Rossz időszakon vannak túl a cégek, és ez a számokon is látszik

Jelentősen emelkedett a végelszámolások száma, miközben csökkent a kényszertörléseké 2020 első félévében az egy évvel korábbi időszakhoz képest – derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 június végi adataiból. A vállalkozások száma tovább esett, 7272-vel kevesebb működött idén, mint 2019 első felében. Csak három iparágban lett több a cég, de ott is csak kis mértékben.

Másfél százalékkal csökkent a cégek, 14,7 százalékkal a cégalapítások száma, miközben közel 40 százalékkal nőtt a végelszámolásoké az idei első felében az egy évvel korábbi értékekhez képest – derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 év közepi adataiból.

Ugyan negyedével esett a kényszertörlések, és 3 százalékkal a megszűnt cégek száma az előző év hasonló időszakához képest, de a cégek számának csökkenését ez nem befolyásolta.

Ráadásul csökkent a cégalapítási kedv is: 2019 első félévéhez képest 14,7 százalékkal kevesebb, összesen 12 743 új vállalkozás jött létre, ami több mint kétezerrel marad el az előző évi adatokhoz képest. Eközben felszámoltak 2352, kényszertöröltek 9344, végelszámolás alá vettek 7041 vállalkozást, 12 pedig csődbe ment, így a tavalyi hasonló időszakhoz képest 7272-vel kevesebb cég működött 2020 első félévének végén Magyarországon a Bisnode Cégcsoport adatai szerint.

Az iparágakat tekintve mindössze három olyan volt, ahol nőtt a működő vállalkozások száma: az építőipar, a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás, valamint a kommunális tevékenység (villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás, víz, szennyvíz, hulladék).

Arányait tekintve a legnagyobb esést a textilipari ágazatban lehetett megfigyelni, ahol 5,26 százalékkal csökkent a működő cégek száma. Ha a számokat nézzük ez 147-tel kevesebb, mint egy éve. Öt százalékkal esett a vállalkozások száma a papíriparban, ahol 176-tal működött kevesebb belőlük. Számszakilag a legnagyobb csökkenést a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területén regisztrálta a Bisnode, ahol 1899 céggel lett kevesebb, de mivel itt működik a legtöbb (csaknem 80 ezer) vállalkozás, ez arányaiban csupán 2,3 százalékos csökkenést jelentett a korábbi időszakhoz képest.

A cégalapítási kedv sem buzgott túlságosan, mindössze négy olyan ágazatban indítottak több új vállalkozást, mint az előző év hasonló időszakában: a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás, a bútorgyártás, a vegyi anyag, gyógyszer termékek gyártása, kokszgyártás és kőolaj-feldolgozás, illetve a textilipar. A változás a textilgyártás és a közigazgatás védelem, kötelező társadalombiztosítás esetében is 75 százalékos, de ez az előbbi esetében is csupán 48, utóbbi esetében pedig csak 7 újonnan alapított céget jelent a Bisnode adatai szerint.

A legtöbb új vállalkozást az építőipar területén alapították, de az idei 2600-as érték 416-tal elmarad a tavalyitól. Ezer fölött volt az új vállalkozások száma még a Kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) (1193), illetve a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (1499) ágazatában, de tavalyhoz képest mindkét területen kevesebb vállalkozás működött idén június végéig.

A megszűnő cégek számát tekintve az első helyen a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területe áll, 2887-tel, a második az építőipar 2014, a harmadikon pedig a nagykereskedelem (kivéve: gépjármű motorkerékpár) 1960-nal. Az ágazatok többségében ezek a számok nem változtak jelentősen tavalyhoz képest, kiugró azonban az információ kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, ahol jelentősen több cég szűnt meg, mint a korábbi időszakban: előbbi esetben 25, utóbbinál 17,7 százalékkal volt magasabb ez az érték (252, illetve 434).

A legtöbb felszámolás az építőiparban (452) indult, ami 4 százalékkal magasabb, mint tavaly, de az ágazatok túlnyomó részében inkább kevesebb ilyen indult idén. Kényszertörlésekből is az építőiparban indult a legtöbb: 1513. Szinte minden ágazatban nőtt a végelszámolások száma, a legtöbbet a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területén indították: 1869-et. Csődből eleve kevés volt, a legtöbbet - hármat - a nagykereskedelem területén regisztrálta a Bisnode.

Ha az adatokat földrajzi szempontból értékeljük, akkor a főváros és Pest megye egy-két nagyságrenddel magasabb értékekkel emelkedik ki a többi közül, ezért talán érdemes lehet a megyék eredményeit külön is megnézni.

Az biztos, hogy a legtöbb cég 2020 első két negyedévében Budapesten működött, összesen 187 086, a második helyen pedig Pest megye áll 75 671-gyel. A két térség gazdaságának méretét jelzi, hogy a harmadik helyen álló Bács-Kiskun megyében mindössze 18 773 működő vállalkozást regisztrált a Bisnode. A fővárosban alapították a legtöbb új céget (5807), itt volt a legtöbb megszűnés (9629), itt indult a legtöbb felszámolás (1046), a legtöbb végelszámolás (3025), illetve a legtöbb kényszertörlés (5756) is Magyarországon.

2020 első félévében három területi egység volt, ahol bővült a vállalkozások száma az előző év hasonló időszakához képest: Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megye, de itt is csak legfeljebb fél százalékos volt a bővülés. A többi helyen csökkent a cégek száma, a legnagyobb mértékben Budapesten, ahol 5684-gyel működött kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. Ez 3 százalékos esést jelent.

A megyéket külön értékelve látjuk, hogy míg a legtöbb vállalkozás Bács-Kiskunban működött (18 773), addig a cégalapítási kedv Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legnagyobb: a 458 új vállalat még 56-tal magasabb is mint a 2019-es adat. Nőtt a cégalapítási kedv még Hajdú-Biharban is - az itt június végéig létrejött 447 új vállalkozás 24-gyel haladta meg a tavalyi értéket -, illetve Baranyában is, idén 324 új vállalkozást alapítottak, ami 3-mal több mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A megyék között a legtöbb cégmegszűnést (663) Borsodban regisztrálta a Bisnode, a legtöbb felszámolás Szabolcs-Szatmár-Beregben indult (179), és Fejér megye adta a legtöbb végelszámolást (244).

Eközben a fővárosban ötödével kevesebb (5807) új céget alapítottak tavalyhoz képest. Csongrádban több mint 26 százalékot esett az újonnan létrejött vállalkozások száma a 2019-es időszakkal szemben: összesen 305 új cég jött létre 2020 első félévében. A legevesebb új vállalkozást Nógrádban jött létre: 118, ami 33-mal kevesebb, mint tavaly - olvasható ki a Bisnode adataiból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo