Tetszhalott állapotban lévő vendéglátósok, szenvedő plázák – állami segítség nélkül nem lehet túlélni

Még egy hónapig biztosan nem lehet étterembe menni, elmaradnak a szilveszteri rendezvények. Még ha ki is nyitnak a vendéglátóhelyek, az emberek egyhamar nem fogják megrohamozni őket. Állami támogatás nélkül esély sincs a túlélésre - mondják a vendéglősök, míg a bevásárlóközpontokat tömörítő egyesület ötpontos javaslatban fogalmazta meg a kéréseit a szaktárca felé. Közben a kormány keddi döntése értelmében január végéig meghosszabbítják a bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Elmaradnak a vásárlók a plázákból 

Korábban egyik-másik nagyobb budapesti pláza tervei között ott volt, hogy az ingatlan tetőkertjében vagy oldalsó teraszán, tehát nyitott területen rendezvényeket tartanak. De ettől végül elálltak, már a korlátozások most bejelentett meghosszabbítása előtt. Ezt azzal is indokolták, hogy mivel szinte mindegyik központ nemzetközi tulajdonban van, a nemzetközi minősítések miatt sem térnek el a kormány által meghozott szabályoktól.

A bevásárlóközpontokban egyébként főleg a korai zárás miatt esnek el bevételtől az éttermek és kávézók. Természetesen a nem alapvető cikkeket árusító üzleteknek (ruházat, cipő, elektronika) is előbb kell bezárni, mint egyébként lehetne. Utóbbiak már hónapok óta a normális nyitvatartási időben is szenvednek, a látogatószámok 40-60 százalékkal is visszaestek a tavalyi évhez képest.

Eladók egy cipőüzletben a szinte teljesen elnéptelenedett nyíregyházi Nyír Plaza Bevásárlóközpontban még márciusban (Fotó: MTI/Balázs Attila) Eladók egy cipőüzletben a szinte teljesen elnéptelenedett nyíregyházi Nyír Plaza Bevásárlóközpontban még márciusban (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Több hullámban bombázták már a magyar kormányt a legnagyobb plázák bérlői, hogy tegyen valamit, de a kabinet eddig nem reagált. Pár napja a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) ötpontos követelést juttatott el az ITM-hez és tárgyal is a javaslataikról. A lapunknak elküldött pontok a következők:

  • a bérleti díjak forintban fixálása visszamenőleges hatállyal 202  márciusától az elmúlt 2 éves átlagon, legalább 2021 végéig, de inkább 2022 június 31-ig
  • a helyi iparűzési adó eltörlése legalább 12, de inkább 18-24 hónapra
  • ÁFA csökkentés a ruházati, lábbeli-, és vendéglátó szektorban 18-24 hónapra, hasonlóan az építőiparban már meghozott intézkedéshez
  • bérköltségek 50 százalékát támogatásként adják oda (engedjék el) a cégeknek a szektorban (bruttó bér + bérterhek fele). Vendéglátó szektorban már van hasonló intézkedés
  • bérleti díjak 50 százalékos csökkentése szeptembertől 2021 február végéig, a cseh modellhez hasonló rendszerben
  • bérleti díjak emelésének megakadályozása 2023.12.31-ig.
Az egyesület díjemelési és felmondási moratórium kihirdetését kezdeményezi 2024. január 1-ig, valamint kéri a bérleti biztosítékok lehívásának megakadályozását a vészhelyzet megszűnését követő második hónap végéig.

Véleményvezér

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo