszkontlánc Kalocsán és a hírek szerint Gyulán elfelejtett fizettetni az építésben közreműködő alvállalkozóknak. És ez nagyon helyes, hiszen Gyulán, ahol már árusítanak is az üzletben, az építőmunkás asszonyának kenyérre, tejre, tejfelre nem futja a Lidlnél drágább boltban. Megveszi tehát a veknit, hazaviszi, felszeleteli, megkeni zsírral, rárak a Gyulai helyett néhány karika Lidl-no-name kolbászt, becsomagolja és már viheti is ki urának a Lidl mellé: mégse demonstráljon az elmaradt béréért üres hassal. Miközben amott kívül áll a bál, a színfalak mögött lehet a jogvitákat pontokban átszámolva "rendezni". Levonják a fő és az alvállakozóktól, akik maholnap kiesnek a bajnokságból. Addig meg a tüntetők asszonyai, ha nem is meccsre, de no-name kolbászokért továbbra is elballagnak a gyulai Lidlbe, meg az elkészülő többibe. Az Agrimpexnek, az időközben Békés megyébe költözött gabonakereskedő nagyvállalatnak pedig ajánljuk, hogy lisztért ők se saját malmaikba menjenek, hanem a gyulai Lidlbe. Ha meg vitái lesznek saját molnáraikkal, akkor csak hivatkozni kell a Lidl-féle üzleti gyakorlatra: olcsóbban adnak termékeket, mint amennyit fizetnek a gyártóknak.

A  Lidl módit a 30-40 évvel korábbi magyar valóság tudta az elméletben és a gyakorlatban egyaránt, a marxizmus iskolákban A tőkét és más műveket - cseppet áthangszerelve - tanuló polgártársaknak módjuk volt testközelből megtapasztalni a verseny nélkül működtetett hiánygazdaságot, megismerni az egyféle liszt közül való választás örömét. De akkor a polgár legalább mehetett meccsre, már csak azért is, mert nem a Fradi száját kenték el, hanem fordítva: boldog lehetett bármely svájci csapat, hogy nem kapott ki két-három gólnál nagyobb arányban. A Fradi-kolbászon nevelkedett drukkerek ugyan érezték a Lidl-stílust, ám nem tudták, hogy amit éreznek, az tényleg az. De 2004 végén, amikor már nincs Fradi, csak no-name kolbász, bizony már tudják az olyan portékáért még csak meccsre sem kell menniük.