Boldog, Békés Karácsonyt Kívánunk!

Túl vagyunk megint egy éven. Ne ijedjenek meg, nem akarom sem összefoglalni, sem értékelni. Mások, politikusok, közéleti emberek, az országos nyomtatott lapok úgyis megteszik, vagy már megtették helyettem.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Inkább csak megállapítanám, hogy nagyon fárasztó év van mögöttünk. Érdemi, jobbító viták helyett sokat veszekedtünk, és csak időnként engedtük meg magunknak, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy megpróbáljuk megérteni: lehet, hogy a másik bizonyos dolgokról másként gondolkodik, de ő is jót akar. Nekem, neked, a családjának, a városának, az országának. Ez a hangulat jellemzi 2004. decemberében Magyarországot. Családok, régi barátságok hullottak szét abszolút lényegtelen (igen, lényegtelen, mert nem a kicsalt szavazatokkal megvásárolt hatalom a fontos!), külső, "nagypolitikai" kérdések miatt. Ennek a talán leglátványosabb terepe az országgyűlés, amikor - a személyeskedő megnyilatkozásokat sem mellőzve - kizárólag aszerint nyomnak képviselők igen vagy nem gombot például egy törvényjavaslatra, hogy melyik oldalon ülnek, és nem annak szakmai tartalma miatt. De kettészakadtak miatta művészeti közösségek, korábban egységes civilszervezetek, az intézményeink kollektívái és sorolhatnám. Nagyon-nagyon ideje lenne már magunkba nézni és változtatni ezen. Mert nem csak a jelenünket keserítjük meg, hanem a jövőnket is. Gyerekeink ugyanis előbb-utóbb átveszik tőlünk ezt a sok hülyeséget. Ha meg nem, akkor miért is jó, ha szembefordulnak velünk, ha magunkra haragítjuk őket?!

Fáradtak lehetünk azért is, mert szinte nincs olyan területe a gazdaságnak, ahol könnyű lenne talpon maradni. Bár a statisztikai adatok egyelőre az export és a beruházások (immár lassuló) növekedését jelzik, az államháztartási hiány és az egyéb, makroegyesúlyi problémák jelzik, hogy valami mégsincs rendben. 

De hagyjuk ezt! Ha érdekli Önöket, találhatnak a honlapunkon számos elemzést. Most inkább hadd írjak arról, hogy a saját kis városomban (nem messze Budapesttől) az idén először állítottak fel a Templom téren közös karácsonyfát. Nem túl magas, talán nem is nagyon szép, de a mienk. S jövőre - ígérik - kettő is lesz belőle. Tegnap, amikor egy pillanatra megálltam előtte, az esti, kivilágított fényben, elfelejtettem, hogy fáradt vagyok, és belső nyugalmat éreztem. Tegyék Önök is ezt, álljanak meg egy kicsit a saját városuk vagy családjuk karácsonyfája előtt, és megbékéléssel a szívükben sétáljanak át velünk együtt a következő, 2005-dik évbe.

Minden kedves olvasóinknak és hirdetőnknek békés ünnepeket, sikeres újévet kíván szerkesztőségünk! Oldalainkat - kicsit takaréklángra  véve magunkat - munkanapokon frissítjük, legközelebb december 27-én. 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo