Mázlista lehet a napok múlva átadandó Récsei. Az egykori buszgarázsban maholnap Budapest legújabb bevásárlóközpontja lesz – és üzemeltetői megúszhatják az államtitkári vizitet. Mármint azt, amelyik során az agrártárca második embere és a fogyasztás legújabb templomának vezetője a reggeli ital címkéjének tartalmáról állapodik meg. A legkésőbb érkező boltóriás helyett a legelső volt kénytelen tiszteletkört futni és közleménybe csomagolva a „piacra” dobni: „A Tesco igazolta elhivatottságát, s tettrekészségét – mindezt a vásárlók, a feldolgozók és a mezőgazdasági szektor érdekében, s azért, hogy a magyar mezőgazdaság képes legyen megfizethető áron kínálni termékeit a magyar fogyasztóknak”. Megerősítette a brit kézben lévő áruházlánc, hogy minden egyes friss csirke, amelyet áruházaiban értékesít, Magyarországról és magyar beszállítóktól származik.

Alighanem kitapossa a Tesco a Récseinek azt az utat is, amelyik a termékpálya másik végéhez vezet, ahol nagyon hamar kiderülhet: bizony szűk zsákutcára leltek. A tescos „felvásárló” a közlemény hatására ugyanis kötelességszerűen elmegy magyar tejet, sertéshúst, csirkét venni, majd aztán meglátja a lécekből összetákolt disznóólat, a pakurával fűtött csirketelepet és közli: tisztát, egészségeset venne inkább. Annyiért, amennyiért el is tudja adni a végfelhasználónak, ne adj’ isten, a tejtermelő, a sertéstartó, a csirkenevelő városon élő fiának, lányának, unokájának. Megállapítja a városon élő gyermek, unoka nevében és helyett, hogy a levágott disznón látszik a nem megfelelő tápláltság, mi több, túl zsíros, az áruház hentese túl sokat kénytelen lenyesni a húsról ahhoz, hogy a vevő igényelte minőséghez jusson el. De nagyon könnyen igaz lehet az is, hogy az üzlet pultjáról veteti le az árut valamelyik hatóság ellenőre.

Szerződni minőségre, tartási feltételrendszerre, hónapokkal későbbi árra nagyon nem szeretnek a gazdák, sokkal inkább utaznak arra: úgy sem látták, hol és hogyan gondozták a felvásárlásra felkínált állatot, egy a lényeg, fizessék meg az árat akkor, amikor neki tetszik, annyit, amennyit ők kalkuláltak ki. Bár hivatalos helyeken sem szeretik, de ott legalább tudomásul veszik: a honi legrangosabb élelmiszeripari cég saját érdekszférájában, sertéstelepein, saját alkalmazottai segítségével termelteti a disznókat, legalább 70 százalékos biztonságot garantálva - sajátmagának. A 30 százalékot vásárolja csak fel a piacról, akkor, ha az ő piaca is akarja. Ámde ez a cég azért választotta a „sajátot”, mert nem volt, nem lehetett biztos a „kívülről” megvásárolható minőségben, árban, határidőben. Márpedig e három tényező – a minőség, az ár, a határidő – az, amelyiket tőle is számon kér a vevő. Ha nem teljesíti e feltételeket, akkor nincs második üzlet – egészen pontosan: többet nincs üzlet. Az élelmiszeripari nagyvállalat, hál’ istennek nincs egyedül, sőt egyre ádázabb versenyt kénytelen vívni azért, hogy éjjel, hajnalban hűtőkocsijai változatlanul ott állhassanak a bevásárlóközpontok raktárai előtt. Mert ott áll a többi hazai cégé is, miközben a nekik sertést, csirkét hizlaló, nevelő, illetve feldolgozó gazdálkodóknak se kedvük, se idejük országúti tüntetéseken lebzselni. Ők a csöndes többség. A brit cég helyi vezetői és a szaktárca államtitkára nem is miattuk gyártogatták közleményeiket, s írtak le evidenciákat, így: „a friss csirke, amelyet áruházaiban értékesít a Tesco, Magyarországról és magyar beszállítóktól származik”. Honnan vennék máshonnan, ha itt állítják elő a vevők ízlésének megfelelő minőségű, a közelség miatt olcsón az áruházba szállítható, s persze versenyképes árú terméket. A Tesco sem ellensége saját magának, s a lábával szavazó vevőjének.

A Récsei mégis több mint szerencsés. Úgy hírlik, hogy olyan bevásárlóközpont lesz, ahol kicsiny színpadfélét is kialakítanak, eredendően kulturális célokat szolgálva. A zuglói egykori buszgarázsban sor kerülhetne tényleges színpadi jelenetekre, akár láttathatnák is azt, amit a konkurens áruházlánc emberei csak leírhattak közleményükben. Talán még közönségsiker is lenne, ha előadatnák a drágán, rossz minőséget termelő, versenyképtelenségéből kitörni meg sem próbáló, bajaikért a bevásárlóközpontokat okoló gazdák tragikomédiáját.