Sokan elfelejthetik az évközi béremelést

A hétről hétre súlyosbodó infláció és az energiaválság árnyékában a kékgalléros munkavállalók megtartása folyamatosan új megoldásokat igényel. Ezért egyre többeknél merül fel az évközi béremelés és a négynapos munkahét gondolata, miközben a bumeránghatást is érdemes figyelembe venni. 

A Jófogás nem reprezentatív munkaerőpiaci kutatásában több mint 500 kékgalléros munkavállaló és több mint 90 kékgalléros munkáltató vett részt. Az online mintavétel 2022. július és augusztus között zajlott. A kutatás eredményeiből tisztán látható, hogy a rendkívül kedvezőtlen, a munkavállalók életminőségét is negatívan érintő gazdasági tényezők felgyorsították az eddig egyáltalán nem, vagy kevésbé preferált évközi béremeléssel kapcsolatos párbeszédeket is. 

„A munkaerő megtartásával kapcsolatban előremutató eredménynek tekinthető, hogy a kutatásunkban részt vevő munkáltatók 27 százalékánál már életbe léptek évközi béremelések. Ezek mértéke az esetek felében 8-11 százalékos, megközelítőleg ötödében pedig 4-7 százalék közötti, és jellemzően inkább a 200 főnél kisebb létszámú cégekre jellemző. A kékgalléros munkáltatók 24 százaléka azonban biztosan nem tervez béremelést, további 35 százalék pedig még nem hozott döntést. Ez leginkább a banki/biztosítási, a nagykereskedelmi és a biztonságtechnikai/telekommunikációs szektorokra jellemző” – hangsúlyozta Draskovits Tímea, a Jófogás apróhirdetési és ügyfélkapcsolati vezetője. 

A mindennapos megélhetési válság miatt értelemszerűen növekvő bérigények és a vállalatok számára is emelkedő rezsi- és üzemeltetési költségek miatt foglalkoztatotti és foglalkoztatói oldalon is alternatíva lehet a 4 napos munkahét bevezetése.

A kutatásban részt vevő munkavállalók több mint kétharmada ezt jó megoldásnak tartja, amennyiben nem csökken a fizetésük (leginkább a szolgáltatási és az FMCG szektorokban). A kékgalléros munkáltatók oldalán a gyártási/termelési folyamatok átszervezésével és a technológiai rendszerek átalakításával kapcsolatos nehézségek miatt azonban sokkal nagyobb kihívást jelenthet a négynapos munkahét bevezetése: csupán a válaszadók 10 százaléka vette komolyan fontolóra, míg 25 százalékuk még alapvetően nem zárkózott el a gondolatkörtől. 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo