A GKI-nak pedig mi küldjük vissza megfontolásra az előrejelzését. Úgy, mint Sólyom államelnök a társadalombiztosítási törvényt visszapostázta az országgyűlésnek. Ugyan miért is gondolja a gazdaságkutató, hogy a tb-büdzsé megmarad olyannak, szuficitesnek, mint amilyen 2007-ben volt, ha egyszer a köztársasági elnök elvárja, hogy egészségügyi reformot csak az ellenérdekelt orvostársadalom támogatásával lehessen végrehajtani? Sőt, egy-két párt és szakszervezet egyenesen az Alkotmánybíróság segédletéve igyekszik meghaladni a köztársasági elnököt, hiszen el akarják érni, hogy a régi jó és kifejezetten magyaros szocializmus egészségügye költözzön vissza a kórházakba, a szak- és háziorvosi rendelőkbe, no és a patikákba. Sólyom elnök a törvényt a minapi visszapostázáskor így kommentálta: az érintettek, az orvosok és az egészségügyi dolgozók többségének támogatása, de legalábbis elfogadó alapállása nélkül a változások nem járhatnak sikerrel.

Teljesen igaz, a változatlanság jár sikerrel. A gyógyítók igen nagy többsége a hatalmát, befolyását, pénztárcája és bankszámlája kétirányú tartós töltésének biztonságát látja veszélyeztetve a reform által. Ha a pénztár és a páciens - akit a dokik társadalma arra nevelt, hogy fél-analfabéta létére is vidáman felülbírálhassa az orvos döntéseit, majd saját agyilag ítélje meg, milyen kórságára milyen gyógyszert, kinek a tanácsára és mekkora mennyiségben szedjen - valódi minősítés alapján választ másik rendelőt, kórházat, akkor persze, hogy bajba kerülhet ama pénztárca és bankszámla kétirányú tartós töltése. Sőt, a páciens eléggé el nem ítélhető módon akár még meg is gyógyulna, ahelyett, hogy ország-világ előtt esküdne a dokijára, akihez az idők végezetéig jár vissza kezelésre, finom, szép színes tabletták felírására, s mindazon szolgáltatások zavartalan begyűjtésére, amelyeket szintén a központi költségvetésből pénzzel telipumpált - felülről nyitott - társadalombiztosítás finanszíroz.

Irány tehát a múlt, a növekvő terheket viselő állampolgárok bizalma, a szocializmus orvoslásának helyreállítása. A reformmentesítésre visszaküldött törvény maradvány értékeit is csak-csak lebontja a látszólag a vizitdíj és kórházi napidíj ellen népszavaztató főellenzék, és az alkotmánybírósági támadást beígérő al-ellenzék: ott folytathatja a közpénzek nyakló nélküli zabálását az egészségügy, ahol másfél-két évvel ezelőtt abbahagyta. A kérdés ezért tehát az, honnan vette a kincstári optimizmust a GKI, amikor azt jósolta a minap 2008-ról, hogy az 2007-nél is jobb lesz, meg élénkebb lesz, meg 3,5 százalékos növekedésre hajlamosabb lesz. Meglehet, fehér bottal járnak a GKI közgazdászai, amikor le is írják: folytatódik a fehéredés, a bruttó keresetek a versenyszférában 7,5%-kal, a költségvetési szektorban meg 6,5-7%-kal emelkednek. Ugye jó okkal küldjük vissza megfontolásra e múlt heti előrejelzésüket, hiszen még a jogászprofesszor államfő is politikai kategóriák alapján postázta a feladónak a törvényt, s nem a szakmai tartalmat kifogásolta. Ha pedig irány a múlt, akkor irány a paraszolvencia világa, ahol például ismét zavartalanul lehet közpénzből eltartandó, egészségtől kicsattanó rokkant nyugdíjasokat gyártani; ahol minden járási kórházat fel lehet szerelni államilag működtetett CT-vel, ha a helyi polgármester az adóforintokból akar helyben jótékonykodni és piros-fehér-zöld szalagot átvágni; ahol a szombaton és vasárnap is zárva tartó patikus elvárja, hogy ne péntek este kezdjen el haldokolni a beteg, hanem csak hétfőn, akkor, amikor kinyit a környék egyetlen, általa vezetett és tulajdonolt gyógyszertára.

A GKI jobban tenné, ha hatástanulmányt írna - vagy inkább porolna le - és küldene el a Sándor-palotába. Arról illene megemlékeznie a konjunktúrát kutató cégnek, hogy hogyan is volt két-három éve azzal a most is visszasírt régi típusú egészségüggyel, társadalombiztosítással, amely oly annyira nyitott volt felülről, hogy csak idő kérdése lett volna, mikor veszi át a pénzzel való feltöltést a teljesen kiürült hazai költségvetéstől az Európai Unió büdzséje. A Sándor-palota hatástanulmányt vár el, illetve külföldi tapasztalatokat, de csak azokat, amelyek mindenestül hasonlítanak a hatékonyságmentesen drága, s legfőképp a paraszolvenciáról szóló egészségügyi modellre. A politikai kategóriák segítségével nosztalgiázó köztársasági elnök még arra is utalt a minap, hogy a törvénynek választási lehetőség nélkül lennénk kényszerűen kísérleti alanyai. Bezzeg ifjú korunkban választhattunk, eldönthettük, hogy melyik kórház melyik orvosának helyezünk be mekkorára duzzasztott borítékot a zsebébe, a GKI pedig választhatott, hogy mekkora összeget tüntessen fel láthatatlan GDP-nek és láthatatlan jövetelemnek elkönyvelve.

A jóscég egyébiránt aznapra időzítette látomásainak nyilvánosságra hozatalát, amikor a köztársasági elnök maga elé rendelte a nyilvánosságot, hogy a tb-törvény visszaküldéséről értekezzen. A GKI ekkor még azt is volt bátor papírra vetni, hogy a reálbér a gazdaság egészében kb. 1%-kal emelkedik, de ezen belül a költségvetési szektorban alig több mint 0,5%-kal, a versenyszférában 1,5%-kal nő. Az adóelkerülés további mérséklődését is figyelembe véve - amelyet főleg az egészségügyi szolgáltatások járulékfizetéshez kötése kényszerít ki - ez csak 0,5-1%-os valós reálkereset-növekedést jelent az üzleti szférában, a 2007. évihez hasonlóan közel azonosat a közszféráéval.

Azért ez nem semmi, gazdaságtörténetet "mi lett volna, ha..." stílusban, mégpedig nem is hátrafelé, hanem előre tekintve még nem írt senki. Ezért vissza is szívjuk visszaküldési indítványunkat, hiszen a sci-fi közgazdaságtanban elbeszélve igazán eredeti műről van szó, melyet csak akkor, csak azon a napon lehet katartikus örömökre szert téve olvasni, amikor a legfőbb segédlet is megjelenik, egy elnöki fantáziálás arról, hogy a verseny és a magántőke bevonása a társadalombiztosításba alkotmányosan lehetséges, és adott körülmények között eredményre is vezethet.

Megjelent. A közgazdász-sci-fi és az elnöki látomás együtt, szinte kéz a kézben, méltó búcsúztatásaként 2007-nek, hiszen megtudtuk, merre mehetnénk.

Meg azt is, hogy merre megyünk. Mármint reform nélkül. Előre a múltba.