Az amerikai és a nyugat-európai nagy pénzintézetek már az euróövezet széthullására „játszanak”, páratlan és félelmetes ütemben szabadulnak az euróövezet déli országainak államkötvényeitől – mondja az alapblog.hu-nak adott interjújában Daniel Alpert. A New America Foundationnak is dolgozó közgazdász és befektetési tanácsadó Nouriel Roubini közgazdásszal közösen írt és most publikált tanulmányában megerősíti, hogy a világot olyan válság sújtja, amely egyetlen korábbihoz sem hasonlítható, ugyanis ez minden idők legelhúzódóbb krízise, amely a kapitalista piacgazdaság fundamentumait veszélyezteti.
A világ egyes részeit a defláció szétszedi, ennek ellenszere, hogy a gazdag, jó állapotban lévő országok inflációt gerjesszenek maguknál, véli a közgazdász.
– India, Kína, Oroszország, Brazília, lényegében az egész ázsiai térség lassan, de biztosan, az utóbbi négy évben viszont egyre szédületesebb ütemben árasztja el a világot versenyképesebbnél versenyképesebb munkaerővel. Az ő fogyasztásuk azonban egyáltalán nem képes és még jó sokáig nem is lesz képes felszívni az általuk megtermelt javaknak, szolgáltatásoknak mérvadó részét. Mindez a vasfüggöny leomlásával vette kezdetét, a volt szocialista és kommunista országokat, főként Oroszországot, és – másként – Kínát a Nyugat elárasztotta termékeivel és közben beindult az információs technológia forradalma, amely globálisan változtatott az életmódon, de inkább csökkentette, mintsem növelte a foglalkoztatottságot. Mármint a nyugati világban, ahol a csökkenő munkahelyek a fogyasztás szűkülését hozták. Ezzel szemben a Távol-Keleten, részben Dél-Amerikában szaporodtak a munkahelyek. Két milliárdra tehető az elmúlt húsz év alatt a munkaerőpiacra belépett új emberek száma, akik túlnyomó részben ázsiaiak. Ők alig fogyasztottak a bérükből, így a távol-keleti országok kasszáiban felhalmozódott ezermilliárdok meghatározóan amerikai, kis részben európai államkötvényekbe vándoroltak. Amerika egyre olcsóbban tudta önmagát hitelből finanszírozni és kialakult a történelem legnagyobb hitellufija.
Alpert és Roubini szerint a deflációs spirálból való kikecmergés, a keresletélénkítés, a munkahelyteremtés csak egy gyorsan és minden áron megteremtett inflációs környezettel lehetséges. Túlzott inflációtól a mai helyzetben azért nem kell félni, mert nem tud kialakulni bérinfláció. Az elmúlt két évben a részvényvilág, de legfőképpen a nyersanyagpiac inflálódott. Az arany például, vagy a nyersolaj, az élelmiszer. De igazi inflációról akkor beszélhetünk, ha a bérek is emelkednek. Csakhogy erről egyáltalán nincs szó, inkább ellenkezőjéről, a bérek csökkennek.
Dan Alpert szerint Amerika és Európa között az egyik leglényegesebb különbség, hogy az Egyesült Államok egyidejűleg fiskális és monetáris unió, míg az öreg kontinens bizonyos tekintetben monetáris unió, de nem képes fiskálissá is válni, holott ennek megteremtése nélkül össze tud – mégpedig nagyon könnyen és nagyon hamar – omlani. Szerinte Európa nagyobb bajban van, mint Amerika annak ellenére, hogy az Egyesült Államok gazdasága is drámaian hanyatlik. Japánban az a különbség – ott is 20 éve küzdenek recesszióval –, hogy ott nem engedik a munkanélküliséget, helyette leviszik a munkaerő árát.
– Tudatosan kezelt belső devalválódás folyik, amire Európában csak Lettország és Írország vállalkozott – hangsúlyozza Alpert, aki szerint ez azért nem megy végbe az unióban, mert az Európai Központi Bank és a német politikai elit nem engedi, hogy az EKB folyamatosan megvásárolja a bajbajutott országok államkötvényeit valamint, hogy rengeteg fedezetlen új pénzt nyomtasson.
Szerinte ma hibás a német gondolkodás, amely az inflációt „világvégének” tekinti. A speciális, minden idők talán legelhúzódóbb, beláthatatlanul hosszú válsága ugyanis nem a kapitalista rendszer működésével együtt járó és természetszerűleg bekövetkezett ciklikus válság. A grandiózus krízis számos sajátosságát még csak megnyugtatóan értelmezni sem tudjuk – véli a szakember.
Az interjú teljes szövege a alapblogon olvasható
