Kitört az iskolaszünet, de nem ürült ki a város: a hivatásos politikusoknak még jutott egy parlamenti nap a mögöttünk lévő héten, s kikiálthatták a győztest is Veres János pénzügyi államtitkár személyében, ő szólalt fel a legtöbbet. De ez így is van rendjén, a brit, a német parlamentben is a büdzsé és vidéke szokta volt a legtöbb okot adni a vitára.
Mégsem politikusoktól volt rendhagyó a mögöttünk lévő hét, hiszen nekünk, semleges Eb-drukkereknek üzleti alapon is izgalmas mérkőzéseket hozott a labdarúgás. A kereskedelem bizonyára forint-milliárdokban számolja majd el, mit eredményezett a nagy derbi, de most, az Eb félidején egy kihallgatott baráti beszélgetés tanúsította, hogyan is születik meg a kolosszális bevétel. Valahogy így zajlott le a vasárnap koraesti hétzáró csevegés a hazafelé igyekvő családfők között: „Mit hűtöttél be az esti meccsre?” „Te kérded? A hét elején hiába ittad tele magad Holsteinnel, az én torkomon folyt le a győztes Staropramen!” „Tudom, haver, a portói bor csak azért vágta haza a Guinness-t, mert az nem is angol, hanem ír sör”. „Az Amstellel vágsz fel ennyire? A szegény svéd drukkereket sajnálnád inkább, most idő előtt mehetnek haza ásványvizet inni. De engem jobban izgat, hogy mit vedelünk július 4-én este. A Staropramen és az Amstel már rendben van, s még a portóira sem mondok nemet. Ilyen készlettel akár a görögöket is pályára engedhetjük”.

Az elektronikus hírgyárak a melegedő nyárra azzal készítették fel az elpilledésre mind inkább hajlamos tömegeket, hogy gondolkodásra serkentették őket. Ha a nyomtatott sajtó írja, hogy az iraki magyar nagykövetségre küldendő rendőröket itthon felkészítették a különleges feladatra, akkor az olvasó a hírt nyugtázza, helyes, így van ez rendjén. De ha ugyanezt az információt a képernyőn láttatják vele, nem győz csodálkozni. A kitűnő harcedzettséget, nagy elszántságot tanúsító egyenruhás, maszkírozott kommandósokhoz vetített képekből kitűnik, milyen jól lőnek egy-egy bokor mellől, álcázzák, „beássák” magukat, s tökéletesen rejtőzködnek a földút melletti bozótban. Tudjuk, tudjuk, ez a mozi, a fákkal, a magyar dzsungellel csak etették a nézőt, a valóság pedig vélhetően pedig egészen más: talán a Duna-Tisza közén zajlott a tényleges felkészítés. Mert ott legalább van egy kis homok. Irakban pedig – legjobb ismereteink szerint – csak az van…

A múlt heti hírgyártás nyomtatott – és persze internetes – változata, illetve a tévés megfelelője egy további terepen is érdekes eltéréseket mutatott. A tényt – a szerencsétlen hajléktalan aludni tért egy bezáratlan autóban, de rágyújtott, s lángra lobbantotta a járművet is, hogy aztán egy bátor, önfeláldozó rendőr kimentse őt – normálisan prezentálta az írott sajtó. Az elektronikus hírgyár azonban élt a bravúros lehetőséggel, s a térfigyelő kamerákkal készült rendőrségi felvételekből is bemutatott egy keveset. Pontosan közölték, hogy az eset a Kun utca és a Dologház utca kereszteződése közelében történt – az öregebb pesti emberek legnagyobb meglepetését kiváltva. Akik ugyanis miközben látták, hogyan menekíti ki az önfeláldozó rendőr az égő kocsiból a szerencsétlen embert, felidézik magukban a helyszínt: emlékeik szerint az egyik utcában ott találtatik egy tűzoltó laktanya, a másikban pedig az égési sérültek speciális kórházának épület, de a hajléktalan mentésénél csak az egy szem rendőr képviseltette magát...

Megszólaltak a héten a pékek és megszólaltak a makrogazdaság szakértői is. Az államháztartási hiány ismét meghaladja az 5 százalékot – figyelmeztetett az MNB, de a gazdaságelemzői számítás szerint „csak” a 4,8 százalékot. A PM számításai szerint az év végéig a hiány a pénzforgalmi szemléletben GDP arányosan 5,8 százaléknak megfelelő lehet. Eredményszemléletben 4,6 százalék. Egyik adat sem kedvező, de a pénzügyminisztériumiról legalább azt tudjuk, hogy az megfelel a tervezett mértéknek. De hogy mi mennyi és mikor szeressük a pénzforgalmi, mikor pedig az eredményszemléletű adatokat, az az elmúlt héten nem derült ki. Hacsak a pékek számtana nem segít bennünket, a kenyérgyártás mesterei ugyanis árat akarnak emelni. A bejelentés háttere, hogy a növekvő költségeket – mondják – nem tudják másként ellensúlyozni. Hivatkoztak arra, hogy találtak bizony olyan „kollégákat” hipermarketekben, akiknek termékét 69 forintért értékesítik. Míg a nagy hipermarket-lánc egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy 119 forint a legolcsóbb kenyerük. A pékek nevében megszólaló érdekképviselő 10 százalék áremelést tart indokoltnak. Ha a makrogazdaság szakértői az államháztartási hiányról hol pénzforgalmi szemléletű, hol eredményszemléletű adatokból dolgoznak, akkor a pékeknek is ilyen alapon lehet tanácsot adni. Annak ugyanis jobb az akusztikája, hogy a 69 forintos kenyér árát emelik fel 10 százalékkal, az így kapott 75,9 forint lényegesen szimpatikusabb, mint a 119 forintos pékáru hasonló arányú drágítása, az ugyanis meghaladja a 130 forintot is.