A kisebbségi gazdaságpolitika halálra van ítélve - mert kisebbségi. Jelentjük, ezennel fel is találtuk az új fogalmat: a kisebbségi gazdaságpolitikát. És mert feltaláltuk, kötelességünk azt meg is magyarázni. Kérdezzük is legott: hol találunk a gazdaságban tényleges kisebbséget? Hol máshol, mint az adózok körében. Az adófizetők ők maguk a kisebbség, a gazdaságpolitikai kisebbség, lévén a mai magyar valóság az, hogy az adó 80 százalékát a polgárok 20 százaléka fizeti.
Ennek a bizonyos kisebbségnek újabban az a rögeszméje, hogy megszűnik kisebbségnek lenni. Egyenesen többségi státuszt szán magának, kezdetben talán úgy, hogy legalább 50 százalék plusz egy fővel indítaná el a többségi adózás politikáját. Míg a létszámbővítés ezen tervének híre fikció, az semmiképpen sem az, hogy a múlt héten más tartalmú számokról, arányokról szivárogtattak ki híreket. Hallhattuk, üdvösnek tartanák a 10-12 százalékos élelmiszeráfát, s a mai 20 százalék helyett 25 százalékos forgalmi adót szednének be az összes többi portéka után. Mindeközben például a munkabérek adóját, közterheit szállítanák le versenyképes mértékűre. Az adóátalakítást a KPMG-nél és a Deloitte-nál már számoltatják, modelleztetik, s nem hagyva kétséget afelől sem, hogy a közigazgatást is rendbe kell szedni, 200-ra redukálva a 3200 önkormányzatot.
A kisebbséget persze nem szokás meghallgatni - egyáltalán meghallani - a Kárpát-medencében. Ha meg az adófizetésnek még a gondolatától is idegenkedő többség fülét véletlenül valamilyen hangfoszlányok megközelítenék mondjuk az áfa-átstrukturálás víziójáról, akkor azokat nyomban semlegesítenék. A múlt héten ezt kormány-közeli adóötlettel éppen úgy megtették, mint az egykulcsosnak mondott ellenzéki indítvánnyal. Ez utóbbi adóajánlás már nem új, de a Schiffer képviselőből kiszakadt, hivatalosan egy napig élő javaslat abszolút új, s egész Európában egyedülálló, mi több felejthetetlen is a maga eredetiségével, azzal, hogy 0,8 százalékos kulturális járulékot vetne ki szőnyegre, felsőruházatra, öltönyre, kosztümre, ingre, blúzra, nyakkendőre, kravátlira. A legfőbb ellenzék szíve csücskét csak lassan érinti meg ez a Schiffer-adó, melynél magyarabbra még a családi adózás sem sikeredett: az MSZP-s honatya sem a fehér ünnepi, sem a szürke hétköznapi, hortobágyi stílusú bőgatyára, sem a leventére, sem a bocskaira, sem a - minő pazarlás - sokszoknyás asszonyviseletre nem írna elő járulékot.
Ám annyi szent, a KPMG-Deloitte műhelyeiben készülő adóreform azonnal lenullázódott, a megrendelő gyáriparos-szövetségi elnök bejelentéseit pedig nem egyszerűen halálra ítélték, hanem szinte megszületni sem engedték: a nyakkendőadóval és a megint előráncigált egykulcsossal beterítették jobbról is, balról is a hírpiacot. A kisebbség pedig marad kisebbség, s jobb is, ha végre beletörődik: kevesen vannak, de eszelősen sokat fizetnek, eltartják az egész országot. A rossz költségvetési feltételek, az elkopó befektetői bizalom, a szocialistákkal megtámogatott ellenzéki reformfúrás arra volt jó, hogy az adórendszer gyökeres átalakításának dátumával a felcseperedő unokáink találkozhassanak először, de nem az újkori gazdaságtörténet tankönyveiben, hanem a rájuk hagyományozott feladatokban. Az egykor cukorkagyáros mai ingatlanfejlesztő nagyvállalkozó Futó Péter - az ő vezette gyáriparos szövetség rendelte meg a KPMG-Deloitte mostanában elkészülő adóprogramját - voltaképpen nem végzett haszontalan munkát, a jövőbe látott, hiszen az utókornak jól jöhet majd az adóreform forgatókönyve. De ha ez így van, akkor igazán eldughatták volna a gyáriparosok tervüket a csökkenő élelmiszeráfáról, a 25 százalékos forgalmi adó általánossá tételéről, a több mint tizedére csökkentendő önkormányzati rendszerrel. Ilyenkor tavasszal a légies, vidám, könnyed divatnak élünk, s nincs érkezése senkinek sem a reformokról, közteherviselési átalakításokról szóló veretes tanulmányokhoz.
Tegye szívére a kezét a gyáriparosok új elnöke, hát nem sokkal szebb, üdébb látvány még számára is egy daliás magyar ember öltönyben, ingen, s biztos, ami biztos, adóköteles csokornyakkendőben?
